Megtalálta az orosz ellenzék a gyanús körülmények között meghalt Navalnij utódját

Most úgy tűnik, az orosz ellenzék mégsem halt meg.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Most úgy tűnik, az orosz ellenzék mégsem halt meg.


A biztonságpolitikai szakértő szerint az amerikai pénzügyi támogatás és nagy hatótávolságú fegyverek nélkül jelenleg nincs esélye Ukrajnának a háború megfordítására.


Dmitro Kuleba közben arról beszélt, hogy „a tartós és igazságos békét csak az kényszerítheti ki, ha Oroszországot legyőzik a csatatéren”.


Az olasz miniszterelnök – több más nyugati vezetővel – Kijevbe utazott a háború évfordulója alkalmából.


A háború második évfordulóján felszólaló baloldali politikusok megint Orbán Viktorral voltak elfoglalva.


A nyugati szankciókat nem annyira nehéz kijátszani, ha vannak akik segítenek.


„Amíg mi felkészítjük őket erre a napra, a szövetség továbbra is Ukrajna mellett fog állni” – fogalmazott a NATO-főtitkár.


A hivatalosan Moldovához tartozó, úgynevezett Dnyeszteren túli terület a posztszovjet térség egyik „befagyott konfliktusa”.


Az örmények megsértődtek, amiért az a karabahi konfliktusban magukra hagyta őket Moszkva az azeriekkel szemben.


2023-ban az EU becslések szerint 35 millió hordó finomított üzemanyagot vásárolt, amely legalább részben Oroszországból származik.
