Új veszély fenyegeti a német gazdaságot, megint ők lesznek a nagy vesztesek
Kína problémái is Németországnak fognak fájni.
A novemberre vonatkozó friss KSH-adatok bizonyítják, hogy a kiskereskedelmi forgalom havi alapon 0,8 százalékkal nőtt. Ez az infláció csökkenésének is köszönhető.
Elemző: Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza
Novemberben 0,8 százalékos növekedést mutatott a kiskereskedelmi forgalom. Bár éves alapon továbbra is csökkent 5,4 százalékkal, a havi alapú emelkedés már bizakodásra adhat okot az ágazatban.
Novemberben a reálbérek alakulása már nem játszott szerepet a kiskereskedelmi forgalom mérséklődésében, mert ez a mutató már szeptemberben növekedni tudott, így az év utolsó előtti hónapjában az infláció mérséklődésének köszönhetően ennek tekintetében további javulás volt lehetséges.
Ami az éves alapú visszaesést okozhatta, az egyrészt a háztartások fokozott óvatossága, másrészt az üzemanyagok ársapkája miatti magas bázis. Ez utóbbit mutatja az üzemanyag-forgalom volumenének 21,4 százalékos csökkenése is – ezzel szemben az élelmiszerek forgalma csupán 0,6, a nem élelmiszereké pedig 3,9 százalékkal mérséklődött. A kiskereskedelmi forgalom beindulását segíti a hitelkamatok csökkenése is – ám ez is egy lassú folyamat, hiszen amíg az alacsonyabb alapkamat megjelenik a piaci hitelkamatokban, az is idő. Illetve ahhoz is időre van szükség, hogy ezt a háztartások érzékeljék. A havi alapú növekedésben elsősorban annak lehetett szerepe, hogy az árak érdemben már nem emelkedtek tovább, az infláció visszaszorulóban van.
Az alapvető fogyasztási cikkek forgalma tartja magát: a gyógyszereké például 3,5 százalékkal nőtt. Az egyéb, kevésbé fontos vásárlások tovább halasztódtak, így például a cipők és ruhák forgalma 9,9, az iparcikkeké 9,2, a bútoroké és műszaki cikkeké pedig 7,8 százalékkal csökkent.
Novemberre esik a Black Friday, azaz az a nap vagy hétvége, amikor a boltok jelentős akciókkal csábítják a vásárlóikat. A jelek szerint ez a hétvége a tavalyinál gyengébbre sikerült – talán nemcsak a forgalom volumene, de az akciók tekintetében is.
Attól, hogy a következő hónapokban az üzemanyagok ársapkája kikerül a bázisból, sok javulás várható az éves alapú volumenindex tekintetében. Az elkövetkező időszakban – várakozásaink szerint legkésőbb februárban, de lehet, hogy előbb is – ez a mutató visszatérhet a pozitív tartományba. Ezt a minimálbér és a garantált bérminimum előre hozott emelése is segítheti. Érdemes lesz figyelni tehát a következő hónapok kiskereskedelmi adataira: a decemberi az év végi megnövekedett forgalom miatt fontos, az év eleji pedig a fogyasztás növekedési pályájának üteméről ad majd jelzést.
Címlapfotó: Shutterstock