Ezekre a helyekre utaztak tavaly karácsonykor a magyarok
Kitört az utazási láz: mutatjuk, hova indulnak újabban a magyarok.
A spanyol gazdasági növekedés meghaladta az USA-ét – derül ki az IMF jelentéséből. A mediterrán ország gazdasági teljesítményét már régóta meghatározza a turizmus, de nem csak ennek köszönheti virágzását. Mutatjuk!
Virágzik a turizmus Spanyolországban, részben az amerikai látogatóknak köszönhetően. A központi bank tájékoztatása szerint az iparág alapvető motorja volt az ország gazdasági növekedésének az elmúlt években a központi bank tájékoztatása szerint. A bővülés olyan mértékű volt – Európában a legnagyobb –, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adatai alapján az Egyesült Államokét is lehagyta.
A spanyol IMF számításai szerint tavaly a reál-GDP 2,9 százalékkal növekedett, ami 0,1 százalékkal nagyobb, mint az USA-é. Emellett
jóval az eurózóna 0,8-as és az Európai Unió 1,1 százalékos átlaga felett van úgy, hogy a spanyol növekedés már 2023-ban is masszív, 2,7 százalékos volt.
Spanyolország tájai, múzeumai és éttermei népszerűek az amerikai turisták körében, a gazdasága pedig sokkal kevésbé függ az USA exportvásárlásaitól, mint más európai nemzeteké. Ez azt jelenti, hogy nem fogja olyan mértékben megszenvedni a Donald Trump által az importált termékekre beígért vámokat, mint európai társai.
Annak, hogy a spanyol gazdaság 2021 óta szépen teljesít, számos oka van, de „a turizmus fontos tényező”, jelezte Carlos Cuerpo gazdasági miniszter a CNN-nek adott tavalyi interjúban. Ezzel a szakértők is egyetértenek. A turizmus „csodálatosan működik” és a „természete is megváltozott” – fogalmaz Toni Roldan, az Esade Center for Economic Policy igazgatója. „Már nemcsak az olcsó sol y playa (azaz nap és tengerpart)”, hanem a kifinomult borászatok és borvidékek is várják a turistákat, ahol szívesen eltöltenek pár napot, a hazájukhoz képest kedvezőbb árfekvésű borokat iszogatva.
Tavaly 94 millió külföldi látogatott az országba – több, mint bármikor korábban –, akik majd 126 milliárd eurót költöttek – osztotta meg az ipari és turisztikai minisztérium a CNN-nel. A turizmus gazdasági hozzájárulása is növekedett:
a szektor több mint 12 százalékot adott hozzá a spanyol GDP-hez 2023-ban és majdnem ugyanilyen mértékben a munkahelyekhez
– derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
A világjárványt követő globális turisztikai fellendülést az úgynevezett kárpótló utazásnak – a Covid-korlátozások feloldását követő utazási fellendülésnek – és a karanténok alatt felhalmozott megtakarításoknak tulajdonították. „Ennek az időszaknak vége, de a szektor még mindig erősnek bizonyul. Valószínűleg lesznek változások a fogyasztói igények és a családok költekezésének tekintetében, de a jól megérdemelt nyaralást” senki sem fogja kihagyni – vélekedik Juan Pedro Aznar Alarcón, az Esade közgazdászprofesszora.
2024. január és november között 4 millió amerikai turista érkezett Spanyolországba
– derült ki a legfrissebb hivatalos adatokból. Velük együtt pedig az erős dollár is elárasztotta az országot, miközben az euró gyengült a zöldhasúval szemben, és mostanra közel azonos árfolyamon állnak.
Mindezt az amerikai légitársaságok is észrevették: az American Airlines tavaly jelentette be, hogy az idén márciustól Chicagóból Madridba is indít járatokat. Eközben a United Airlines rekordnövekedést tapasztalt az Európába irányuló nyári utak esetében, ami arra ösztönözte a vállalatot, hogy európai szolgáltatásait az év más időszakaiban is kibővítse. Így például közvetlen gépet indítanak Washington és Madrid között a hidegebb évszakokban is.
