Ibrahimovicé az idei Puskás-díj

2014. január 13. 20:03

A svéd Zlatan Ibrahimovic nyerte az év legszebb góljáért járó, idén ötödször átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a FIFA zürichi éves gáláján vehetett át a győztes Orbán Viktor miniszterelnöktől. Az Aranylabdát Christiano Ronaldo kapta.

2014. január 13. 20:03

A Paris Saint-Germain csatára azzal érdemelte ki az elismerést, hogy 2012 novemberében az angolok elleni barátságos mérkőzésen csaknem 30 méterről, fantasztikus mozdulattal ollózott a kapuba. Erről a gólról van szó:

A FIFA futballbizottsága által kiválasztott tíz szépségdíjas találatra a FIFA honlapján lehetett szavazni, majd november végétől már csak arra a háromra, amely addig a legtöbb voksot kapta. A másik két jelölt Neymar, az FC Barcelona brazil csatára és Nemanja Matic, a Benfica szerb középpályása volt. Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo kapta, majd a török Hamit Altintop, aztán Neymar, tavaly pedig a szlovák Miroslav Stoch volt a díjazott.

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál válogatott futballistája nyerte el 2013-as teljesítménye alapján a FIFA, valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat. A 28 éves Ronaldo 2008 után második alkalommal érdemelte ki az elismerést, amelyet korábban csak két portugál, a nemrég elhunyt Eusébio, valamint Luis Figo kapott meg. A Real Madrid támadója a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München francia szélsőjét, Franck Ribéryt, valamint az FC Barcelona elmúlt négy alkalommal aranylabdás argentin játékosát, Lionel Messit előzte meg a szavazáson.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2014. január 14. 01:07
Egy kicsit "OFF"... Az Aranylabda díjátadókon nem tud nem eszembe jutni, hogy Puskás Aranylabdáját 1960-ban milyen alávaló gazemberek módjára fúrta meg a "béketábor" a Népszabadság sportrovata akkori vezetőjének, Lukács Lászlónak a vezényletével... :(
JohnnyFirpo
2014. január 14. 00:15
Most hogy majd minden a haveroknak kiszervezve, a legfontosabb pozíciókban megfelelő ülep tisztogatók ülnek, igazán kereshetne egy nyugis állást mondjuk a fifában a "tisztelt" elnök úr. Neki is jó lenne, hiszen 0-24 órában nyalhatná a focistáit, az országnak is jó lenne mert talán még lehetne valamit kezdeni.
VakzKommondor
2014. január 13. 22:46
A kis csaucseszku végre olyat lát, amire az összes pénzünket hajlandó elkölteni, egy focistát. Jó messzire kellet ehhez utazni. És sokat kell még lopnia a pénzünkből, hogy itthon is legyen neki egy.
kulalak
2014. január 13. 22:06
A gól szép, méltó a névadóhoz. Szerintem megérdemelte.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!