Félelmetes pletyka röppent szárnyra: taktikát váltott Putyin, ezzel az új módszerrel próbálja elérni a céljait

A lett külügyminiszter tudni véli, mik lehetnek ezek a célok.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

A lett külügyminiszter tudni véli, mik lehetnek ezek a célok.


A gazdasági megegyezés mellett a fegyverekről is fontos információk hangoztak el. A béke elérhető közelségbe került!


Alnur Musszajev állítja, az amerikai elnököt 1987-es Szovjetunióban tett látogatása során szervezték be.


Donald Trump hétfőn a Fehér Házban Emmanuel Macron francia elnökkel találkozott, különböző információk láttak napvilágot.


A brit lap szerint az amerikai elnök egy cseppet sem bánt kesztyűs kézzel a francia államfővel.


Putyin leszögezte: Oroszország a lehető leggyorsabban el akarja érni a békét, Volodimir Zelenszkij pedig a béke útjában áll.


A Fehér Házban zajló tárgyalások felforgathatják az eddigi transzatlanti stratégiát – Trump béketerve kizárná Ukrajnát a kulcsfontosságú döntésekből.


A CNN értékelése szerint saját szerepüket mentenék a britek és a franciák.


Közös nyilatkozatot adtak ki az Európai Unió intézményeinek vezetői.


„Sokáig együtt fognak élni Oroszországgal, ezért kérem, tárgyaljanak Oroszországgal” – mondta az amerikai sztárközgazdász.
