Techguru egy hagyományos ágazatban: így mentik meg a méheket és az emberiséget

2021. október 25. 13:44

A The Times of Israel augusztus végén adta hírül, hogy egy izraeli startup a technológia segítségével szeretné megmenteni a méheket. A Beewise nevű vállalkozás hisz abban, hogy a méhek 24 órás megfigyelése és a mesterséges intelligenciával támogatott gondozása nagyban hozzájárulhat a beporzást végző apró élőlények, és rajtuk keresztül a globális élelmiszerellátás és mezőgazdaság védelméhez.

2021. október 25. 13:44
null

Nagy dolgok születnek, ha nem csak a személyes siker a fontos

Saar Safra izraeli vállalkozó korábban 15 évig Seattle-ben élt, majd 2017-ben, miután bezárta utolsó ottani vállalkozását is, hazaköltözött családjához Izraelbe. Ekkor elkezdte keresni a következő befektetési lehetőséget, elsősorban technológiai területen, hiszen az elmúlt két évtizedben öt szoftver alapú céget vezetett vagy alapított, melyek közül hármat időközben már el is adott. Korábban tehát sosem foglalkozott méhekkel. 

Safra elmondta a The Times of Israelnek, hogy új területek felé szeretett volna nyitni. Az új üzlet beindításához a legfőbb szempontok voltak számára, hogy valamilyen B2B (business to business), azaz vállalatok között megvalósuló tevékenység legyen, SaaS (software-as-a-service) alapú modellen alapuljon, tehát valamilyen havi előfizetésért nyújtott digitális szolgáltatás legyen, amelynek része a felhő infrastruktúra, és milliárdos üzletet jelentsen. Ezek mellett fontos volt számára, hogy valamilyen, a globális közösség számára is hasznos tevékenységet végezzen. 

Egy szerencsés találkozás megmentheti a méheket

Aztán a helyi vállalkozókkal és üzletemberekkel folytatott tucatnyi találkozója egyikén találkozott Eliyah Radzynerrel, aki méhész, valamint méhészeti tanácsadó, és aki korábban társalapítója volt egy mezőgazdasági technológiai startupnak, amely robotizált rendszereket fejlesztett az üvegházas növénytermesztéshez. 

Radzyner ekkor már tervezte több technológia bevezetését a modern méhészetbe, amely pedig egy olyan szakma, ami nagyrészt még ma is a 150 éves hagyományokat alkalmazza. Az ötletet inspirálónak találta Safra, aki ekkor még úgy gondolta, hogy csak az indulásban lesz Radzyner segítségére, amíg elkészítik az üzleti terveket és kiértékelik a mérőszámokat. 

Fél évvel később azonban a vállalkozó rádöbbent, hogy megtalálta azt a jelentős üzleti lehetőséget, amit keresett. Így 2018-ban másik három társalapítóval létrehozták a Beewise céget, amely azóta kifejlesztette az első automatizált és autonóm méhkaptárat, amit Beehome-nak neveztek el. 

A „Nagy Testvér” a méheket is szemmel tartja és gondoskodik róluk

A digitalizált méhkaptár tulajdonképpen egy napenergiával működő, átalakított konténer, amely egyesíti a robotikát, a mesterséges intelligenciát, a különböző képalkotó eljárásokat, egy szoftvert és egy mobilalkalmazást. Az eszköz akár 24 méhcsaládot is képes egyszerre befogadni, és folyamatosan ellenőrzi az éghajlati viszonyokat, a páratartalmat, felismeri és eltávolítja a kártevőket és élősködőket, azonosítja, ha egy család rajzásra készül és riasztást küld, ha valamilyen emberi beavatkozásra van szükség. Sőt, még a méhek által termelt mézet is betakarítja. 

Saar Safra azt is elmondta a The Times of Israelnek, hogy

a kaptárban oldalanként 12 méhcsalád fér el, a központban pedig egy robotrendszer van, amely kamerák, gépi tanulás és neurális hálózatok segítségével a nap 24 órájában gondozza és felügyeli a családokat.

