Létezik-e súlyosabb pénzügyi csapás egy 2023 eleji súlyos recessziónál? – tette fel a baljós kérdést James G. Rickards amerikai jogász, bankár. Sajnos a válasz igen, és ez gyorsan bekövetkezik. Ez a nagyobb csapás pedig egy globális likviditási válság.
Rickards írásában elsőként meghatározza a likviditási válság és a recesszió közötti különbséget.
James G. Rickards
Amerikai jogász, közgazdász és befektetési bankár, aki 40 éves tapasztalattal rendelkezik a Wall Street-i tőkepiacokon. Ő volt 1998-ban a fő tárgyalópartner a Long-Term Capital Management LP Fed általi megmentésében. Tőkepiaci tanácsadóként dolgozott az amerikai hírszerzési közösségben, valamint a Pentagon védelmi miniszteri hivatalában. A 2008-as pénzügyi válságról is tanúskodott az Egyesült Államok Képviselőháza előtt.A recesszió jellemzői a magasabb munkanélküliség, a GDP-növekedés csökkenése, a készletek felszámolása, az üzleti csődök, a fogyasztók diszkrecionális kiadásainak csökkenése, az üzleti beruházások csökkenése, a megtakarítási ráták növekedése (a még foglalkoztatottak esetében is), a nagyobb hitelezési veszteségek, valamint a részvények és ingatlanok csökkenő eszközárai.
A recesszió hossza és mélysége nagyon eltérő lehet, s bár a recesszióknak vannak bizonyos közös jellemzőik, az okaik sokfélék. Előfordul, hogy a Federal Reserve hibázik a monetáris politikában, és túl sokáig tartja túl magasan a kamatlábakat (úgy tűnik, ez történik most is).
Néha külső kínálati sokk következik be, ami recessziós reakciót vált ki. Ez történt az 1973-as arab olajembargó után, amely 1973 novemberétől 1975 márciusáig súlyos recessziót okozott. Recesszió akkor is kialakulhat, ha eszközbuborékok pukkannak ki, mint például az 1929-es tőzsdekrach vagy az 1990-es takarék- és hitelválság okozta ingatlanbuborék kipukkanásakor.
Bármi legyen is az ok,
a recesszió lefolyása többé-kevésbé szokványos.
Végül az eszközárak elérik a mélypontot, a készpénzzel rendelkezők a részvényekből vásárolnak, a készletfelszámolások megszűnnek, és a fogyasztók újra elkezdik a szabad felhasználású kiadásokat. Ezek az óvatos lépések végül fellendüléshez és új bővüléshez vezetnek, gyakran a költségvetési politika segítségével.
A globális pénzügyi válságok teljesen mások. A legtöbb piaci szereplő számára hirtelen és váratlanul jelentkeznek, bár mindig vannak figyelmeztető jelek azok számára, akik tudják, mit figyeljenek. A nyilvánosság és a szabályozó hatóságok számára általában egy jelentős intézmény – bank, fedezeti alap, pénzpiaci alap vagy árutőzsdei kereskedő – csődje révén válnak ismertté.
Míg a címlapokra a kezdeti csőd kerül, a nagyobb veszély a fertőzés formájában áll fenn.
A tőkepiacok sűrűn kapcsolódnak egymáshoz. A bankok hiteleznek a fedezeti alapoknak. A fedezeti alapok közvetlenül és származékos formában is spekulálnak a részvény-, kötvény-, deviza- és árupiacokon.A pénzpiaci alapok államadósságot vásárolnak. A bankok garanciát vállalnak az ezen alapok által tartott egyes eszközökre. Az elsődleges forgalmazók (nagy bankok) vállalják az államadósság-kibocsátások jegyzését, de e tevékenységeket repo-piacokon finanszírozzák, ahol a megvásárolt értékpapírokat további készpénzért elzálogosítják, hogy újabb értékpapírokat vásárolhassanak az újra elzálogosított biztosítékok hosszú láncolatában.
