Beköszönt az ingaállamok kora

Santo Martin, Bácsi Attila, Kecskés Bálint írása a Mandiner hetilapban.

A középhatalmaknak általában az a sors jutott korábban, hogy szövetségi politikát folytathattak: választhattak, melyik nagyhatalom mellé rakják le a garasukat háborúkat eldöntő, előnyöket, zsákmányrészt remélő csatlósként. A globalizációból a regionalizáció felé való elmozdulással, úgy tűnik, a globális Dél középhatalmai egyedülálló lehetőséget kapnak. Befolyásuk és autonómiájuk, azaz döntési szabadságfokuk és szuverenitásuk jelentősen megnőhet.

A Makronóm Intézet az érintett országokat a szakmai körökben elterjedt hintaállam kifejezés helyett ingaállamokként azonosította, hiszen a hideg­háború alatt a hintaállamok csupán az Egyesült Államok és a Szovjetunió között egyensúlyozhattak, a 21. század ingaállamai pedig egy multipoláris nemzetközi térben jóval nagyobb szabadsággal és ingaszerű mozgási képességgel rendelkeznek.

Ezek az országok fejlettségükben, kihívásaikban meglehetősen különböznek, de számos olyan aspektusban hasonlítanak, amely lehetővé teszi globális szerepvállalásukat: az átfogó értékláncok kritikus szakaszaiban versenyelőnyük van, jelentős saját tőke mozgósítása mellett a külföldi befektetéseknek is különösen ígéretes célpontjai. Politikai vezetőik akár a nemzetközi rendről alkotott vízióik szolgálatába is állíthatják a gazdaságukat. A vizsgált hét ingaállam közül hat, Brazília, India, Indonézia, Szaúd-Arábia, Dél-Afrika és Törökország is regionális vezető szerepre tör. Tőlük különbözik valamelyest Kazahsztán, amelynek egykori szovjet tagköztársaságként jóval erősebb geopolitikai korlátai vannak, az ambíciói azonban hasonlítanak az imént felsorolt ingaállamokéihoz.