A demokrata elnökjelölt folytatja az energiapolitikával kapcsolatos kétarcú kampányát: egyszerre igyekszik megfelelni a fosszilis energiavállalatok elvárásainak és a zöldátállás táborának, miközben semmi konkrétumot nem mond. Az olajipari cégeknek eddig tartott a türelme, és felszólították az alelnököt: fejezze be a mellébeszélést.
A szerző a Makronóm újságírója.
Kamala Harris folytatja furcsa kampányát: a mai napig nem hajlandó tisztán beszélni az energiapolitikai elképzeléseiről. Egyszerre próbál megfelelni az energiaátállást követelő progresszívek hatalmas táborának és a fosszilis energiára épülő iparágak képviselőinek, valamint munkavállalóinak. Különösen érzékeny területre merészkedik, amikor a palagáz-kitermelés repesztéses eljárásának betiltásáról van szó: míg elnökjelöltsége előtt még annak betiltásáért küzdött, a kampányban hirtelen meggondolta magát, és kijelentette, hogy visszatáncol az ötlettől.
Ez éppen az a gondolat, amelyet a nagy kitermelő államok és az energiacégek hallani akartak, ugyanakkor még messze nem elegendő ahhoz, hogy az ipari szakszervezetek és az iparági képviselők gyanakodását eloszlassa. A Big Oil cégek továbbra is választ várnak az egyik legfontosabb kérdésre: fenn akarja-e tartani Harris a jelenlegi elnöknek a cseppfolyósított földgáz exportjával kapcsolatos korlátozó intézkedéseit. A fosszilis iparágakban tevékenykedő lobbiszervezetek szerint az alelnök múltbéli pozíciói és elkötelezettsége (Harris a Fehér Ház előtt ügyészként is dolgozott, és számos pert nyert meg olajipari vállalatok ellen), nyilatkozatai agresszív olaj- és gáziparellenes álláspontot képviseltek. Éppen ezért gyanakvással figyelik a mostani libikókapolitikáját, és fenntartással kezelnek minden felemás, óvatosan megfogalmazott ígéretét, amely az iparág jövőjével kapcsolatos.
A Big Oil legnagyobb lobbicsoportja, az American Petroleum Insitute elnöke, Mike Sommers azt követeli Harristől, hogy mondja ki nyíltan: ragaszkodik-e a Biden-kormány energiapolitikájához, amely „olyan támadást indított a vállalatok ellen, amelyet még nem látott ez az iparág”. Miután Harris nem hajlandó egyenesen válaszolni, a habozása Donald Trump malmára hajtja a vizet, aki azzal vádolja demokrata ellenfelét, hogy háborút akar indítani az amerikai energiaipar ellen – vele ellentétben, miután egyik első intézkedése elnökként az lesz, hogy eltörli a Biden–Harris-kormány piactorzító tilalmait és az iparra nézve súlyosan negatív szabályozási rendszerét.
Harris hallgatása valóban egyre kínosabb – információk szerint egyelőre a stábjának sincs kiforrott terve arra, hogy miként oldják fel az elnökjelölt egykori határozott szavai és a jelen kampány kihívásai között feszülő ellentétet. Amikor Bidennel kampányolt az előző választásokon, Harris ellentmondás nem tűrően tette le a voksát a palagáz-kitermelés repesztéses eljárásának betiltása mellett – most pedig csak a palagáztermelő mamutnak számító Pennsylvaniában 72 ezer munkást és az országos szakszervezetet kellene meggyőznie arról, hogy öt évvel ezelőtt csak viccelt, és most mond igazat, amikor azt állítja: betiltás nélkül is létre lehet hozni „virágzóan tiszta energiagazdaságot”.
Még ha ez sikerülne is, az LNG exportkorlátozásának a kérdése súlyos vádként lebeg a feje felett. Alelnökként részese volt Biden minden rendelkezésének, így az energiacégek joggal vádolják, hogy tevékeny szereplője volt az amerikai kereskedelem lassításának, ezzel a palagáz-kitermelés csökkentésének, vagyis éppen ő volt az, aki a legtöbbet ártott az iparágnak.
Harris azonban semmire nem hajlandó határozott választ adni. Nehéz örökségként hurcolja magával Biden gazdaságot is átalakítani hajlandó zöldpolitikáját. Lerázni nem tudja magáról, hiszen részese a mai napig, megtagadni nem tudja, mivel akkor saját alelnöki négy évének létjogosultságát kérdőjelezné meg – ez pedig a jelenlegi hallgatásánál is rosszabb üzenet lenne a választók számára.
A Big Oil még vár, de a türelme fogytán. Ha a fosszilis energiaipar szempontjából nézzük az elnökválasztást, a biztos befutó Trump lenne. Bár a verseny szorossá vált, ebben a szegmensben Harris nem tud előrébb lépni: nem akar válaszolni a kérdésekre, kibúvókat keres, a kampányeseményein szinte meg sem említi az energiapolitikát. A végtelenségig azonban nem játszhat: ha ő nem fogalmazza meg világosan a gondolatait, a Big Oil fogja megtenni helyette. Azzal viszont csak Donald Trump jár majd jól.
***
Kapcsolódó:
Fotó: Rawpixel
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Szóval az aranystandard a magát mértékadónak tartó sajtó szerint az, ha akkorát tudsz hazudni, hogy a nézők már el sem hiszik, hogy kamu az egész.
Tudom: Magyarország nem Amerika, pláne nem New York. De tanulni szabad, sőt kell is.
Trump hadat üzent a törvénytelenségnek.
Egészen bizonyos vagyok abban, hogy az október 23-ai békemenet, ha valóban elszánjuk magunkat, soha nem látott számú résztvevővel számolhat.
Sajtószabadság ukrán módra. Az indoklás szerint a magyar oldalak álhíreket terjesztettek az ukránok „terrorista tevékenységéről”, gúnyolták Ukrajna támogatását és kritizálták a szankciós politikát.
Betelt a pohár Amerikában.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
