A fejlett országok válságkezelési folyamatában szükséges rosszként jelentek meg a jegybanki pénznyomtatásból finanszírozott költekezések és az ezzel összefüggésben megemelkedett adósságszintek. A támogató monetáris és fiskális irányvonal szükségessége nem kérdőjelezhető meg, azonban ma mégis annak lehetünk szemtanúi, hogy az ily módon gazdaságba juttatott ingyenpénz mégiscsak inflatorikus hatású.
Czeczeli Vivien írása a Makronómon
Az elmúlt időszak gazdaságpolitikájának jelenleg tapasztalt mellékhatása a magas adósság és magas inflációs ráták párosa, ahogy azt az USA és az euróövezeti országok példája is mutatja.
Ha viszont Japán hosszú évek óta folytatja az ultra laza monetáris politikáját, a GDP arányos adósságszint kiugróan magas, 266 százalékos szinten áll, a fiskális politika szintén expanzív, az élelmiszerek és nyersanyagok terén pedig jelentős importra szorul, akkor felmerül a kérdés:
Bár a jelenlegi inflációs szint már a jegybanki 2 százalékos inflációs cél feletti értéket mutat, még mindig távol áll az USA-ban mért 9,1százalékos, illetve az eurózóna 8,6 százalékos júniusi inflációjától.
Összevetve az USA-t és Japánt, megállapíthatjuk, hogy a kiindulópont nagyon hasonló a két országban, hiszen mindkét esetben jelentős monetáris és fiskális élénkítés történt a koronavírusválság következtében. A gazdaságba tehát jelentős mennyiségű többletpénzt pumpáltak.
Természetesen a japán gazdaságot sem hagyja érintetlenül a nyersanyagárak globális szárnyalása és a kínálat oldali nehézségek. Annál is inkább, mivel Japánban a nyersanyagok döntő hányada importból származik, és ugyanez igaz a mezőgazdasági termékek jelentős többségére is. Hasonlóan, a gyenge hazai fizetőeszköz szintén az importköltségek emelkedését jelentette a szigetországban. Kiemelendő továbbá, hogy a termelői árindex Japánban a tavalyi évhez képest júniusban 9,2 százalékot emelkedett, az USA-ban 11,3 százalékot, vagyis itt sem figyelhető meg drasztikus eltérés.
A kínálat oldali sokkok mellett az infláció okaként felhozható tényezők között emelhető ki a covid utáni monetáris stimulus, a háztartásoknak juttatott közvetlen pénzügyi támogatások, kormányzati ösztönzők.
Az USA-ban a felsorolt tényezők hatására a kereslet emelkedésnek indult, illetve a fogyasztók számos esetben előre is hozták a jövőben tervezett vásárlásaikat. Azonban mivel a kínálat oldal nem tudott lépést tartani, a folyamat mellékhatása az infláció lett. Ezzel egyidőben a folyamatok hatására nőtt a munkaerő iránti igény, ami kiváltotta a bérek emelkedését is, hiszen a vállalatoknak magasabb fizetéseket kell kínálniuk a munkavállalókért folytatott versenyben. Reál értelemben azonban az infláció miatt a bérek emelkedése megállt. Ennek egyúttal fontos tanulsága, hogy a gazdaságba juttatott ingyenpénz valójában nem segít a munkabérből élő, illetve szegényebb társadalmi rétegeken, legjobb esetben is csak átmenetileg. A piacgazdaságban az árak úgy igazodnak, hogy azok kompenzálják a többletpénz által generált többletkeresletet. A magasabb árak pedig változatlanul hagyják az életszínvonalat, sőt a társadalmon belüli további egyenlőtlenségek kialakulását is fűthetik. Jellemzően ugyanis az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező háztartások azok, akik jövedelmük magasabb hányadát költik létszükségleti cikkekre. Itt megjegyzendő, hogy ugyanezt a folyamatot erősíti fel a kínálati sokkhatások miatti élelmiszer- és energiaár emelkedés is. Adott tehát egy keresleti és kínálati tényezők által is fűtött inflációs környezet, mely a jólét egyenlőtlen elosztása révén társadalmi problémákat is generál. Japánban ugyanakkor ettől jelenleg eltérő kép tárul elénk.
Japánban a jegybank kommunikációja kitart amellett, hogy a jelenlegi inflációs nyomás csak átmeneti, ami miatt a monetáris stimulus visszavonása sem szükséges. Valójában az üzemanyagárak és nyersanyagárak emelkedése az utóbbi időben már lassulásnak is indult. Itt érdemes megjegyezni, hogy sokáig a FED és az EKB kommunikációja is hasonló üzeneteket fogalmazott meg. A FED esetében csupán a tavalyi év végén került ki a jegybanki nyilatkozatokból az „átmeneti” (transitory) kifejezés, az EKB irányvonalában pedig az övezeten belüli egyensúlytalanságok mellett szintén fontos visszatartó erő volt az infláció esetleges átmeneti jellege abban, hogy csak júliusban lépett ki az extrán alkalmazkodó irányvonalából. Ezekben az országokban az infláció már nem kizárólag az átmeneti sokkhatások következménye.
Szembetűnő különbség tehát Japán és az USA gazdasága között, hogy eltérőek a belső gazdasági folyamatok. Japánban a bérek növekedése továbbra is nyomott, ami miatt pedig a jegybank sokkal inkább megengedheti magának, hogy a gazdaság stimulálására fókuszáljon, mintsem a kamatemelésekkel folytatott infláció elleni harcra. Erre addig a pontig van lehetősége a Bank of Japannak (BOJ), amíg az infláció motorja nem a belső kereslet és az erős bérnövekedés lesz. Hiába érkezett tehát meg Japánba is a hosszú évek deflációs időszakát követően az infláció, egyelőre csak a kedvezőtlen formájában jelentkezett, nem pedig az egészségesebb, hazai kereslet által generált formában. Ez teszi lehetővé a BOJ számára, hogy míg mindenki más szigorít, ő továbbra is fenntartsa a laza fiskális és monetáris irányvonalát.
