Brüsszel és az euró elsöpörte az olasz demokráciát, ahol az elnök lett Brüsszel helytartója

Az EU-integráció tönkre tette a demokráciát

Még a kilencvenes években kezdte el Olaszország az Európai Unióba (EU) való mélyebb bekapcsolódást, ami a későbbiekben az ország demokráciájának hanyatlását is jelentette, írja Thomas Fazi szocialista közgazdász és Paolo Cornetti (a La Fionda olasz lap főszerkesztője) közös elemzésükben.

A két közgazdász kiemeli, hogy a mély EU-integráció és az euró bevezetése után az olasz döntéshozók szerepe jelentősen megváltozott,

ilyenek voltak például a fiskális megszorítások, a bércsökkenések, valamint a piacbarát liberalizálások és privatizálások.

Kiemelik, hogy az olasz elnök szerepe is jelentősen megváltozott. A szerzők szerint általában az a tévhit uralkodik, hogy az olasz elnök pusztán szertartásos és szimbolikus szerepet tölt be, Olaszország köztársasági életének nagy részében legalábbis ez volt a helyzet. 

Márpedig hivatalos minőségében, mint az alkotmány „őre”, az elnök jelentős hatalommal rendelkezik. A kormányoknak meg kell szerezniük az elnök „jóváhagyását”, a miniszterelnök és a miniszterek jelölésénél, jóváhagyásánál. Ráadásul minden parlament által elfogadott törvényt az elnöknek is jóvá kell hagynia,  ő oszlatja fel  a parlamentet, például kormányválság vagy a parlamenti többség elvesztése idején, emeli ki Fazzi és Cornetti. 

Minden nemzetközi szerződést ő ratifikál, a hadsereg főparancsnokaként és az igazságszolgáltatás irányító testületének vezetőjeként tevékenykedik. Az elnöknek befolyása van Gazdasági és Pénzügyminisztérium technokrata struktúráin, illetve a mindenható Számviteli Hivatalon (Ragioneria Generale dello Stato) és az Olasz Bankon keresztül.

Válság idején, amikor a politikai rendszer nem képes életképes megoldásokat hozni, az elnök nem elhanyagolható hatalmi tényező. Ez pedig, tekintettel arra a kvázi állandó politikai és gazdasági turbulenciára, amelyben Olaszország legalább egy évtizede vergődik, nem meglepő, hogy

Legutóbbi példa erre Giuseppe Conte kormányának bukása, amikor Mattarella megtagadta a parlament feloszlatását és az előrehozott választások kiírását. Ehelyett a színfalak mögött azon dolgozott, hogy Contét Draghival helyettesítse. Az elmúlt egy évben pedig Mattarella mindent megtett, hogy nyíltan megvédje a Draghi-kormányt.

Hangsúlyos politikai szerepet játszik, és az olasz elit is egyre inkább ezt várja tőle: használja ki királyszerű hatalmát a status quo fenntartására és a „barbárok” távol tartására, legyenek azok euró- vagy vakcinaszkeptikusok.

De ez az átalakulás már régóta folyik. Bármely ország számára az euróhoz való csatlakozás azt jelenti, hogy a kormány – és vele a parlament – ​​ egyre inkább az európai szinten hozott, gyakran népszerűtlen gazdasági döntések utolsó lepecsételőjévé alakul át. Szóljon az fiskális szigorról vagy bércsökkentésről. 

Ezért is vélik úgy, hogy az elnök az alkotmány őrzőjéből Olaszország nemzetközi kötelezettségeinek, különösen az uniós szerződések és szabályok betartásának őrzőjévé vált. 

ami a továbbiakban azt is jelentette, hogy a politikai pártok, még ha sikerül is többséget szerezniük a parlamentben, egyre kevésbé rendelkeznek a társadalmi konszenzus fenntartásához szükséges gazdasági eszközökkel.

Fazi és Cornetti szerint Olaszország eurótagsága megváltoztatta az ország demokratikus szerkezetét: a parlamentáris rezsimből inkább egy elnöki rezsimmé alakult át, amelyben a törvényhozás marginális szerepet tölt be.

Az EU továbbra is megszorítani szeretne

Thomas Fazi nem először akad ki az unió gazdaságpolitikai rezsimjén. Ahogyan arról korábban is beszámoltunk a Makronómon, a szocialista közgazdász figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy véget ért a megszorítósdi Európa területén.

Szerinte az uniós helyreállítási alap célja, a korábbi megszorításokhoz hasonlóképpen most is nagyobb hatáskört adjon Brüsszelnek az európai nemzetek gazdaságpolitikája felett.

(Foto:MTI/EPA/Olasz elnöki sajtóiroda)