A spanyol partokat nem csak a turisták veszik célba: körülbelül félmillió bevándorló érkezik minden évben 2021 óta – közölte a gazdasági miniszter, aki ezt úgy értékelte, hogy „ez szintén a gazdasági mutatóink növekedésének egyik pozitív faktora”. Az újonnan érkezők ugyanis növelik a dolgozók és a fogyasztók számát Spanyolországban.
Mivel a legtöbb bevándorló Latin-Amerikából érkezik, sokan beszélik a spanyolt, és hasonló a kulturális hátterük, ezért könnyebb integrálni őket.
Egy fontos különbség pedig a többi európai államhoz képest szintén Spanyolország malmára hajtotta a vizet. Mivel az ország fő földgázellátója Észak-Afrika, nem tapasztalt olyan meredek energiaár-növekedést az ukrajnai háború 2022-es kitörésekor, mint a többiek, amelyek nagyban függtek az orosz földgáztól. Németországban például az ipar kárára mentek a magas energiaárak, hozzájárulva a gazdaság zsugorodásához az elmúlt két évben.
Az országnak az Egyesült Államokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatai szintén előnyösnek bizonyulhatnak.
Az Amerikába irányuló termékexport a GDP 1,3 százalékát tette ki 2023-ban, míg az eurózóna többi államában ez az arány 3,1 százalék körül volt
– emeli ki George Buckley, a Nomura európai vezető közgazdásza az IMF adataira hivatkozva. Ennek eredményeként a spanyol gazdaság kevésbé fogja megérezni azokat az amerikai szankciókat, amelyeket Donald Trump az európai termékekre ígért be – amennyiben valóban kivetik azokat. Az amerikai elnök a kampány során akár 20 százalékos emeléseket is kilátásba helyezett minden termékre, és még magasabbakat például Kína esetében. A múlt héten azt mondta, leghamarabb február 1-jétől jöhetnek az emelt vámok Kína, Mexikó és Kanada termékeire.
Eközben Trump 25 százalékos vámokkal fenyegette meg Kolumbiát egy migrációs vita hevében. Erről bővebben alábbi cikkünkben olvashatnak:
A régi-új elnök haragját Európa sem kerülte el. „Az EU nagyon, nagyon igazságtalanul bánik velünk, nagyon csúnyán… Kezdjük ott, hogy nem veszik a mezőgazdasági termékeinket és az autóinkat” – mondta a Világgazdasági Fórumon elhangzott videós bejelentkezésében. Hozzátette, hogy Európa számíthat vámokra.
Annak ellenére, hogy Spanyolország kevésbé függ az áruik iránti amerikai kereslettől, „közvetve ki lesz téve” Trump vámjainak az európai gazdaság szélesebb körű lassulása miatt, ami csökkentheti az európai turisták spanyolországi utazásait – mondta Ruben Dewitte, az ING közgazdásza. Hozzátette ugyanakkor, hogy
a kereskedelmi sokk kisebb lesz” a többi európai országhoz képest.
Spanyolország a következő egy-két évben továbbra is felülmúlja az eurózónát, igaz, a közgazdászok várakozásai szerint lassulni fog. Az IMF úgy számol, hogy az idén 2,3 százalékkal növekszik az ottani gazdaság – szemben az eurózóna 1 százalékos várt bővülésével. Az USA-nak 2,7 százalékot jósolnak. A Citi szerint azonban, amely Spanyolországra és az euróövezetre is hasonló előrejelzéseket készít, az amerikai növekedés az idén is alulmúlja majd Európa sztárgazdaságát.
És ezt Spanyolország részben az amerikai turistáknak köszönheti…
Kapcsolódó:
Címlapfotó: MTI/Juan Carlos Cardenas
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.