Verhofstadt őrjöng, Scholz „puhaságán” is kiakadt: ő inkább térdre kényszerítené Putyint

Úgy tűnik, a belga politikus hallani sem akar Oroszországgal való tárgyalásokról.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Úgy tűnik, a belga politikus hallani sem akar Oroszországgal való tárgyalásokról.


Az ukrán parancsnokok arról számoltak be az amerikai lapnak, hogy annyira rossz a helyzet a fronton, hogy akik megtapasztalják, gyakran nem akarnak visszamenni harcolni.


Döntés elé állították őket: vagy váltságdíjat fizetnek vagy „önként” bevonulnak.


Az Európai Bizottság szintén nem küld biztost a magyar fővárosban rendezendő konferenciára.


A stratégia jelentőségű donbaszi logisztikai központ, Pokrovszk városát napok óta támadják.


A volt brit miniszterelnök szerint a Brexit megbukott, és tömeges bevándorlást váltott ki, felcserélték a fiatal, dolgozni képes európaiakat az Ázsiából, Afrikából érkező menekültekre.


Putyin korábban azt mondta, Kamala Harris győzelmét szeretné látni a közelgő amerikai elnökválasztáson.


Kirilo Budanov szerint már a Fekete-tenger sem Oroszországé. Kérdés azonban, mit szól ehhez az orosz elnök.


A The Guardian írása szerint a kurszki behatolás jelképes és látványos akció volt, de stratégiailag nem hogy javított, de még sokat rontott is Ukrajna helyzetén.


„Nagyra értékeljük Olaszország döntését, hogy otthont ad a következő, Ukrajna újjáépítéséről szóló konferenciának, amelyre 2025-ben kerül sor” – írta Zelenszkij közösségi oldalain.