A Federal Reserve 6 billió (ezer milliárd) dollárt nyomtatott a monetáris bázis részeként. De a világ összes bankjának összes származékos ügyleteinek (derivatívájának) teljes névleges értékét 1 billiárd dollárra becsülik. Azoknak, akik nem ismerik, (1 billiárd dollár = 1 000 000 billió dollár (1015)). Ez azt jelenti, hogy a derivatívák összértéke 167-szerese a Fed által nyomtatott összes pénznek. (A származtatott vagy származékos ügyletek, azaz a derivatívák (más néven: feltételes követelések) olyan befektetési ügyletek, amelyek értékét más értékpapírok, mögöttes termékek árfolyama határozza meg, vagyis ezek értéke másból származik – a szerk.)
A Fed pénzkínálata pedig maga is csak 60 milliárd dollárnyi tőkére támaszkodik. Tehát a Fed mérlegének tőkeáttétele 100:1, és a derivatívapiac 167:1 arányban van tőkeáttételben a Fed pénzkínálatához képest, ami azt jelenti, hogy
a derivatívapiac 16 700:1 arányban van tőkeáttételben a Fed tőkéjéhez képest.
A szakértők azt mondják, na és? Ezek a számok nem újak, sőt a múltban, bizonyos időszakokban még jobban megnyúltak. Csak azért, mert a pénzügyi rendszer nagymértékben tőkeáttételes és sűrűn összekapcsolt, még nem jelenti azt, hogy készen áll az összeomlásra. Ezt igaznak véli Rickardson, de szerinte ez mégis azt jelenti, hogy a rendszer bármikor katasztrofálisan és váratlanul összeomolhat.
A rendszer összeomlásához mindössze egy sokkszerű meghibásodásra van szükség, amely gyorsan pánikhoz vezet.
A veszteséges pozíciókra fedezetlehívás történik (margin call), és azonnali fizetést követelnek. Az egynapos repókat nem forgatják tovább. Az egynapos betéteket nem újítják meg, és visszafizetést követelnek. Mindenki azonnal vissza akarja kapni a pénzét. A visszafizetési kötelezettségek teljesítése érdekében az eszközöket dömpingszerűen eladják, ami összeomlást okoz a részvény- és kötvénypiacokon, ami még több veszteséget és likvidálást okoz a bankok és a kereskedők körében.
Hirtelen minden szem a Fedre szegeződik a könnyű pénzért, és a Kongresszusra a mentőcsomagokért, garanciákért és további kiadásokért. Ezt a mintát láttuk 1994-ben (mexikói tequila-válság), 1998-ban (orosz rubel-válság) és 2008-ban (Lehman Brothers-AIG válság).
Rickardson megjegyzi, hogy a három legutóbbi pénzügyi válság közül kettőt nem kísért recesszió. Nem volt recesszió 1994-ben és 1998-ban sem. Csak a 2008-as globális pénzügyi válságot kísérte súlyos recesszió.
A lényeg, hogy
a recessziók és a pénzügyi válságok egyaránt rosszak, de különbözőek, és nem mindig esnek egybe. Ha mégis, mint 2008-ban, akkor a részvények könnyen 50 százalékkal vagy annál is nagyobb mértékben eshetnek.
Ha a pénzügyi piacok szinte mindig nagymértékben tőkeáttételesek, de a pénzügyi válságok átlagosan hét-nyolcévente egyszer fordulnak elő, akkor milyen jelekre figyelhetnek a befektetők, amelyek arra utalnak, hogy válság közeleg, és a pénzügyi piacokon nem a szokásos módon alakulnak a feltételek?
Rickardson szerint
az egyik legerősebb figyelmeztető jel a fordított hozamgörbe.
Ez a jel utoljára 2007-ben volt tapasztalható, közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság előtt. A normál hozamgörbe a hosszabb lejáratoknál magasabb kamatlábakat tükröz. Ennek van logikája.
