A balliberális újságírók téblábolásai a (mű)fajok körül

Mi a helyzet, mik a trendek, milyen fordulatok várhatók az elkövetkező hónapokra vonatkozóan? Röviden: a helyzet súlyos, és szinte teljesen reménytelen.

 „A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is ráfognak baszni.” Így indít a friss Magyar Narancs szerkesztőségi cikke. Jelentem: szövegkörnyezetből való kiragadásról nincs szó, mert ez az első mondat. Hát itt a miniszterelnök biztos nem ikon. Régen nem az. Nézzünk mást.

Paul Lendvai szerint Soros György többet tett a magyarságért, mint Széchenyi István óta bárki. Az Ausztriában élő „tekintély” bécsi otthonából jelentkezett be a Klikk TV Mélyvíz című műsorába Németh Péter meghívására (mandiner.hu), és ott fejtette ki megkérdőjelezhetetlen és egyben természetesen objektív véleményét a kétségtelenül neves, de mindenképpen az egyik legszerényebb képességű magyar újságírónak. Természetesen

Az ÉS legutóbbi száma közli Szelényi Iván és Mihályi Péter tanulmányát A fajok keveredéséről – komolyan címmel, természetesen Orbán Viktorra kihegyezve, de a munka egyáltalán nem teljes siker. Leszögezik: az Orbán beszéd náci beszéd, biológiailag egy faj létezik. Aztán állítják: „A rasszok, az etnikumok és a kultúrák keveredése tény, aki ezt akadályozni szeretné, vagy a hatalom birtokában tesz is érte, az fajvédő. És pont.” Szerintem nem pont. Inkább vessző. Ha csak egy faj van, akkor mi végre van a fajvédő? Cikkük végén viszont dicséretesen megemlítik a balliberális média által hónapokig kritika nélkül hagyott, valóban szégyenteljes történést. ”Csehország az Ukrajnából menekülő, úgymond ’adaptálhatatlan’ romákat nem tekinti egyenjogúnak az Ukrajnából menekülő ’igazi’ – értsd fehér bőrű – ukránokkal, és nem ad nekik letelepedési jogokat.” Hát…nincs mit hozzátenni. Még csak nem is dá-dá! Kedves csehek, legfeljebb egy halvány ejnye-bejnye. Ám Orbánnak pallos. Egy speciális helyzetű, és egy kompromisszum-szülte akadémikustól sokkal többet nem várhatunk.

A kilencvenes évek politikai fordulata után huszonöt éven át a független újságírók ikonként tekintettek a baloldali és liberális vezető politikusokra, és elutálták (gyakran lefasisztázták) a másként gondolkodó politikusokat és újságírókat. Emlékezzünk a Napkeltére, emlékezzünk Csurka István és Lovas István meghurcoltatásaira. Mára a hazai balliberális politikusok már nem jelentenek szintet a minden szempontból jól felszerelt sztár újságíróknak. (Ezen nem csodálkozhatunk, tisztelet a nagyon kevés kivételnek.) Nekik ma az ikon a Timmermans – Jourová – Soros tengelyen húzódik, a mészáros- és a Mészáros munkákat pedig leadják a nyalonc-tanoncoknak, hadd küzdjenek a piacon a ledobott csontért.

Tudatosítják, hogy mennyire esélyes a jobboldal, de minden soruk mögött ott van: nem úgy lesz az! A baloldali pártok máris összefogtak, az LMBTQ az egekbe emelve, a drogfogyasztás zöld utat kap, államcsőd fenyegetés, ha nem a baloldal marad, és hol vannak még a választások?

 „Miközben a felmérések továbbra is azt mutatják, hogy a szeptember 25-i választások nyomán a jobboldali blokk vezetheti majd Olaszországot, a legesélyesebb miniszterelnök-jelölt, a posztfasiszta múltú Olasz Testvérek (FdI) elnöke igyekezett mindenkit megnyugtatni: győzelmük nem fenyegeti Európát és a demokráciát.” (Euronews)  Hát nem gyönyörű mondat? Georgia Melloni nincs is néven nevezve, máris majdnem mindent tudunk róla. Arról, hogy óvodás korában a hintán Mussolini dalokat dúdolt, csak szeptember elején fogunk értesülni. Becsengetés után.