Aláírta Biden az infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot

2021. november 16. 11:35

Aláírta Joe Biden amerikai elnök hétfőn, a Fehér Ház kertjében a körülbelül 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot.

2021. november 16. 11:35
null

„Az üzenetem az amerikai népnek a következő: Amerika újra mozgásba lendült, és az önök élete jobbra fog fordulni” – jelentette ki Biden a több száz szövetségi, állami és helyi törvényhozó társaságában rendezett ünnepségen. Az elnök kiemelte, hogy az Egyesült Államok politikai életében tapasztalható megosztottság időszakában

ritka esetnek számít, hogy mindkét párt támogatását élvezi egy törvényjavaslat.

„Azért indultam az elnökválasztáson, mert véleményem szerint az egyetlen módja annak, hogy országunkat előre vigyük, az a kompromisszum és a konszenzus” – tette hozzá Biden. „A mi rendszerünk így működik. Ez az amerikai demokrácia. És most aláírok egy olyan törvényt, amely valóban következetes. (.) Kompromisszumot kötöttünk. Konszenzusra jutottunk. Ez szükségszerű” – fogalmazott az elnök.

November elején, a demokrata párton belül kialakult ellentétek miatt csak hosszú hetek vitái után szavazta meg a törvényhozás alsóháza a szenátus által már augusztusban jóváhagyott infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslatot.

Az 1200 milliárd dolláros infrastruktúrafejlesztési törvényjavaslat, amely nagyjából 550 milliárd dollárnyi új forrást tartalmaz, egyebek között

utak, hidak és repülőterek építését és felújítását finanszírozná.

Ezenkívül 66 milliárd dollárt költenének a vasúthálózat korszerűsítésére, 55 milliárdot szánnának az ország vízellátásában fennálló problémák megoldására, 65 milliárdot az elektromos hálózat korszerűsítésére és további milliárdokat fordítanának a víziutak helyreállítására és a szélessávú internetszolgáltatás bővítésére.

Biden a volt New Orleans-i demokrata polgármestert, Mitch Landrieu-t bízta meg azzal, hogy a Fehér Ház vezető tanácsadójaként összehangolja a törvény végrehajtását. A demokraták azt remélik, hogy minél előbb el tudnak indítani néhány projektet. Ennek célja, hogy a közvélemény azonnal érezze az infrastruktúrafejlesztési csomag hatását, ezáltal pedig megpróbálják helyreállítani a párt és az elnök egyre csökkenő népszerűségét a félidős választások előtt.

Az október végén a kongresszus elé terjesztett, kompromisszumos, felére csökkentett, 1750 milliárd dolláros szociális csomagot azonban továbbra sem tudta szavazásra bocsátani a Biden-kormány. A demokraták progresszív és centrista politikusai közötti ellentétek miatt nem tudtak megegyezni a 3500 milliárd dolláros korábbi tervekről. A csomag jelentősen megváltozott, kikerült például belőle Biden azon terve, miszerint két évre tandíjmentessé tették volna a közösségi felsőoktatási intézményeket.

Ezen kívül nem szerepel a csomagban a korábban beharangozott 12 hetesre tervezett fizetett szabadság, illetve a családi betegszabadság sem. Szintén a tervek között szerepelt az úgynevezett Medicare szövetségi egészségbiztosítási program kibővítése is, azonban ezt sem tartalmazza az új javaslat. Az úgynevezett tiszta villamosenergia-program – amely pénzügyi támogatást nyújtott volna az elektromos közműszolgáltató vállalatoknak, hogy beszüntessék a fosszilis tüzelőanyagok használatát – szintén kimaradt a tervezetből.

Az új, 1750 milliárd dolláros tervezet szerint többek között 2022-ig meghosszabbítanák a gyermekek után járó adókedvezményt, illetve

ingyenes óvodai ellátást biztosítanának a 3 és 4 éves gyermekek számára.

Ezen kívül a Biden-kabinet 100 milliárd dollárt költene a bevándorlók felzárkóztatására és jogi képviseletére, valamint a menekültügyi- és határvédelmi rendszer fejlesztésére, 500 milliárd dollárt pedig az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekre.

Bár a demokraták célja az volt, hogy egyszerre döntsön a törvényhozás a két gazdasági csomagról, ez a hetekig tartó egyeztetéseket követően sem történt meg, ugyanis a párt centrista politikusai kijelentették: nem szavaznak addig a szociális tervezetről, amíg nem látják a kongresszus költségvetési hivatalának (CBO) teljes elemzését a törvényjavaslatról.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Daily
2021. november 17. 05:42
Ezt a rengeteg zsetont valakikről le fogják húzni nemzetközi szinten a Bidennel bábozók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!