Tovább drágul az áram
Miután felállt Szerbiában is az új kormány, az új energiaügyi miniszter Dubravka Đedović első interjúinak egyikében az energiaszektor reformját, de ugyanakkor a villanyáram és a földgáz fogyasztói árának emelésének tervét jelentette be.
Đedović az Euronews szerbiai újságíróinak adott nyilatkozatában elmondta, hogy
az energiaszektor reformját már évek óta csak halogatják, arra minél hamarabb sort kellene keríteni, és ez a közművállalatok reformját is magával vonja majd.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az áram és a gáz árának növelése „inkább előbb, mint utóbb" napirendre kell, hogy kerüljön a kormány ülésein, hiszen az európai energiacégek háromszorosára, négyszeresére, ötszörösére, sőt néha még ennél is többre emelték az áram és a földgáz árát.