Kosaras fogolyért fegyverkereskedőt adni – ez aztán a minőségi csere…

Már a nyáron felmerült az amerikai és orosz bebörtönzött foglyok cseréje. Ehhez előbb el kellett ítélni Brittney Griner amerikai kosarast, akit – jekatyerinburgi klubjához visszatérve – a moszkvai vámellenőrzéskor az orosz hatóságok őrizetbe vettek, mégpedig hasisolaj, azaz kábítószer birtoklásáért. Az amerikai sztárjátékos hiába mondta, hogy hátfájására kell neki a szer, épp belecsúszott a kereskedelmi mennyiséget jelentő csempészet kategóriájába. A Kreml egyből tudta, hogy nagy hal akadt a hálójukba: Griner Amerikában rendkívül népszerű, a világon az egyik legjobb női kosaras, nemcsak fekete bőrű, hanem vállaltan leszbikus is. Ez így együtt viszont sokat megér a Fehér Háznak – gondolhatták Moszkvában. Februárban megszületett az ítélet: a moszkvai bíróság nem kevesebb, mint kilenc év szabadságvesztést rótt ki az amerikai sztárra. 

A hajszárító hiánya

A büntetését IK-2-es fogolytáborban kell letöltenie, amely Sztálin korában épült, a fővárostól mintegy 500 kilométerre északra, Mordvinföld, hivatalos nevén Mordvin Köztársaság térségében. A múlt pénteki Texasba érkezésekor a képeken jól látszott, hogy befonott fürtjeitől megszabadulva Brittney teljesen kopasz. Egyből rá is kérdeztek, hogy mi történt vele: „Praktikus okai vannak ennek, az ember feje hajmosáskor könnyen megfázhat. Tudják, ezen a helyen nincs hajszárító.”

A másik oldalon a cserealap az orosz fegyverkereskedő, Viktor But volt, aki még 2008-ban Bangkokban futott bele az amerikaiak csapdájába.

Az egyik amerikai ügynök, aki a FARC, a kolumbiai gerillák képviselőjének adta ki magát, bizalmi viszonyt alakított ki Buttal, aki közvetlenül Moszkvából, tehát távolról szervezte fegyvereladásait. Erre meg is volt a jó oka, ugyanis az előző években két merényletet is megkíséreltek ellene.

Egy telefonbeszélgetés alkalmával jót viccelődtek azon, hogy But már 15 éve gyűlöli a gringókat, és ott tesz keresztbe nekik, ahol tud. Ez a felvétel is elhangzott But amerikai tárgyalásán, ahol azt kellett bizonyítani, hogy az orosz tudott arról, hogy általa eladott fegyverek amerikaiak halálát is okozhatják. 

De hogyan került But Amerikába? A „ál-kolumbiai” beépített ember ragaszkodott a személyes találkozóhoz, ugyanis olyan nagy mennyiségű fegyvert akart rendelni, amelynek részleteit meg kellett beszélni. Végül But is ráállt, és beleegyezett a találkozóba, amelyre Bangkok egyik luxushoteljében került volna sor. 

Ám Butot nem a kolumbiai vevő, hanem a DEA ügynökei várták. A thaiföldi hatóságok természetesen alájátszottak az amerikai kívánalmaknak. Két év múlva kiadták a fegyverkereskedőt az Egyesült Államoknak. Itt a bíróság igazoltnak találta azt a vádat, hogy But fegyvereit abban a tudatban adta el, hogy azokkal amerikai állampolgárok életére törhetnek. Az ezért kiszabható büntetés 25 év és életfogytiglan között van. Butnak szerencséje volt, a bírónő megelégedett az alsó határral.

A huszonötből tizenegy év eltelt.

A jelenleg 55 éves But állítása szerint semmit sem tudott arról, hogy fél éve amerikai és orosz hírszerzők valahol a világban az ő sorsáról alkudoznak, keresik a jogi kibúvót, hogy lebonyolíthassák a fogolycserét. A napokban illinois-i börtönében szóltak neki: „Készülődjön, másik helyre szállítják”. 

Az Abu Dzabi felé vezető repülőúton már biztos volt abban, hogy létrejön a csere, moszkvai barátai nem hagyták cserben, és végül csak megtalálták a szabadulás feltételeit. Általában az elmondható, hogy a Kreml nem hagyja magára a lebukottakat, akik nyugati börtönökben „sínylődnek”, előbb-utóbb csak felbukkan valami megoldás, hogy rásegítsenek idő előtti szabadulásukra.

Miért volt fontos a Kremlnek But?

Már But thaiföldi letartóztatása után érződött, hogy a moszkvai felsővezetésben valakinek igen fontos a sorsa, talán túl sokat tud. Az orosz illetékesek megpróbálnak mindent, csak hogy körükben tudják a fegyverkereskedőt. 

Moszkva beadványokkal árasztotta el a különböző nemzetközi szervezeteket, amelyek arról szóltak, hogy az Egyesült Államok hányszor és milyen formában sértette meg az emberi jogokat But ügyében.

Az egész átadás-átvétel műveletre Abu Dzabi repülőterének aszfaltján került sor, az orosz fegyverkereskedő egy pillanatig látta is a „fogolytársát”, akit az amerikaiak gyorsan elvezettek. Nehéz lett volna nem észrevenni a 206 centiméteres nőt. 

A nyelv különben is nagy szerepet játszott eddigi életében. 1967-ben katonacsaládba született Dusanbéban, Tádzsikisztán fővárosában, ahol apja szolgált. A gyerekről már korán kiderült nyelvtehetsége, és ezért elfogadták a GRU, a szovjet katonai hírszerzés ösztöndíját, hogy Moszkvában az idegen nyelvek főiskoláján tanulhasson. 

