A cél elsősorban az, hogy ne csak pontszerű és szakaszos beruházások történjenek, hanem a kerékpárutak hálózatba legyenek fejlesztve Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.
Tasó László hangsúlyozta, az európai felmérések szerint Hollandia és Dánia után Magyarország a harmadik olyan ország, ahol a megkérdezett száz emberből huszonketten a kerékpárt jelölték meg a fő közlekedési eszközüknek, ezért is fontos a biztonságos kerékpározás lehetőségeinek megteremtése. A turizmus kapcsán az államtitkár kiemelte, komoly a kerékpáros ágazat piaci részesedése Európában, a felmérések szerint 44 milliárd eurós az a piaci szegmens, amelyet a kerékpáros turizmus magáénak tudhat. Az államtitkár elmondta, 2007 és 2013 között összesen 850 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, ebből 580 kilométer volt a 2010 utáni építés.
Simon Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője azt mondta, Nyírbogátnál 4,5 kilométer hosszban épül kerékpárút 324 millió forint értékben a 471-es főút mellett. A megyében a Nyíradony-Nyírbogát, a Nyírbátor-Nyírmeggyes, valamint a Nagykálló-Biri útszakaszok mellett épül új kerékpárút, a cél pedig az lesz, hogy néhány éven belül a 471-es főút mentén Debrecen és Szatmárnémeti között kerékpáros összeköttetés valósuljon meg.