„Az olaj- és gázipari cégek vezetői évtizedek óta tudták, hogy a fosszilis tüzelőanyagokra való támaszkodás ilyen katasztrofális következményeket okoz. Ugyanakkor megfosztották a közvéleményt és a politikusokat ettől az információtól, és a témáról félretájékoztattak”
– idézett a 135 oldalas panaszból a francia Les Echos napilap. „A megtévesztésük késleltette a globális felmelegedésre adott választ, aminek az emberek, a vagyon és a természeti erőforrások számára napról napra egyre súlyosabb az ára” – folytatódott a szöveg.
Az olaj- és gázipari cégek elleni panaszhullám körülbelül hat évvel ezelőtt kezdődött, ám az iparág a pereskedés elkerülése érdekében eljárásjogi kérdésekkel igyekezett kifogni a szelet a támadók vitorlájából. Ez az erőfeszítés azonban tavaly májusban kudarcot vallott, amikor az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága két esetben is elutasította a fellebbezés elbírálását, így a kereseteknek a bíróságokon keresztül kell végigjárniuk az útjukat.
Nem ez az első eset, hogy az olajipari nagyvállalatok ilyen jogi lépésekkel kénytelek szembesülni. Számos más pert is indítottak már városok, megyék és egyéb amerikai államok hasonló vádakkal, de ez a legnagyobb eljárás, amelyet az olajóriások nyakába akasztottak.
Ezek a perek sok tekintetben a dohányipari multinacionális cégek elleni eljárásokra emlékeztetnek. Ezek az ügyek széles körben nyilvánosságot kaptak, és a dohányipari vállalatok súlyos csapást szenvedtek el a tőzsdén. Az eljárások végén az alpereseknek hatalmas, dollármilliárdos jóvátételt kellett kifizetniük. Újabban pedig az amerikai gyógyszeripar került célkeresztbe, mivel sok betegnél az ópiumalapú orvosságok függőséget okoztak. A környezetvédelmi szakemberek szerint az olajipar által okozott károk is dollármilliárdokra rúgnak.