„Őszintén sajnáljuk és csalódottak vagyunk azért, hogy a Magyar Úszó Szövetség a Kiss László személye körüli botránnyal bebizonyította, hogy működésében a fenti alapelvek nem tudnak működni, a Szövetség nem tud azonosulni értékrendünkkel. Ezért a KÉSZ Csoport a továbbiakban nem kívánja támogatni a Magyar Úszó Szövetséget, és haladéktalanul megvizsgálja a támogatási szerződés felmondásának lehetőségét” – fogalmazott a vállalat.
Hosszú Katinkát csak a szövetségen keresztül támogathatták
A KÉSZ közleményében külön hangsúlyozta, hogy korábban „Hosszú Katinka életpályamodelljét és fejlődését” kívánta segíteni, amelyre a MÚSZ kizárólag a szövetség támogatásán keresztül adott lehetőséget. A mostani döntés ellenére „a KÉSZ Csoport a továbbiakban is nyitott arra, hogy biztosítsa az erkölcsi és anyagi támogatást Hosszú Katinka sikeres olimpiai szerepléséhez, ezt azonban a Magyar Úszó Szövetség támogatásán keresztül megvalósíthatatlannak tartja”.