Már a betakarításkor, feldolgozáskor is rengeteg élelem veszik el

Kevesen tudatosítják azt a szörnyű statisztikai tényt, hogy a világ élelmiszertermelésének 33-40 százaléka évente elvész vagy elpazarolódik. Ez a jelenség kevésbé kétségbeejtő időkben is lesújtó, azonban az ukrajnai háború, a COVID-19 és az éghajlatváltozás, a fenyegető globális élelmiszerválság fényében még égetőbbé válik. A világon már most minden kilencedik ember nem jut elég élelemhez, ami több mint 800 millió éhezőt jelent. A Mckinsey Intézet tanulmánya szerint az élelmiszerveszteség és -pazarlás következményei csak súlyosbodni fognak.

Hatalmas a felesleges vízfogyasztás is

A McKinsey felhívja a figyelmet, hogy az élelmiszer elvesztése önmagában is elég rossz, de másodlagosan

Az élelmiszerveszteségből és -pazarlásból származó üvegházhatású gázok kibocsátása a globális összmennyiség 8 százaléka, ami legalább négyszerese a repülési ágazat kibocsátásának.

Az intézet kutatói viszont jogosan állapítják meg, hogy eddig a probléma megértésére és kezelésére irányuló erőfeszítések többsége az élelmiszer-pazarlásra összpontosult. Főként azért, mert az emberek látják, miként pazarolják el az élelmiszereket az üzletekben, éttermekben és a háztartásokban. De az emberek által el nem fogyasztott élelmiszerek fele – becslések szerint 600 milliárd dollár értékben – a farmon vagy annak közelében, betakarítás közben vagy közvetlenül utána veszik el. Jobb esetben is feltehetően takarmányként vagy komposztként végzi.

A gazdaságtól a kiskereskedőig tartó élelmiszer-ellátási lánc mélyreható vizsgálatából kiderül, hogy az élelmiszer-veszteség a nem hatékony működés következménye, és

Az elvesző élelem kétharmada fogyasztható lenne

A McKinsey kutatásai azt mutatják, hogy az élelmiszer-előállítók és kiskereskedők – mivel az élelmiszer-értéklánc középpontjában állnak – egyedülálló helyzetben vannak. E helyzetüknél fogva az élelmiszer-veszteség csökkentése elleni harc élére állhatnának. Egymással és az értéklánc valamennyi résztvevőjével együttműködve  akár 50-70 százalékkal csökkenthetnék az  élelmiszer-veszteséget.

Mindez komoly üzleti hasznot is jelenthetne. A vállalatok gazdasági előnyökre tehetnének szert, közben egyidejűleg javulna a karbon-kibocsátási lábnyomuk. Az elemzés szerint a kiskereskedők 3-6 százalékkal, a gyártók pedig 5-10 százalékkal csökkenthetnék az eladott áruk költségét. Az élelmiszerboltok és a gyártók 80 milliárd dollárnyi új piaci lehetőséget kapnának  azáltal, hogy új üzletágakat fejlesztenek ki az élelmiszerekből, amelyek egyébként elvesznének. A CO2-kibocsátást és a kapcsolódó költségeket pedig 4-9 százalékkal csökkenthetnék.

Hol és hogyan veszik el az élelmiszer?

Ennek körülbelül a fele a betakarítás, a betakarítás utáni kezelés és tárolás, valamint a feldolgozás során történik.

Persze nem minden kategóriában azonos a veszteségek mértéke. A hús az összes élelmiszer-veszteségnek csak mintegy 3 százalékát, a tejtermékek pedig további 5 százalékát teszik ki. Három másik élelmiszer-kategória – gyümölcsök és zöldségek, gabonafélék, valamint gyökerek és gumósok – felelős az élelmiszer-veszteség nagy részéért, valamint a kapcsolódó CO2-kibocsátásért és vízfelhasználásért. Ezért ezekre a kategóriákra kell összpontosítani a veszteségek csökkentésére irányuló erőfeszítéseket.

