A globális likviditási válság küszöbén állunk?

Rickards írásában elsőként meghatározza a likviditási válság és a recesszió közötti különbséget.

A recesszió hossza és mélysége nagyon eltérő lehet, s bár a recesszióknak vannak bizonyos közös jellemzőik, az okaik sokfélék. Előfordul, hogy a Federal Reserve hibázik a monetáris politikában, és túl sokáig tartja túl magasan a kamatlábakat (úgy tűnik, ez történik most is).

Néha külső kínálati sokk következik be, ami recessziós reakciót vált ki. Ez történt az 1973-as arab olajembargó után, amely 1973 novemberétől 1975 márciusáig súlyos recessziót okozott. Recesszió akkor is kialakulhat, ha eszközbuborékok pukkannak ki, mint például az 1929-es tőzsdekrach vagy az 1990-es takarék- és hitelválság okozta ingatlanbuborék kipukkanásakor.

Bármi legyen is az ok,

Végül az eszközárak elérik a mélypontot, a készpénzzel rendelkezők a részvényekből vásárolnak, a készletfelszámolások megszűnnek, és a fogyasztók újra elkezdik a szabad felhasználású kiadásokat. Ezek az óvatos lépések végül fellendüléshez és új bővüléshez vezetnek, gyakran a költségvetési politika segítségével.

A globális pénzügyi válságok teljesen mások. A legtöbb piaci szereplő számára hirtelen és váratlanul jelentkeznek, bár mindig vannak figyelmeztető jelek azok számára, akik tudják, mit figyeljenek. A nyilvánosság és a szabályozó hatóságok számára általában egy jelentős intézmény – bank, fedezeti alap, pénzpiaci alap vagy árutőzsdei kereskedő –  csődje révén válnak ismertté.

A tőkepiacok sűrűn kapcsolódnak egymáshoz. A bankok hiteleznek a fedezeti alapoknak. A fedezeti alapok közvetlenül és származékos formában is spekulálnak a részvény-, kötvény-, deviza- és árupiacokon.A pénzpiaci alapok államadósságot vásárolnak. A bankok garanciát vállalnak az ezen alapok által tartott egyes eszközökre. Az elsődleges forgalmazók (nagy bankok) vállalják az államadósság-kibocsátások jegyzését, de e tevékenységeket repo-piacokon finanszírozzák, ahol a megvásárolt értékpapírokat további készpénzért elzálogosítják, hogy újabb értékpapírokat vásárolhassanak az újra elzálogosított biztosítékok hosszú láncolatában.

A kapcsolatok tovább és tovább folytatódnak, egyre csak bővülnek

A Federal Reserve 6 billió (ezer milliárd) dollárt nyomtatott a monetáris bázis részeként. De a világ összes bankjának összes származékos ügyleteinek (derivatívájának) teljes névleges értékét 1 billiárd dollárra becsülik. Azoknak, akik nem ismerik, (1 billiárd dollár = 1 000 000 billió dollár (10¹⁵)). Ez azt jelenti, hogy a derivatívák összértéke 167-szerese a Fed által nyomtatott összes pénznek. (A származtatott vagy származékos ügyletek, azaz a derivatívák (más néven: feltételes követelések) olyan befektetési ügyletek, amelyek értékét más értékpapírok, mögöttes termékek árfolyama határozza meg, vagyis ezek értéke másból származik – a szerk.)

A Fed pénzkínálata pedig maga is csak 60 milliárd dollárnyi tőkére támaszkodik. Tehát a Fed mérlegének tőkeáttétele 100:1, és a derivatívapiac 167:1 arányban van tőkeáttételben a Fed pénzkínálatához képest, ami azt jelenti, hogy

Nem lett ideges?

A szakértők azt mondják, na és? Ezek a számok nem újak, sőt a múltban, bizonyos időszakokban még jobban megnyúltak. Csak azért, mert a pénzügyi rendszer nagymértékben tőkeáttételes és sűrűn összekapcsolt, még nem jelenti azt, hogy készen áll az összeomlásra. Ezt igaznak véli Rickardson, de szerinte ez mégis azt jelenti, hogy a rendszer bármikor katasztrofálisan és váratlanul összeomolhat.

