Ugyanebben a számban az akkori vezérigazgató, René Granier de Lilliac szerkesztőségi cikke így szólt:
A Total teljes mértékben tudatában van annak, hogy minden tevékenysége olyan szennyezést okozhat, amely hatással lehet a természet egyensúlyára.
Aztán azt is megjegyzi, hogy a Total tevékenységének „korlátozása”, amely „megvédheti a környezetet”, „súlyos költségekkel járna”. Hozzátette, hogy „valószínűleg jobb, ha azonnal meghozzuk ezeket az áldozatokat, mintha holnap egy sokkal kritikusabb helyzetet kellene orvosolni, amely veszélyeztetne bizonyos gazdasági egyensúlyokat”.
A Total úgy véli, már számos lépést tett a klíma védelmében
A leleplező tanulmányra a Total szóvivője egy közleményben úgy reagált, hogy „az éghajlati kockázatokkal kapcsolatos jelenlegi tudás nem különbözik az 1970-es években, a tudományos folyóiratokban közzétett ismeretektől, ahogyan azt a megjelent tanulmány is bizonyítja”. Hozzátette, hogy „ezért téves az az állítás, hogy az éghajlati kockázatot a Total vagy az Elf eltitkolta volna, akár az 1970-es években, akár azóta bármikor”. Kiemeli, hogy a leleplezőnek szánt tanulmány maga is megállapítja, hogy az Elf és a Total már 25 évvel ezelőtt is nyíltan és nyilvánosan elfogadta az éghajlattudomány eredményeit.