Szembetűnő különbség tehát Japán és az USA gazdasága között, hogy eltérőek a belső gazdasági folyamatok. Japánban a bérek növekedése továbbra is nyomott, ami miatt pedig a jegybank sokkal inkább megengedheti magának, hogy a gazdaság stimulálására fókuszáljon, mintsem a kamatemelésekkel folytatott infláció elleni harcra. Erre addig a pontig van lehetősége a Bank of Japannak (BOJ), amíg az infláció motorja nem a belső kereslet és az erős bérnövekedés lesz. Hiába érkezett tehát meg Japánba is a hosszú évek deflációs időszakát követően az infláció, egyelőre csak a kedvezőtlen formájában jelentkezett, nem pedig az egészségesebb, hazai kereslet által generált formában. Ez teszi lehetővé a BOJ számára, hogy míg mindenki más szigorít, ő továbbra is fenntartsa a laza fiskális és monetáris irányvonalát.
Ki kell emelnünk azonban más tényezőket is. Mérsékelt, ám nem jelentékeny hatással bírt a fogyasztói árindex csökkenésében, hogy a kommunikációs szektorhoz kapcsolódó díjak, költségek jelentősen (közel 34 százalékkal) visszaestek, közelebb kerülve ezzel a nemzetközi sztenderdekhez. Mivel azonban ez viszonylag alacsony súlyt képvisel a fogyasztói kosárban, sokkal nagyobb szerep tudható be más tényezőknek.
Az egyik legfontosabb különbség a japán vállalatok eltérő mentalitásában keresendő.
Az ármeghatározó vállalatok az USA-ban, illetve másutt nem riadnak vissza attól, hogy emelkedő költségeiket áthárítsák a vásárlóikra annak érdekében, hogy megvédjék a profitmarzsukat. Ez valójában a jól ismert ár-bér spirál kiindulópontja, melynek gyakorlati példáját pedig többek között a 70-es években láthattuk, az akkori, mainál jóval erősebb szakszervezeti nyomás mellett.
A japán vállalati mentalitás sajátossága, hogy
a jól felépített hírnevet fontosabbnak és előre valóbbnak tartják profitmarzsuk szinten tartásánál, és emiatt ellenállnak a növekvő alapanyag- és importköltségek áthárításának.