Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Kiemelkedően magas összegű, 137 milliárd forintos pályázatot hirdet a cégek kutatásainak és fejlesztésének erősítésére a kormány – közölte a pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.

Varga Mihály a Facebookra feltöltött videóban elmondta, hogy számitásaik szerint elérheti a 300-at azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek ebből a forrásból támogatást kaphatnak.
Ez az egyik kulcs ahhoz, hogy az átrendező világgazdasági helyzetben is versenyképesek tudjanak lenni, versenyképesek maradjanak – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Olyan cégek pályázatait várják, amelyek újdonságot jelentő termék, technológia vagy szolgáltatás létrehozását tervezik.
– ismertette. Lesz idő a felkészülésre: a kiírás péntektől elérhető, a pályázatokat 2021. október 18-tól lehet majd benyújtani – tudatta Varga Mihály.
(MTI, fotó: Koszticsák Szilárd)
