Így vizsgáztak a szankciók: az orosz gazdaság köszöni, egyelőre jól van

Olajba fúló remények

Az AP a napokban terjedelmes riportot közölt a szankciók eddigi hatástalanságáról, halvány reménysugárként mindössze a február eleje óta életbe lépett olajársapkát villantva fel, amely „talán” még okozhat nehézségeket a Kremlnek.

Mint írják, az orosz gazdaság tönkreverését célzó, egy év alatt tíz szankciós csomagot eredményező politika nem érte el célját. Nincs tömeges munkanélküliség, nem zuhant be a rubel, nincsenek kígyózó sorok a csődbe ment bankok előtt, mivel csődbe ment bankok sincsenek. A bevásárlóközpontok polcai roskadoznak az árutól, a nemzetközi márkák továbbra is elérhetők, amelyik nem, azt pedig gyakorlatilag sufni-koppintó rendszerben, a terméket átnevezve az oroszok előállítják maguknak.

A háborúpárti közösség most feszülten figyeli az olajszankciók életbe lépése nyomán remélt gazdasági megroggyanást. Az EU hosszas és heves vita után tavaly decemberben fogadta el a G7-ek javaslatát, amely 60 dolláros hordónkénti árban állapította meg a tengeri úton szállított orosz kőolaj maximális vételi árát. Míg az energiahordozó legnagyobb tengeri szállítói – első helyen Görögországgal – jobban örülnének a magasabb ársapkának a kereskedelem zökkenőmentes folytatása miatt, Lengyelország és a balti államok nevetségesnek tartják az árat, amelyet szerintük Oroszország alig érez meg, és továbbra is hizlalja háborús költségvetését.

Több elemző ugyanakkor arra mutat rá, hogy a Kreml egyfelől új ázsiai piacokat talált a kieső európai kereskedelmi útvonalak helyett, másfelől olyan pénztartalékokkal rendelkezik, amely könnyedén lehetővé teszi a háborús gazdaság hosszú távú fenntartását, sőt növekedését. Chris Weafer, a Macro-Advisory tanácsadó cég Oroszország-specialista gazdasági elemzője szerint több forgatókönyv létezik 2023-ra, de az, hogy Moszkva kifogyna a pénzből, egyikben sem szerepel. „Oroszország – még ha alacsonyabb árakon is – továbbra is óriási bevételhez jut az olajból, így semmiféle olyan nyomás nem nehezedik a Kremlre, amely a háború végét vetítené elő” – fogalmazott.

Kint is vagyunk, bent is vagyunk

A szankciós politika mellé a háború kitörése utáni hetekben lelkesen álltak be a külföldi multik és kisebb vállalatok is, amelyek szolidaritásból és az orosz agressziót elítélve a nyugati közvélemény lelkesedése mellett kivonultak Oroszországból, későn realizálva azt a tényt, hogy egyrészről maroknyian voltak, másrészről maguknak okoztak milliárdokban mérhető veszteséget azzal, hogy egy hatalmas piacot engedtek át a konkurenciának, amely nem érzelmi, hanem pragmatikus alapon közelítette meg az új szituációt – és maradt. Ez ügyben a nyugati média által szívesen idézett Kijevi Gazdasági Egyetem – amelynek tanulmányai egy éve próbálják bebizonyítani, hogy a szankciók bármelyik pillanatban kivégezhetik az orosz gazdaságot, csak még több kellene belőlük – saját adatai is kiábrándítóak. Oroszországot összesen mindössze 191 külföldi cég hagyta el, további 1169 a távozás „előkészületeivel” foglalatoskodik, 496 várakozó állásponton van, míg 1223-nak esze ágában sincs sehová menni. A maradó vállalatokat az ukránok igyekeznek szó szerint megalázni a nyugati média és a Yale Egyetem segítségével, a világ közvéleményét azonban egyre kevésbé érdekli, hogy Moszkvában éppen tudnak-e Procter & Gamble pelenkát vásárolni a népek, vagy kénytelenek áttérni a hazai podguznyikra. A maradó cégek üzleti és nem érzelmi alapon szemlélik a körülöttük zajló eseményeket, ezt bizonyítja az a közelmúltban világot látott kimutatás, amely a nyugati hipokrita hozzáállás iskolapéldája lehetne: az EU-s cégek mindössze 8 százaléka távozott Oroszországból.

A szankciók csődjében természetesen oroszlánrészt vállalnak azok a harmadik országok, amelyek immár egyre gyümölcsözőbb kereskedelmi kapcsolatokat ápolnak Moszkvával. Az örmény export például már a tavalyi első félévben 49 százalékkal ugrott meg, közvetítő szerepet vállalva a szankciók megkerülésében.  