A rendszer élelmet, vizet vagy gyógyszert adagol, ha kártevők vagy betegség jelei mutatkoznak, és tudja, ha épp túl hideg vagy meleg van a méhek számára. Az ideális feltételek folyamatos és valós idejű megfigyelése pedig biztosítja a terméshozam javulását, a beporzás hatékonyságát és a méhpopulációk védelmét. 

Drasztikusan csökken a méhállomány, pedig nélkülük mi is éhenhalunk

Az éghajlatváltozás, az élőhelyek megszűnése, a vegyszerek túlzott használata a mezőgazdaságban és a kártevők miatt Safra szerint a méhpopulációk száma évtizedek óta csökken. Ezt támasztja alá a Bee Informed Parnership által kiadott egyik friss tanulmány, mely szerint az Egyesült Államokban 2020 áprilisa és 2021 áprilisa között a méhészek körülbelül a méhcsaládok 45 százalékát veszítették el, ami eddig a második legmagasabb éves veszteség.

Ez azért is megdöbbentő és ijesztő adat, mert a világban a vadon élő virágos növényfajták közel 90 százaléka teljesen vagy legalább részben az állati beporzástól függ. Az ENSZ szerint ugyanez igaz az élelmiszernövények 75 százalékára és a globális mezőgazdasági területek 35 százalékára. Emellett a méhek jelentősen hozzájárulnak a bioüzemanyagokat (pl. repce, pálma), rostokat (pl. gyapot), gyógyszereket, takarmányt és építőanyagot biztosító növények beporzásához is. A kellő számú méh tehát létszükség az emberiség számára, az ő biztonságukhoz pedig hatalmas segítség lehet a technológia. 

Az ember számára teljesíthetetlen feladatokat lát el a Beehome

Safra a cikkben felhívja a figyelmet, hogy

míg egy robot egész nap képes a méhek körüli feladatok ellátására, addig erre egy ember képtelen.

Egyrészt elfárad, másrészt nem tud a nap minden órájában a méhekkel lenni. Ha pedig valamilyen probléma adódik a beporzókkal, nagy az esélye, hogy mire a tulajdonosuk a helyszínre érkezik, és érzékeli a megoldásra váró helyzetet, már túl késő, lehetetlen megmenteni a méhcsaládot. 

A Beehome segítségével azonban csak rendkívüli esetekben nélkülözhetetlen az emberi beavatkozás, szükségtelen folyamatosan szemmel tartani az állatokat, de közben azok mégis biztonságban vannak. Az első teszteredmények azt mutatják, hogy a Beehome használatával 90 százalékkal csökkent a méhekre nézve végzetes esetek száma. 

A meglévő ügyfelek elégedettsége terjeszkedésre sarkallja a céget

Az alapító Safra szerint

mára a Beewise egyértelmű küldetése, hogy megmentse a méheket.

A cég jelenleg 70 embert foglalkoztat, akik mind rendkívül elkötelezettek az ügy mellett. A startup ráadásul gyors ütemben növekszik, és 2018-as alapítása óta már közel 40 millió dollár értékben gyűjtött külföldi és izraeli befektetőket. A Beewise most az észak-amerikai piacot veszi célba, vagyis a kanadai, az amerikai és a mexikói kereskedelmi méhészeket és termelőket. 

Az innováció egyszerre segít a méztermelőknek csökkenteni a költségeket és növelni a hozamot. Így nem meglepő, hogy akkora az érdeklődés a Beehome iránt, hogy Safra bevallása szerint, egyelőre képtelenek kielégíteni az igényeket. Mint azt a The Times of Israelnek elmondta,

eddig körülbelül 100 Beehome-ot helyeztek üzembe, és várhatóan több százat fognak még a következő hónapokban. 

A cég bízik abban is, hogy a következő években lehetőségük lesz több tízezer Beehome telepítésére. Ehhez komoly lendületet adhat, hogy az innováció szerepelt a TIME magazin „2020 legjobb találmányainak” listáján is. Ráadásul Safra biztos benne, hogy nem kell 100 év egy ilyen újításnak, hogy elterjedjen. Szerinte egymillió Beehome telepítésével már jelentős hatást érhetnek el a méhek védelmében.

