A Davis-kupáról - szubjektíven

A Davis-kupa mindig különleges volt, bár az „egytévérendszerben” meglehetősen el volt dugva a nyilvánosság elöl. Persze mit lehetett kezdeni vele, hisz péntek délelőtt kezdődött, amikor még ment a „nulla nézettségű” iskolatévé, és sokszor az első nap a felénél tartott, amikor már az Életet az éveknek című nyugdíjas műsorral elkezdődött az este 10-ig tartó fergeteg-party.

Mert a Davis-kupa nem egyszerű sportesemény volt, hanem sokkal-sokkal több annál. A magyar bajnokságokra a családtagokon kívül alig kíváncsi valaki, de ez a sorozat egészen más. Volt. Igaz soha nem lehetett könnyen követni a lebonyolítást, de nem is ez volt a lényeg, hanem a hangulat. Mert a csendes, hűvös, elegáns sportnak ez egy egészen különleges változata volt. Még nálunk is, nemhogy tőlünk vérmesebb teniszrajongókkal rendelkező országokban.

Az ember emlékezetében sorjáznak a televízióban látott felejthetetlen pillanatok.

A nagy Boris Becker vezette német csapatot pl. a Mattar-Oncins-Motta-Roese összetételű brazil társaság le tudta győzni. Rióban, futball-meccsre emlékeztető, karneváli hangulatban. Lyonban Guy Forget és Henri Leconte is megverte a kor egyeduralkodóját, Pete Samprast, így ő társával, André Agassival szomorúan figyelhette, hogyan mulatnak a franciák. Micsoda őrült hangulatban győzött a Djokovic vezette szerb csapat Belgrádban Franciaország ellen! Milyen elborult aggyal szurkolt honfitársainak Zágrábban a zseniális focista, Diego Maradona. A hazai pálya óriási előny volt, de egy-egy vendégcsapat is úgy fel tudott pörögni, hogy 10-20.000 ellene szurkolót is egyenként földbe tudott volna taposni.

Szerencsére időnként Magyarország is rendezett. És akkor olyanok is tiszteletüket tették a pálya körül, akik életükben soha nem foghattak ütőt a kezükbe. Mert 30-40-50 évvel ezelőtt a tenisz egyáltalán nem számított tömegsportnak hazánkban.

A margitszigeti centrum valószínűleg a világ legszebb részén lévő teniszstadion volt. Persze mai mércével mérve, túlzás a „stadion” kifejezés, ám úgy elrepült ott egy Davis-kupa hétvége, hogy észre sem vette az ember. Pörögtek a labdamenetek, a játékok, a játszmák.

Ahol a jóval alacsonyabban rangsorolt játékosok a hazájukért sokszoros erővel küzdöttek. Gyerekként biztos voltam benne, hogy a Taróczy-Szőke páros a világ legjobbja. Persze hogyan lehetett volna összehasonlítani őket bárkivel is, amikor a világ elitjét egy Magyarországon élő rajongó számára évente egy-két fénykép jelentette a barna-fehér Képes Sportban.

Amikor Szőke Péter Svédországban Björn Borg ellen játszott a sorozatban (valami csoda folytán adta az „egytévé”) és 2-0-al kezdett, fogadtam volna, hogy legyőzi az akkori királyt. 2-6, 0-6, 0-6 lett a vége.

Taróczy Balázs nem csak egyéniben, de párosban is szárnyalt abban a sorozatban, de ő a világ élmezőnyébe tartozott hosszú időn keresztül. Ám olyanok, akik közel sem voltak az ő szintjéhez is fantasztikus dolgokat tettek a hazájukért.

Taróczyék után a ’90-es évek elején jöttek a csodák. 1993-ban a Margitszigeten fejet hajtott Nagy-Britannia, majd Argentína is. Nagyobb szenzáció volt ez, mintha fociban nyertünk volna akkor ezen két ország válogatottja ellen.

1995-ben a Kisstadionban történt világszenzáció: Magyarország legyőzte Ausztráliát. A négy játékos, Noszály Sándor, Krocskó József, Markovits László, és a jelenlegi kapitány, Köves Gábor azóta is hősök. Az emlékezet is csapatsikerként értékeli azt a bravúrt, és ez adja az igazi rangját a sikernek. Markovits László mesélte, hogy a mai napig milyen sokan gratulálnak neki is a győzelemhez, ám ilyenkor szerényen mindig hozzáteszi, hogy ő sajnos elveszítette a saját mérkőzését. A Markovits-Köves duó ugyanis kikapott a Woodforde-Woodbridge párostól. Ám ők is fantasztikus teljesítményt nyújtottak a világtörténelem talán legjobb duója ellen. Ötszettes csatára kényszerítették őket, ám a zárónapot mégis a toronymagas esélyes csapat várta 2-1-es előnnyel. 

A pénteki napon ugyanis Noszály (akkor még nem volt „Nagy Ő”, csak a világranglistán az első 100-ban lévő teniszező) simán kikapott Philippoussistól. Ám Krocskó 4 szettben verte Woodbridge-t. Vasárnap pedig beteljesedett a csoda! Noszály a döntő játszmában 7-5-re diadalmaskodva nyert Woodbridge ellen, majd Krocskó legyőzte Philippoussist. Micsoda hétvége volt!

Már a fiatalabbak is emlékezhetnek Nagy Péter Városligeti Jégpályán produkált 2016-os remeklésére Izrael ellen. Meg, amikor 2017-ben a Kopaszi-gáton  Fucsovics Marci előbb Rubljovot, majd  Hacsanovot verte, közte Balázs Attilával párosban legyőzte az orosz duót, melynek tagja volt Danyiil Medvegyev. A szeptemberi farkasordító hidegben Hacsanov és Balázs jócskán éjfél után fejezte be a mérkőzését, miután a harmadik játszma rövidítése olyan hosszú lett, hogy úgy érezték a didergő nézők, hogy soha nem lesz vége. Ám a rövidítés alatt senki nem mozdult. Pedig csak az volt vagy 20-25 perc.

Aztán jött Piros Zsombor Jirí Vesely elleni szárnyalására 2018-ban Lurdy-ház mögötti parkolóban felépített alkalmi pályán. Micsoda ötszettes volt!  Aztán másnap a Borsos Gábor-Nagy Péter páros nyert szintén öt játszmában.

Valószínűleg az volt hazánkban az utolsó olyan meccs, mely 3-2-re végződött.

A Grand Slam-eken kívül a közelmúltban csak a Davis-kupában játszottak három nyert játszmáig. Ezt a sorozatot tették most tönkre.  A név ugyanaz, de ez már nyomokban sem fog emlékeztetni a korábban örök életre szóló élményeket hozó háromnapos harcokra.

Ezentúl semleges helyszíneken, három mérkőzés, mindegyik két nyert játszmáig. Egy párharc (válogatott találkozó) akár két óra alatt véget érhet. 

A korábbi, akár 15-20 órás csodálatos élménnyel ellentétben. Aki nem látott ilyet, az nagyon sajnálhatja! És soha többé nem pótolhatja mulasztását.

A nyitóképen: Köves Gábor szövetségi kapitány, Fucsovics Márton, Balázs Attila, Piros Zsombor, Nagy Péter és Marozsán Fábián, a magyar csapat tagjai (b-j) a Magyarország-Belgium tenisz Davis-kupa-mérkőzés előtt Debrecenben 2020. március 5-én.

MTI/Czeglédi Zsolt