Ki kell emelnünk azonban más tényezőket is. Mérsékelt, ám nem jelentékeny hatással bírt a fogyasztói árindex csökkenésében, hogy a kommunikációs szektorhoz kapcsolódó díjak, költségek jelentősen (közel 34 százalékkal) visszaestek, közelebb kerülve ezzel a nemzetközi sztenderdekhez. Mivel azonban ez viszonylag alacsony súlyt képvisel a fogyasztói kosárban, sokkal nagyobb szerep tudható be más tényezőknek.
Az ármeghatározó vállalatok az USA-ban, illetve másutt nem riadnak vissza attól, hogy emelkedő költségeiket áthárítsák a vásárlóikra annak érdekében, hogy megvédjék a profitmarzsukat. Ez valójában a jól ismert ár-bér spirál kiindulópontja, melynek gyakorlati példáját pedig többek között a 70-es években láthattuk, az akkori, mainál jóval erősebb szakszervezeti nyomás mellett.
A japán vállalati mentalitás sajátossága, hogy
Ugyanezt erősíti, hogy Japánban a háztartások fogyasztása még mindig a pandémia előtti szinten van, az USA-ban pedig már meghaladta azt. A Covid-19 miatt az óvatossági intézkedések most is jelen vannak, Japánban az idősödő társadalom megköveteli a fokozott elővigyázatosságot, mindez pedig visszahat a fogyasztói kiadásokra is. Vagyis a gyengébb kereslet miatt a cégek még inkább vonakodnak attól, hogy árakat emeljenek és ezzel azt kockáztassák, hogy piaci részesedést veszítsenek más konkurens vállalatokkal szemben. Japánban ehhez az is hozzájárul, hogy az elmúlt évtizedben mind a vállalati, mind pedig a háztartási szektor alapvetően deflációs környezethez szokott hozzá.
Emellett a munkanélküliség továbbra is csökken, illetve korábban is alacsony szinteket képviselt. A bérek emelkedése stabil, ami ismételten nem kényszeríti a vállalatokat arra, hogy növekvő bérköltségeiket áthárítsák magasabb árak formájában a fogyasztókra. A foglalkoztatottsági szintben tehát nincs ugrásszerű változás, ennélfogva a keresletben sem következett be jelentősebb nyomás. Nincs tehát arra sem szükség, hogy a keresletet kamatemelésekkel hűtsék.
Zárszó
Míg az USA-ban és másutt a kamatemelés és szigorító gazdaságpolitikák növelhetik a munkanélküliséget és a recesszió kialakulásának veszélyét, addig Japánban ez a forgatókönyv egyelőre távoli. Nincs új azonban a nap alatt: Japánban az árak és a bérek stagnálnak, ez pedig együtt jár azzal, hogy a gazdasági növekedés is nyomott, csakúgy, mint az elmúlt évtizedekben. Ami viszont mindenképp megoldandó probléma, hogy az adósságok növekedési üteme a GDP növekedési rátát meghaladó mértékeket ölt. Amennyiben viszont az infláció a japán jegybank szavaival összhangban valóban átmenetinek bizonyul az országban, úgy a támogató monetáris politika az adósságfinanszírozás terén is kedvezőbb lehetőségeket nyújt.
(Fotó: MTI/EPA)
A kormányok elkezdtek foglalkozni a bitcoinnal, így nem meglepő, hogy az árfolyama november közepén 36 millió forint közelében is járt. A világ legnépszerűbb kriptovalutáját a nagybefektetők mellett néhány állam is felfedezte tartalékként.
A kedd délutáni, az alapkamatot változatlanul hagyó döntését követően decemberben újra kamatdöntés előtt áll majd a magyar jegybank. A Makronóm Intézet elemzője szerint a globális gazdasági hatások miatt indokolt a kivárás, így az idei évre kamatvágás már nem valószínű, a csökkentési ciklus folytatása a jövő évre tolódhat.
Az infláció az előzetes kormányzati jelzéseknek megfelelően kedvező, alacsony szinten maradt októberben – állapította meg a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárjában a nemzetgazdasági miniszter.
Októberben az elemzői várakozásokat alulmúlva, éves szinten 3,2 százalékra mérséklődött az infláció. Az árcsökkenések a szolgáltatások terén erősítették az infláció fékeződését, miközben az üzemanyagok ára is alacsonyabb, mint egy éve. A következő hónapokban a drágulás üteme enyhén gyorsulhat, de a jövő év elejétől újabb csökkenés várható, ami 2025 nyarára a jegybanki 3 százalékos célérték elérését vetíti előre – értékeli a KSH friss adatait a Makronóm Intézet elemzője.
Felpörgették az inflációt, elszállt a költségvetés hiánya, leállt a növekedés, a versenyképességet lenullázták a forint árfolyamát összerogyasztották, cserébe loptak sokat.
Oroszország legkeményebb nője nem sokat teketóriázott: Elvira Nabiullina, a nemzeti bank elnöke rekordmagasra, 21 százalékra emelte a jegybanki kamatot. A cél változatlanul a katonai kiadások miatt berobbant infláció leküzdése.
„Tegnapelőtt is elmentünk bulizni” – dicskeszik a hanganyagon a Tisza Párt elnöke korábbi párjának.
Súlyos következményekkel fenyegetőznek.
