Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Szilágyi Áron történelmi győzelemre készül Tokióban: kardvívásban eddig senki nem nyert még három egyéni olimpiai bajnoki címet.

Szilágyi Áron ezért dolgozott Rió óta, és jó úton halad eddig, hiszen győzelemmel kezdte a napot a venezuelai José Quintero ellen a legjobb 32 között.
ezzel a három magyar induló közül egyedüliként, de bejutott a legjobb tizenhat közé, ahol az iráni Mojtaba Abedinivel találkozott, és itt is címvédőhöz méltó vívást mutatott, 15-7-re legyőzte az iráni ellenfelét. A negyeddöntőben ismét egy iráni, a Szatmári Andrást és Max Hartungot kiejtő Ali Pakdaman lesz az ellenfele.

Eddigi legfölényesebb sikerét elérve 15:6-ra nyert az iráni Ali Pakdaman ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé a tokiói olimpia férfi kard egyéni versenyében, egyúttal nemes bosszút állt a legjobb 32 között Pakdaman által búcsúzott Szatmári Andrásért.
A korábban vele készült exkluzív interjúban Szilágyi Áron arról is beszélt, amikor még nem sejthettük a körülményeket, hogy nem lesz rá hatással, hogy lesznek-e nézők vagy sem a lelátókon Tokióban, mert a páston amúgy is mindent kizár a külső környezetből és csak az ellenfelére koncentrál.

Szilágyi Áron a világ legeredményesebb aktív kardozója a szó legnemesebb értelmében igazi példakép, korunk igazi véleményvezére, aki olyan aurát teremt maga körül, amely minden fiatal számára ösztönző erővel bír. A közelmúltban bemutatott, Muhi András Pires által forgatott és vele készült dokumentumfilm, az Egy Mindenkiért is érdekes, sosem látott arcát mutatja meg Áronnak, ami ráerősít a Csisztu Sport Castban tetten érhető elemekre:
Az interjúban fontos deklarációt tesz a közösségi médiában megjelenő minőségi üzenetek mellett és határozottan elutasítja a trash tartalomgyártást. Nem bánja, ha címlapon szerepel, de a családja vagy felesége ne szerepeljen ott. Hatalmas megtiszteltetés, hogy korunk egyik legkarizmatikusabb magyar sportolójával készíthettem interjút a műsoromban.
Kattintson a videóért, amiből az is kiderül, miért nem szeretné Áron, ha elnök úrnak szólítanák.