„Elkezdhetünk fizetni a gyermekeink vérével" – háborúra készül Lengyelország

A Szejm elnöke szerint a V4-ek a diagnózisban egyetértenek, csak a receptben nem.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A Szejm elnöke szerint a V4-ek a diagnózisban egyetértenek, csak a receptben nem.


A német kancellár kikotyoghatott valamit, amit nem kellett volna.


Ez nem az első eset, hogy felelőtlen nyilatkozatot láthattunk Vlagyimir Putyin részéről – hangsúlyozta az amerikai külügyminisztérium szóvivője.


Ben Rhodes szerint voltak jelei annak, hogy Putyin a komolyabban is a „nacionalizmus és az autokrácia” felé fordul, aminek meg kellett volna kongatnia a vészharangokat az amerikai kormányzatban.


A választások előtti ígéretek több mint 10 billió rubelbe (109,92 milliárd dollár) kerülnek Oroszországnak a következő hat évben.


Alacsonyabb az ingerküszöb a nukleáris fegyverek bevetéséhez, mint eddig ismert volt.


Szerinte a heves reakciókat kiváltó kijelentésének „minden egyes szava kimért, átgondolt és megfontolt” volt.


„Miközben a Nyugat Európa megtámadásának szándékával vádolta meg Moszkvát, maga választ ki orosz területen célpontokat a csapásokhoz és hozzá csapásmérő eszközöket” – mondta az orosz elnök.


„Sürgősen tanulmányozni fogjuk azt a döntést” – jelentette ki a lengyel kormányfő.


A népszerű jobboldali véleményvezér rámutatott: van az a pont, „amikor rájössz, hogy az ideológiák mégsem számítanak annyira, mint gondoltad.”