Ma folyékonyan beszél hat nyelven –. angol, francia, német, portugál, spanyol, valamint fárszi (perzsa) nyelven –, de ehhez bátran hozzátehetjük azt a pár nyelvjárást, amelyeken nem lehet eladni. Mint később kiderült róla, a számolás tudományában is kiváló képességekkel bír. 

A tolmácsból lett halálkufár

A karakteres arcú, ma már kackiás bajuszt viselő, kék szemű, középmagas férfi a szovjet hadseregben töltötte katonai szolgálatát, természetesen tolmácsként a különböző külföldi missziókban. Szolgált Angolában és Mozambikban is, mégpedig repülőgép-navigátorként, a repülés volt az egyik szerelme. 

A belarusz Vityebszk városában érte a Szovjetunió felbomlása, egyszerűen feloszlatták az ezredét. A fiatalember, mint annyi más katona kollégája, megpróbálta vegyíteni a korábbi évek tapasztalatát a jelenlegi, immár polgári élettel. 

A kilencvenes években rengetegen hagyták ott a szovjet hírszerzést, hasznosították azt a különleges tudást, amellyel a vadkapitalista időszakban csak az ügynökök rendelkeztek. 

Az üzleti életben közülük többen milliárdossá váltak, másoknak nem ment ennyire, de azért megéltek, míg voltak azok, akik néhány év elteltével ismét feltűntek a hírszerzésnél, és ott nagy hatalomra tettek szert.

Viktor But az elsők közé tartozott. Felhasználta egyrészt nyelvtudását, Afrikában szerzett ismereteit, személyes hálózatát, a repülés ügyében való jártasságát és volt katonai és GRU-kapcsolatait, hogy ezeket összegyúrva hihetetlen vagyonra tegyen szert. 

Mivel emelkedett ki ez a fiatal fegyverkereskedő a többi közül? Egyrészt a „háztól házig” való szállítással, és ezt mindig pontosan időre, ahogy a vevő kérte. Ebben szerepet játszott a repülés iránt érzett szeretete. Aranykora csúcspontján mintegy 60 teherszállító gépe – Antonov, Iljusin, MI8-as helikopter – keringett egyszerre a levegőben. Akkoriban ez volt a világ legnagyobb magánflottája. But kombinációs képességéről elég, ha annyit mondunk, hogy minden egyes gépéről fejből tudta, hogy mit visz, jelenleg hol tart, hol áll meg tankolni, és mikorra kell elérnie a célállomást. És persze azt, hogy a vevő hol, mikor és kinek fizet.

Terülj-terülj, asztalkám

Elvállalt mindent: volt úgy, hogy amerikai csapatokat szállított Irakba, franciákat Rundába, máskor Afrikában az ENSZ vette igénybe humanitárius szolgálatokra repülőgépeit. A pilótáiról hihetetlen történetek jártak: földutakon szálltak le gépükkel, teletömve hadianyaggal, dzsungel mellett épphogy kivágott „leszállópályán” landoltak. 

De ezek inkább csak érdekességek. A szállítmány java azonban fegyver és lőszer volt, amellyel a lázadók és a hatalom emberei irtották egymást Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában. Ezek voltak azok az idők, amikor a Varsói Szerződés felbomlott, a Szovjetunió megszűnt, és ócskavasáron lehetett a szovjet tábornokoktól lezsírozott, egyszer sem használt fegyverekhez jutni. 

Pályája csúcsán a szakértők úgy hatmilliárd dollárra (mai árfolyamon ez mintegy 2300 milliárd forint) becsülték a vagyonát. Azután alvilági körök és külföldi titkosszolgálatok is kezdtek különleges érdeklődést tanúsítani a személye iránt.Többek közt ennek tudható be a két ellene elkövetett merénylet, amelyeket megúszott. Ha nem is visszahúzódva, de azért moszkvai erődjéből ritkán kimozdulva élte életét. Aztán mégiscsak rászánta magát a bangkoki kirándulásra.

Médiasztár? 

De most mihez kezd a fegyverbiznisz volt koronázatlan királya? Szinte kizárt az, hogy most újrakezdené építeni az egykor virágzó fegyverkereskedelmi birodalmát. Ehhez naprakész hálózattal, kapcsolatokkal kellene rendelkeznie, amely tizenöt év távlatából ma már nem létezik – vélik hozzáértők. 

Azt viszont, hogy Oroszországban hősként ünneplik hazatértét, valószínűleg még álmában sem gondolta volna. Újságírók nyaggatják egy interjúért, tévéadásokba várják fő attrakciónak. 

De akár még talkshow-műsorvezető is lehet, nyilván már készülnek a forgatókönyvek erre a lehetőségre is. A beszélőkéje megvan ehhez, bárkivel kiáll vitázni. Az elmúlt napokban kifejtette, hogy szerinte a Krím megszállásának évében, 2014-ben kellett volna begyalogolni Kijevbe is, ekkor még gyenge volt az ukrán hadsereg, nem lett volna képes ellenállni.

De az is könnyen megeshet, hogy But politikusi babérokra tör: szabadulása óta már be is lépett a közelmúltban elhunyt Zsirinovszkij pártjába. Még az sem kizárt, hogy a „liberálisok” vezető posztot ajánlottak fel neki. Az ereje teljében lévő But – így vagy úgy, de – meg fogja találni azt a közeget, ahonnan szólni tud orosz testvéreihez. Még bizonyosan hallunk felőle.

(Fotó: MTI Fotóbank)