Märcz Tamás is Mesterdedző mostantól
Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitány, aki játékosként maga is olimpiai aranyérmes és kétszeres Európa-bajnok volt, alig öt éve alatt minden létező világeseményről szerzett érmet csapatával, valószínűleg ennek a gyümölcsöző időszaknak szól elsősorban a viszonylag fiatalon kiérdemelt Mesteredzői Díj.
„A klubedzői időszak után a válogatottal is sikerült az elődök nyomdokaiba indulnunk, és persze most az olimpiai bronzérem a legfrissebb, de az itthon szerzett világbajnoki ezüst, a tavaly, hazai közönség előtt elért Európa-bajnoki arany, a Világ-kupa arany, a Világliga ezüst és az Európa-kupa győzelem is ennek az időszaknak a termése és természetesen nagyon büszke vagyok a csapatomra, akikkel mindezt elértük. Vagyis, mind a hatféle világeseményről és minden évben szereztünk valamilyen érmet ebben az olimpiai ciklusban” – idézte fel a közös munkát a szövetségi kapitány.
Szóba került a díj kapcsán, hogy vajon a játákosi időszakban rá oly jellemző, amolyan jolly-joker státusz, vagyis a szinte minden poszton történő bevethetősége jelentett-e szakmai tartalékokat mostani, kapitányi munkájában. „Érdekes, mert erre az aspektusára nem gondoltam még a korábbi jolly-joker pozíciómnak, de talán abban lehet igazság, amikor anno jollyként igyekeztem mindig beférni a válogatottba annyi kitűnő játékos mellett, az biztos, hogy átlagon felüli alkalmazkodási képességeket kellett elsajátítanom, amelynek bizonyosan nagy hasznát veszem ma is az edzői munkámban. A klubomban többnyire főszereplő voltam, a válogatottban gyakorta epizodista, de mindig tudtam hol a helyem. Ezt a gyors reagálási képességemet igyekszem ma is hasznosítani" – részletezte Märcz Tamás.
Fontos kérdés volt azt is átbeszélnünk, hogy számos sportágbéli elismerés után vajon melyik polcra helyezhető az edzői szakmai által megszavazott mostani díj. „1952-től kezdve, amikor az első vízilabda szakember, Rajki Béla ebben az elismerésben részesült, egészen 2015-ig Györe Lajosig bezárólag, aki előttem az utolsó volt, hihetetlenül impozáns a szakma mesteredzőinek névsora és hatalmas megtiszteltetés most idetartozni. Igazán jól eső érzés, hogy az edzőkollégák is elismerik a csapattal elvégzett munkánkat, és ennél jobb inspirációt nem is találhatnék a jövőre nézve, hogy ne is adjam alább a folytatásban”.
A nyitóképen: Märcz Tamás szövetségi kapitány magyaráz a játékosoknak a 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának negyedik fordulójában játszott Magyarország - Egyesült Államok mérkőzésen. Fotó: MTI/Kovács Tamás