Gyors fejlődésre volna szükség, hogy kielégíthessék az igényeket

A legnagyobb nehézséget ma még a logisztika jelenti. A Beewise jelenleg Izraelben készíti a szoftverrel felszerelt konténereket, majd onnan teherautókkal szállítják azokat az ügyfelekhez. Ez se nem olcsó, se nem gyors megoldás, főleg ha távolabbi országokba szállítanak. Safra úgy véli,

a piacon belüli gyártás lehetővé tenné, hogy gyorsan és költséghatékonyan szállítsanak a megrendelőknek, ezért most ezt igyekeznek megvalósítani. 

A szakértelmet nem pótolhatják a robotok

Bár a technológia hatalmas segítség lehet a méztermelésben, nem érdemes a méhész szakmát temetni. Safra kihangsúlyozta a The Times of Israel cikkében, hogy

a Beehome nem az emberi beavatkozást szeretné helyettesíteni a méhészetben.

Céljuk inkább, hogy elválasszák a szakértelmet a fizikai munkától. Miközben továbbra is nélkülözhetetlen lesz a méhészek szakértelme, a pótolható fizikai tevékenységeket elvégezheti helyettük a technológia. A döntéseket tehát továbbra is a szakemberek hozzák majd meg, de az ismétlődő, egyszerű feladatokat a robot is képes elvégezni. 

A szakmai együttműködés a siker egyik záloga

A fejlesztések tekintetében a Beewise szorosan együttműködik a méhészekkel, hogy új funkciókkal bővítsék a Beehome-ot. A különböző paraziták elleni védelem például kulcsfontosságú, így most a lódarazsak elfogására fejlesztenek ki módszereket. Hiszen ezek az invazív fajok különösen károsak a méhek számára, mindössze néhány darázs képes órák alatt elpusztítani egész méhcsaládokat. Safra úgy véli, sikerük annak is köszönhető, hogy a szakma bevonásával végzik a fejlesztéseket. Így pedig nem meglepő, hogy számos pozitív visszajelzést kapnak a Beehome felhasználóitól, akiknek ezek után eszük ágában sincs visszatérni a 150 éves hagyományokhoz, írja a Times of Israel.     

(Fotók: Beewise)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyzoltan
2021. december 07. 11:16
Ezzel az egy cseresznyefával nem mondasz ellent az országos állapotoknak! Minden méhész tapasztalja, és tudatában van, a felfokozott veszélyhelyzetnek...
Emery4919
2021. december 05. 14:37
" a kikerülő iszonyatos mennyiségű vegyszer, műtrágya, permetező anyag, mely nélkül már termelni sem lehet, hát nem éppen a méhek javát szolgálja..." Én olyan kertvárosban lakom, ahol csak itt-ott van néhény gyümölcsfa. Az emberek nem permeteznek, nem is igen érnek rá. A kertünkben lévő egyetlen csresznyefa virágzáskor tele is van méhekkel.
Gyzoltan
2021. november 29. 08:36
A természet természetes rendje felborult.., felborították... Úgy tűnik, a kirekesztő kiváltságosok az emberiség felé ezt tudatosan követik el, de a természetet sem "hanyagolják" el... Az atkák, és egyéb fertőzések mellett, a kikerülő iszonyatos mennyiségű vegyszer, műtrágya, permetező anyag, mely nélkül már termelni sem lehet, hát nem éppen a méhek javát szolgálja... Ehhez járul, a mintegy évszázados, egyre növekvő elektromos szmog, melynek károsító hatása az emberre, a természetre, még messze nem feltárt... Most, a házi zsenink, ezen elektromos szmogot zúdítja közvetlenül a méhek nyakába... -az egyéb felvetések mellett...
Hurka
2021. november 18. 15:03
A méhek évmilliók óta elvoltak a számítogépes programok nélkül, de ebben a beteg világban rájuk is sor került.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!