Ha tíz évre adok kölcsön pénzt, akkor magasabb kamatlábat akarok, mintha két évre adnék kölcsön, hogy kompenzáljam a hosszabb futamidőből eredő többletkockázatot, mint például az inflációt, a politikai változásokat, a nemteljesítést és egyebeket.
Ha a hozamgörbe megfordul, az azt jelenti, hogy a hosszabb lejáratok alacsonyabb kamatlábakkal bírnak.
Ilyen előfordul, de ritka. Ilyenkor a piaci szereplők gazdasági csapásokra számítanak recesszió vagy likviditási kockázat formájában. Le akarják kötni a hosszú távú hozamokat, még akkor is, ha azok alacsonyabbak, mint a rövid távú hozamok, mert arra számítanak, hogy a hozamok a jövőben még alacsonyabbak lesznek.
További figyelmeztető jelek közé tartozik a Kína, Japán, India és más nagy gazdaságok amerikai állampapírokban lévő, dollárban denominált tartalékpozícióinak erőteljes csökkenése. Naiv megfigyelők ezt annak jeleként értelmezik, hogy
ezek az országok megpróbálják „kidobni a dollárt”, és nem tetszik nekik a dollár mint vezető globális tartalékvaluta szerepe.
Rickardson szerint a valóságban ennek épp az ellenkezője az igaz. Kétségbeejtő dollárhiányban szenvednek, és azért adják el a kincstárjegyeket, hogy készpénzhez jussanak saját bankrendszerük támogatására.
Ez csak néhány a sok jel közül, amelyek a globális likviditási válságra utalnak. Ahogyan azt a múltban tapasztaltuk, ezek a likviditási válságok látszólag egyik napról a másikra alakulnak ki, de ez nem igaz. Valójában egy vagy több évbe telik, mire kialakulnak, amíg elérik a kritikus szakaszt, és csupán ekkor kerülnek a címlapokra.
Rickardson sorolja, hogy a figyelmeztető jelek mindig előre jelennek meg.
– Az 1998-as Oroszország-LTCM válság 1997 júniusában kezdődött Thaiföldön.
– A 2008-as Lehman Brothers-válság 2007 tavaszán kezdődött, amikor a HSBC jelzáloghitel-veszteségeket jelentett.
A szerzők szerint a legtöbb megfigyelő vagy nem ismeri a jeleket, vagy egyszerűen nem figyel.
Így Ricardson a mai jelekből azt látja, hogy ami előttünk áll az a 2008-ban történtekhez hasonlóan ritka hullámvölgy, amiben egy súlyos recesszió és egy likviditási válság egyszerre jelentkezik.
És jön.
Európa nem lábon, hanem egyenesen főbe lőné magát, ha elkoboznák az orosz pénzügyi vagyont. Miért? Mert megrengetné a nyugati pénzrendszerbe vetett nemzetközi bizalmat, ami miatt beláthatatlan folyamatok indulnának el, végleg kettészakítva a globális gazdaságot, pénzügyi hidegháborúba taszítva a világot.
Még a 2026-os választás előtt kap egy utolsó „dollárfröccsöt” az ellenzéki sajtó.
Valószínűleg nem borotválta kopaszra a fejét a csalódottságtól.
A republiánus kampány volt a kriptoipar legjobb befektetése. A dollárt szinte ész nélkül veszik, míg a részvénypiac már túlfeszítettnek tűnik.
Az amerikai választási rendszer valóban nagyon archaikus, és változtatásokra szorul.
Keményen kiosztotta az ukrán elnököt a republikánus elnökjelölt.
Ez a magyar elnökség legnagyobb eredménye.
Ma tartják a magyar–török kulturális évad zárógáláját Ankarában, ahol Orbán Viktor és Sulyok Tamás közösen képviseli Magyarországot.