A szankciók extra kereskedelmi többletet hoztak

Ami az aktuális gazdasági helyzetet illeti, az orosz rezisztenciát éppen a tavalyi, szankciókkal agyonzsúfolt év alapozta meg. Az olaj- és gázpiacon elszabadult árak 325 milliárd dollár bevételhez juttatták Moszkvát, miközben az importtilalom miatt csökkentek a kiadásai, ez pedig rekord kereskedelmi többletet eredményezett. A folyamat a rubel erősödéséhez vezetett, a kezdeti, gyors lefolyású pániknak az orosz jegybank villámgyorsan véget vetett, így a lakossági befektetések is biztonságban maradtak a pénzintézetekben. A nemzeti valuta izmosodása egyben azt is jelentette, hogy a kormány minden gond nélkül továbbra is biztosítani tudta az állami kifizetéseket, ezzel párhuzamosan pedig növelni tudta a hadseregre fordítandó összeget.

Van azonban az ellenálló képességnek egy másik vetülete, amelyet sokan hajlamosak elfelejteni. A Kreml ellen már elindult egy szankciós hullám 2014-ben, a Krím annektálásakor. Moszkva azóta készül azok szigorítására, ezért minden lehetséges módon felkészítette gazdaságát a tiltó politika ellen. Az, hogy az orosz vállalatok belső kereskedelmet kezdtek el folytatni mind az élelmiszer, mind az alkatrészpiacon, ennek a felkészülési folyamatnak volt köszönhető. Ezzel párhuzamosan a kormány külön zsebet hozott létre, amelybe az olaj- és földgázeladásokból származó óriási profit egy részét biztonságban tudhatták, még akkor is, ha a Nyugat a külföldi pénzintézetekben tárolt vagyon jelentős részét befagyasztotta. Amikor tehát a szankciópárti elemzők az orosz gazdasági teljesítmény 11-15, esetenként 20-25 százalékos zuhanását várták a szankciók miatt, nem kalkuláltak azzal a rezisztenciával, amelyet Moszkva teljesen tudatosan és előrelátóan, hosszú évek alatt már kiépített magának. A várt összeomlás helyett így „mindössze” 2,1 százalékos csökkenés következett be, a háborús gazdaságpolitika rugalmasságának köszönhetően pedig teljesen hihető az IMF előrejelzése, amely szerint az orosz gazdaság az idén 0,3 százalékos, jövőre már több mint 2 százalékos növekedést fog produkálni. 

Csodafegyver?

A világ háborúpárti része most az olajárra kivetett szankciókra figyel, attól reméli azt, ami egy év alatt nem jött össze. A 60 dolláros hordónkénti maximalizált árral ez ugyan nehezen lesz kivitelezhető: az összeg megállapításánál a G7-ek gondosan ügyeltek arra, hogy véletlenül se roppantsa össze az orosz energiakereskedelmet, az ugyanis a globális piac megrogyását is maga után vonná, beleértve az energiaárak, ezzel az infláció drasztikus emelkedését. Tény ugyan, hogy az orosz kőolajexport és az abból származó bevétel csökken, de köszönhetően az új ázsiai piacoknak, elsősorban Kínának és Indiának, Moszkva nem fog beleroppanni még abba sem, ha a sokat emlegetett Kijevi Gazdasági Egyetem elemzőinek jóslata szerint az idén 50 százalékkal zuhan az energiahordozókból származó bevétel. A kereskedelmi többlet ugyanis még ebben – az oroszok számára legrosszabb elméleti forgatókönyvben is – 80 és 100 milliárd dollár körül mozog. 

Az ukrán elemzők prognózisát ugyanakkor több nyugati közgazdász erős fenntartásokkal értékeli. Janis Kluge, a Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének orosz gazdasági szakértője szerint Moszkva átlép a rövid távú olajáresésen: a zuhanás érzékenyen érintheti ugyan a GDP-t, de semmiképpen nem okozna államcsődöt. Véleménye szerint az orosz gazdaság inkább a változás, semmint a megsemmisülés útjára lépett, a fejlett nyugati technológia embargója pedig inkább bizonyos szintű megrekedést fog okozni, de nem összeomlást.

Minden jel arra mutat, hogy az egy évnyi szankcionálás Európának hosszú évtizedekre kiható károkat okozott és fog még okozni, gazdaságilag és az EU kohéziójában egyaránt. Eközben az oroszok vállat vonnak, és – történelmi hagyományaikhoz híven – a lehető legszorosabban összezárnak. Ahogy mondogatják: a jelenlegi helyzet semmi azokhoz képest, amin már keresztülmentek. Ha azokat átvészelték, ezt tulajdonképpen meg sem érzik.

Fotó: MTI/AP/Kreml/Pool/Makszim Blinov