A veszteséges pozíciókra fedezetlehívás történik (margin call), és azonnali fizetést követelnek. Az egynapos repókat nem forgatják tovább. Az egynapos betéteket nem újítják meg, és visszafizetést követelnek. Mindenki azonnal vissza akarja kapni a pénzét. A visszafizetési kötelezettségek teljesítése érdekében az eszközöket dömpingszerűen eladják, ami összeomlást okoz a részvény- és kötvénypiacokon, ami még több veszteséget és likvidálást okoz a bankok és a kereskedők körében.

Hirtelen minden szem a Fedre szegeződik a könnyű pénzért, és a Kongresszusra a mentőcsomagokért, garanciákért és további kiadásokért. Ezt a mintát láttuk 1994-ben (mexikói tequila-válság), 1998-ban (orosz rubel-válság) és 2008-ban (Lehman Brothers-AIG válság).

Rickardson megjegyzi, hogy a három legutóbbi pénzügyi válság közül kettőt nem kísért recesszió. Nem volt recesszió 1994-ben és 1998-ban sem. Csak a 2008-as globális pénzügyi válságot kísérte súlyos recesszió.

A lényeg, hogy

A kulcskérdés

Ha a pénzügyi piacok szinte mindig nagymértékben tőkeáttételesek, de a pénzügyi válságok átlagosan hét-nyolcévente egyszer fordulnak elő, akkor milyen jelekre figyelhetnek a befektetők, amelyek arra utalnak, hogy válság közeleg, és a pénzügyi piacokon nem a szokásos módon alakulnak a feltételek?

Rickardson szerint

Ez a jel utoljára 2007-ben volt tapasztalható, közvetlenül a 2008-as pénzügyi válság előtt. A normál hozamgörbe a hosszabb lejáratoknál magasabb kamatlábakat tükröz. Ennek van logikája.

Ha tíz évre adok kölcsön pénzt, akkor magasabb kamatlábat akarok, mintha két évre adnék kölcsön, hogy kompenzáljam a hosszabb futamidőből eredő többletkockázatot, mint például az inflációt, a politikai változásokat, a nemteljesítést és egyebeket.

Ilyen előfordul, de ritka. Ilyenkor a piaci szereplők gazdasági csapásokra számítanak recesszió vagy likviditási kockázat formájában. Le akarják kötni a hosszú távú hozamokat, még akkor is, ha azok alacsonyabbak, mint a rövid távú hozamok, mert arra számítanak, hogy a hozamok a jövőben még alacsonyabbak lesznek.

A befektetők baljós dolgokat látnak maguk előtt

További figyelmeztető jelek közé tartozik a Kína, Japán, India és más nagy gazdaságok amerikai állampapírokban lévő, dollárban denominált tartalékpozícióinak erőteljes csökkenése. Naiv megfigyelők ezt annak jeleként értelmezik, hogy

Rickardson szerint a valóságban ennek épp az ellenkezője az igaz. Kétségbeejtő dollárhiányban szenvednek, és azért adják el a kincstárjegyeket, hogy készpénzhez jussanak saját bankrendszerük támogatására.

Ez csak néhány a sok jel közül, amelyek a globális likviditási válságra utalnak. Ahogyan azt a múltban tapasztaltuk, ezek a likviditási válságok látszólag egyik napról a másikra alakulnak ki, de ez nem igaz. Valójában egy vagy több évbe telik, mire kialakulnak, amíg elérik a kritikus szakaszt, és csupán ekkor kerülnek a címlapokra.

Rickardson sorolja, hogy a figyelmeztető jelek mindig előre jelennek meg.

– Az 1998-as Oroszország-LTCM válság 1997 júniusában kezdődött Thaiföldön. 

– A 2008-as Lehman Brothers-válság 2007 tavaszán kezdődött, amikor a HSBC jelzáloghitel-veszteségeket jelentett. 

A szerzők szerint a legtöbb megfigyelő vagy nem ismeri a jeleket, vagy egyszerűen nem figyel.

Így Ricardson a mai jelekből azt látja, hogy ami előttünk áll az a 2008-ban történtekhez hasonlóan ritka hullámvölgy, amiben egy súlyos recesszió és egy likviditási válság egyszerre jelentkezik.