A paradicsom göröngyös útja

A jelentésben a paradicsom példáján írták le a gazdaságtól a kiskereskedőig vezető utat. Azért választották a paradicsomot, mert évente 50-75 millió tonna paradicsom veszik el a folyamatok során, ami több mint bármely más gyümölcs vagy zöldség esetében. A paradicsomot a világ minden táján termesztik és fogyasztják, egész évben kapható, frissen fogyasztható vagy tovább feldolgozható, meg kell felelnie bizonyos külalaki előírásoknak (szín, forma stb.), és romlandóságát tekintve is hasonlít számos más termékkategóriához.

Vizsgálták a paradicsom útját a fejlett és a fejlődő piacokon egyaránt – a frissen értékesített és a feldolgozott paradicsomot is.

Mi van a pazarlás hátterében?

Becsléseik szerint a betakarításkor a veszteség egyharmada a termelési többlethez kapcsolódik. A gazdaság több paradicsomot termelt, mint amennyit el tudott adni. A másik harmadát az ehető, de a vásárlói előírásoknak minőségileg, esztétikailag nem megfelelő élelmiszerek teszik ki, a fennmaradó harmadot pedig az élelmiszereket ehetetlenné tevő sérülések okozzák. Röviden, a veszteség kétharmada biztonságosan használható volna emberi fogyasztásra.

Persze az élelmiszer-veszteség egy része például időjárási események, vagy az ellátási lánc egy adott szakaszán belüli nem optimális gyakorlatok miatt következik be, de a veszteség egy része az értéklánc szereplői közötti kölcsönös függőségekhez és kölcsönhatásokhoz kapcsolódik. A termelők túltermelhetnek, mert bizonytalanok a piaci keresletet illetően, a gyártók és a kiskereskedők gyakran nem nagyon látják át a kínálatot. A szigorú vásárlói előírások a betakarítás utáni kiselejtezéshez vezethetnek, és a legtöbb beszerzési szerződés nem ad ösztönzőket az élelmiszer-veszteség csökkentésére.

A McKinsey tanulmánya szerint

Ezzel világviszonylatban a paradicsomveszteséghez kapcsolódó CO2-kibocsátás 60-80 százalékkal csökkenne.

Mit tehetnek ez ellen az élelmiszergyártók és az élelmiszerkereskedők?

Azt a McKinsey is elismeri, hogy az élelmiszerveszteség számszerűsítése és az ezzel kapcsolatos elszámoltathatóság még nincs tudományosan kidolgozva, még folyik a vita a mérési technikák és mérőszámok meghatározása körül.

A jelentés szerint vannak már vállalatok, amelyek aktívan együttműködnek a beszállítókkal, hogy feltérképezzék az ellátási lánc „forró pontjait”, és megértsék azok okait. Egyes vállalatok integrált adatbázist fejlesztenek ki (és nyilvános hozzáférést biztosítanak hozzá) a beszállítók teljesítményéről a különböző helyszíneken. Mások éves külső auditot végeznek, vagy megkövetelik, hogy harmadik, független fél értékelje a beszállítók teljesítményét. Néhány, a legjobb gyakorlatot alkalmazó vállalat digitális technológiákat, például a bitcoin kapcsán jól ismert, nem hamisítható blokklánc technológiát használ, hogy a termékeket a gazdaságtól a boltig tartó út minden szakaszában nyomon követhetővé tegye.

Persze nem kellene a tökéletes adatokra várni. Jelenleg már az is eredmény lenne, ha összegyűlne annyi információ, ami érzékelteti a probléma mértékét. Annak tudatosítása, hogy mekkora veszteség történik – és hol – az első fontos lépés a változás sürgősségének megállapításában.

