A miniszter jelezte, hogy startup cégekről lévén szó nem lehet elvárás, hogy mindegyik támogatott kezdeményezés sikeres legyen, sok esetben a többedik próbálkozás hozza meg a kívánt eredményt. Magyarországon már megvan az a hozzáértő szakember csapat, amely meg tudja ítélni, hogy mibe érdemes befektetni, ezen a területen a Széchenyi Alapok tízéves tapasztalattal rendelkezik – hangsúlyozta.
Varga Mihály felidézte, hogy a tőkebefektető alap több mint 15 milliárd forintos kihelyezéssel zárta a tavalyi évet, ami rekordnak számít.
A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy a kormány célja újraindítani a gazdaságot, ehhez pedig a legkisebb vállalkozásoktól kezdve a legnagyobbakig minden cégre szükség van, amelyeket átfogó támogatási programokkal segítenek. Példaként megemlítette a beruházásösztönző programokat, a nagyvállalati és az egészségipari támogatásokat, amely sorba illeszkedik a Széchenyi Alapok programja is.
Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy
az alapkezelő induló vállalkozásokra szakosodott inkubátorokat és úgynevezett akcelerátorokat tőkésít fel a tízmilliárd forintos keretösszeggel.