Az utakon közlekedő járművek többsége benzines vagy dízelüzemű, így ezek okozták a gyalogosbalesetek háromnegyedét. Ugyanazon távolság megtétele esetén azonban az akkumulátoros autóknál gyakoribb volt az ilyen jellegű baleset. A Journal of Epidemiology and Community Health című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyalogosok átlagos éves baleseti aránya 100 m megtett kilométerre vetítve 5,16 volt az elektromos és hibrid autók esetében, míg a benzines és dízelüzeműeknél 2,4.
Fittyet hánynak a szabályokra
2019 júliusa óta minden Európában értékesített új hibrid és elektromos járművet fel kell szerelni akusztikus járműriasztó rendszerrel, amely hangot ad ki, ha az autó lassan halad, azonban több százezer elektromos gépkocsi közlekedik enélkül. Edwards szerint a kormánynak meg kellene vizsgálnia a már értékesített elektromos és hibrid járműveket, és utólagosan be kellene szereltetnie ezeket az eszközöket.
Nicola Christie, a UCL közlekedésbiztonsági professzora szerint
az elsődleges probléma, hogy az emberek a hangjuk alapján ítélik meg a járművek sebességét és helyzetét. A látássérültek esetén különösen hangsúlyos ez a probléma.