Az, hogy középhatótávolságú rakétát lőnek ki az oroszok az ennek a szerencsétlennek a fejében nem számít olyan fontos eseménynek, mint a transzgender politikus képviselősége – közölte. „Mi közünk nekünk egy transzgenderhez? Ez az ő magánügye.” – tette fel a kérdést a történész és hozzátette, azt viszont érdemes elemezni,
mi az oka annak, hogy az Egyesült Államok ilyen felelőtlenül jár el, mert Európán csattan az ostor.
Krausz úgy fogalmazott, aki Oroszországot provokálja, az tudatosan a világháborúra játszik. Nem véletlen, hogy van olyan politikus, aki szerint már kitört a világháború. A Nyugat közvetlenül beavatkozott a háborúba, nem csak a fegyvereit lövik ki, személyzetet, adatokat ad hozzá, célra vezet. „Nem szabad bolondnak nézni az oroszokat” – jelentette ki.
S egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott kérdés, hogy elképzelhető-e, egy nap arra eszmélünk, orosz rakéták indultak Franciaország vagy az Egyesült Államok irányába – állította a történész, hiszen van olyan orosz katonai szakértő, aki szerint nem kell Nagy-Britannia, Franciaország szárazföldi területeit támadni, elég a kisebb szigeteit, partvidékeit, az is komoly üzenetnek számít.