Milák-effektus: Katinka Kristóf helyében szeretne lenni

2019. július 25. 08:52

Tokióban a 200 és 400 m vegyesre fog koncentrálni elsősorban a magyar sztárúszó.

2019. július 25. 08:52

Pihenten, frissen versenyez Hosszú Katinka a kvangdzsui úszó-világbajnokságon, ahol a háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen már begyűjtötte sorozatban negyedik vb-elsőségét, Milák Kristóf szerdai világcsúcsa pedig még inkább motiválja a folytatásra. „Frissnek érzem magam, ezért is tudtam ma reggel úszni a váltóban és ott leszek a döntőben is. Ugyanakkor fontos, hogy pihent legyek a négy vegyes miatt, hiszen ott az utolsó nap van a döntő” – mondta a 30 éves Hosszú az egyik legnagyobb úszó sportszergyártó cég által szervezett csütörtöki, nemzetközi sajtóbeszélgetésén.

Tanáccsal látta el Kristófot

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat

Zelenszkij újabb bosszút tervelt ki Magyarország ellen – ez mindenkinek fájhat
Tovább a cikkhezchevron

Az eseményen szinte elsőként került szóba Milák Kristóf 200 méter pillangón úszott óriási világcsúcsa: „Az edzőkkel közösen néztük a döntőt, egyszerűen nem találtam a szavakat, történelmet írt. Nagyon érdekes érzés volt, hogy egy honfitársamnak szurkolhattam a világcsúcsért, ráadásul mi nap, mint nap ugyanott készülünk a Duna Arénában, elképesztő pillanatok voltak. Egyúttal nekem is óriási motiváció, szeretnék újra az ő helyében lenni” – utalt arra, hogy továbbra is üldözi saját világrekordjait 200 és 400 méter vegyesen.

Hozzátette, természetesen egy-egy jó tanáccsal ellátta már a 19 éves Milákot, de leszögezte, ő egy igazi bajnok, aki maga is képes „boldogulni”.

Hosszú a jövő évi tokiói olimpiával kapcsolatban elmondta, elsősorban ezúttal is a 200 és 400 méter vegyesre fog koncentrálni, a játékok úszóversenyeinek időbeosztása alapján pedig várhatóan 100 és 200 méter háton indul majd – Rióban előbbi számban arany-, utóbbiban ezüstérmet nyert. Az MTI érdeklődésére elmondta, az egyik kedvence továbbra is a 200 méter pillangó, ezért is bosszankodik duplán amiatt, hogy a világbajnokságra válogató országos bajnokságon ketten is (Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána) jobbat úsztak nála, hiszen így Kvangdzsuban nem indulhatott el, Tokióban pedig a program miatt egészen biztos, hogy nem állhat rajthoz – a 200 méter pillangó elődöntőjét és 200 méter vegyes döntőjét szinte egymás után rendezik.

Nem foglalkozik üzlettel 2020-ig

Újságírói kérdésre elmondta, hogy az üzleti ügyeivel ideiglenesen nem foglalkozik, és két év szünetet rendelt el tavaly ezen a téren, annak érdekében, hogy kizárólag az olimpiai felkészülésre koncentráljon – napi nyolc-tíz órában. Hozzátette, már a mostani világbajnokságon is bebizonyosodott számára, jó döntést hozott.

Hosszú beszélt arról is, hogy a világbajnokságon néhány sportoló a sokadik doppinggyanújába keveredett kínai Szun Jang jelenléte miatt tiltakozott, s nem álltak fel a háromszoros, már tizenegyszeres vb-győztes ázsiai úszó mellé a dobogóra. „Sokat beszélgettünk erről az úszókkal, a legnagyobb probléma szerintem az, hogy nem ismerjük a teljes ügyet, márpedig minden történetnek két oldala van. Ameddig nem tudjuk meg a teljes igazságot, nagyon nehéz állást foglalni” – fogalmazott Hosszú Katinka.

A jövő évi olimpia házigazdái a japán úszókról kérdezték a nyolcszoros világbajnokot, aki elmondta, két éve a Duna Arénában fantasztikus érzés volt hazai publikum előtt versenyezni, és ez vár majd a japánokra is Tokióban. Ugyanakkor érezte a rá nehezedő nyomást is Budapesten, márpedig egy olimpia még ennél is nagyobb felelősséget tehet a rendező ország versenyzőire.

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét

Újabb kifogást talált Magyar Péter: rájuk fogná a Tisza Párt vereségét
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brabant89
2019. július 25. 16:05
"Katinka Kristóf helyében szeretne lenni" Unja már a szexben a női szerepet? :)))
Válasz erre
0
20
Csomorkany
2019. július 25. 10:21
Azért ez egy nagyon szemét címadás volt, miközben a cikkben Katinka örömmel és elismerően beszél Milákról. Amúgy én is szeretnék a helyében lenni. De az elmúlt 19 évben nem szerettem volna.
Válasz erre
9
0
KBA98
2019. július 25. 09:23
Remélem, hogy Milák megmarad egy szerény, de nagyon jó versenyzőnek, és nem kell neki a vaslady tanácsa
Válasz erre
3
3
flesh ripper
2019. július 25. 09:13
Hosszú Csúcs!
Válasz erre
20
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!