Megoldási javaslatok az asztalon

A McKinsey több eszközt javasol, amelyeket a kiskereskedők és az élelmiszergyártók alkalmazhatnak, hogy jelentős hatást érjenek el a veszteség minimalizálására a termelés, a feldolgozás és a szállítás során, többet tudjanak értékesíteni a megtermelt termékekből, és szerkezetileg megelőzzék a veszteségeket. Az intézet szerint mindegyik lépés megtérül. Bár néhányuk jelentős befektetést és új munkamódszereket igényelnek, de nemcsak az élelmiszer-veszteség csökkenését, hanem hatékonyabb értékláncot, EBITDA-javulást és alacsonyabb CO 2 -kibocsátást is eredményeznek.

Javasolják a jobb együttműködést a beszállítókkal a kereslet és a kínálat jobb összehangolása érdekében. A kiskereskedőknek több információt kell adniuk a gazdáknak a várható keresletről, és a gazdálkodóknak nagyobb rálátást kell biztosítaniuk a kiskereskedőknek termelési terveikbe. Egyes vállalatok már hosszabb távon terveznek a beszállítóikkal, összehangolják a termés mennyiségét és összetételét, nemcsak az aktuális szezonra, hanem az elkövetkező időszakokra is. Ezzel csökkentik a bizonytalanságot az érintett felek.

A beszerzési gyakorlatok felülvizsgálata

A tanulmány szerint

A rövid távú költségek kezelése helyett, inkább a strukturált beszállítói együttműködéseket kell megteremteni. A szerződések kidolgozásakor, a teljesítménymutatók megállapításakor figyelembe kellene venni az élelmiszer-veszteség csökkentésére irányuló erőfeszítéseket is.

Mindemellett rendszeresen felül kellene vizsgálni a specifikációkat, és keresni a lehetőségeket azok enyhítésére anélkül, hogy az élelmiszerbiztonság vagy az eladhatóság rovására menne. Például a fogyasztói felmérések révén az élelmiszerboltok ösztönözhetnék azt, hogy a fogyasztók a korábbinál jobban tolerálják a szín- vagy forma-eltéréseket, vagy ne egy adott gyümölcsfajta mérete alapján ítéljék meg annak minőségét.

Kreatív módszereket kell találni arra, hogy az élelmiszer-veszteséget értékké alakítsuk. Az elemzés rámutat: óriási lehetőségek rejlenek abban, hogy a gazdálkodók által megtermelt élelmiszerekből többet értékesítsünk. Az egyébként elvesző élelmiszerekből új termékeket és virágzó vállalkozásokat lehetne létrehozni. 

Valódi és tartós változás feltételei

Döbbenetes, de egyetlen vállalatnál sem kezelik stratégiai prioritásként az élelmiszer-veszteség csökkentését, hacsak nem támogatja azt a felsővezetés is. Egy tucatnyi iparági vezető körében végzett nem hivatalos felmérés szerint kétharmaduk a gyenge irányítást jelölte meg a legnagyobb akadályként az élelmiszer-veszteséggel kapcsolatos programok megvalósítása előtt.

A McKinsey sajnálattal állapítja meg, hogy a legtöbb vállalatnál az élelmiszer-veszteség nem igazán jelent gondot. Egész egyszerűen nincs is olyan személy vagy csapat, aki magáénak tudná és kezelné a problémát. Eddig a vállalatok megengedhették maguknak azt a luxust, hogy nem kellett túl nagy figyelmet fordítaniuk az élelmiszer-veszteségre. Ez hamarosan megváltozhat, ahogyan a világ egy potenciális élelmiszer-vészhelyzet felé halad, és ahogy a közvélemény egyre inkább tudatosítja a problémát. A külső érdekeltek is egyre jobban tisztában lesznek az élelmiszer-veszteséggel, és ennek következtében egyre igényesebbek lesznek. Mindez cselekvésre fogja kényszeríteni a kiskereskedőket és a gyártókat. Egyszerűen fogalmazva,