Ruhák, amikért fizetünk, de sosem fogjuk hordani

Rettentően klisé úgy indítani egy cikket, hogy „Az internet örökre megváltoztatta…”, de ami igaz az igaz. Ezt az állítást lassan az élet minden területére ráhúzhatjuk, így például olyan területekre is, mint a divat, melyekről elsőre nehéz elképzelni, hogy pontosan, hogyan tudja azt megváltoztatni. 2021-ben az emberek többször érintik meg virtuálisan a ruhákat, minthogy ujjuk közé csípjék a valós anyagot. A Vogue Instagram-fiókját többen pörgetik, mint annak fizikai példányait lapoznák. De a változás jele az is, hogy az emberek minden eddiginél többet vásárolnak online.

Az internet fantasztikus, de nem árt képbe kerülni annak veszélyeivel. Gondolta volna, hogy túlfogyasztásra sarkall bennünket? No és arra, hogy ez által hozzájárulunk az etikátlan termeléshez? 

Pedig így igaz! Az online vásárlás, a tenyerünkből elérhető milliónyi ruhabolt, a plázázás egy új kapuját nyitotta meg, amely veszélyes túlfogyasztáshoz vezethet. Az olcsón és etikátlanul előállított ruházati termékek lehetővé teszik, hogy könnyedén elérjük a divatos trendeket, és azt gyakorta cseréljük is. Ez azonban elképesztő mennyiségű hulladékot general és jelentős mértékben szennyezi a környezetet. Életünk egy nagy részét virtuális formátumban éljük, különösképpen a közösségi médiában, a trendekben való részvétel motivációja már nem a kinézetünkről szól, hanem annak megmutatásáról. Ahelyett, hogy saját döntésből szeretnénk divatosak lenni, alkalmazkodni és folyamatosan felzárkózni igyekszünk a permanens iparághoz és az ezt közvetítő influenszerekhez. Miközben a szertelen iparág kocsijára próbálunk felülni nem vesszük észre, hogy ebben a történetben, mi alakítjuk Don Quijote karakterét. Mire felzárkóznánk egy trendhez, máris megszületik egy új, következő tendencia, mely felülírja és minősíti az előzőt. 

A megoldás pedig, a digitális divat ötletének megszületése. Az új divatmárkák teljesen digitális ruhaneműk létrehozásával igyekeznek csökkenteni a divat- és textilipar környezeti hatásait. 

A gyakorlat    

Ahhoz, hogy érteni tudjuk ezt az új elképzelést, az eddig megszokott gondolkodásunkat és képzeletünket szabadjára kell engednünk. A fizikai birtokláshoz való ragaszkodásunkat felül kell írni.

Az ügyfelek megvásárolják ezeket a digitális ruhadarabokat, majd fényképet küldenek magukról, hogy a digitális szabók a terméket rájuk illesszék. Így a jut is marad is elvén, a vásárló megkapja a képet, amin az új ruhájában szerepel, amit aztán megoszthat közösségi felületein, ugyanakkor nem kell aggódni a környezeti hatásokért. 

Az igazán profi vállalkozások, mint a DressX, még arra is figyelnek, hogyan segítsék a vásárlókat a tökéletes kép elkészítéséhez a digitális ruhájukhoz. Sok digitális divatmárka készít megfizethető ruhákat, így a virtuális lehetőség segít, hogy bárki bekapcsolódjon a közösségi média trendjeibe anélkül, hogy túl sokat költene vagy egy hamar elévülő darabot szerezne be. Az új irány célja továbbá az is, hogy a fogyasztókat elirányítsa, más alternatívát mutatva, olyan káros fast fashion oldalakról, mint a SHEIN, amely állítólag etikátlan munkaerő segítségével készíti termékeit.

Ahogy a valóságos divatvilágban, a virtuális iparban is létezik a couture (szabásművészet). 

A digitális couture példái közé tartozik a Fabricant Iridescence projektje. Az elkészült digitális ruhát 9500 dollárért adták el. Ezekben az esetekben a digitális divat valami NFT-hez közelebb eső formában jelenik meg. Ahol a vásárló nem csupán ruhát, hanem művészetet vásárol.

Bár ez az újítás a szennyezés és a hulladék csökkentésének jó szándékú célkitűzésében gyökerezik, a digitális divat koncepciója kissé furcsa. Arra is rávilágít, hogy életünk akkora részét éljük a közösségi médiában, hogy arra egy iparág építhet. Társadalmi és egyéni szinten is óriási befolyással bír.  

Miközben egyre több szervezet hívja fel a figyelmet a tudatos internet és közösségi média használatára, annak személyiségünkre gyakorolt káros hatásaira, mindeközben magunkra, mint valami avatarokra tekintve nem valódi ruhákat vásárolunk. 

Fogyasztóként nehéz ezt másnak látni, mint egy 30 dolláros Instagram-bejegyzésnek. A digitális szabók a vásárláskor elküldött fénykép alapján illeszkednek a ruhához. Tehát a fogyasztó megkapja a képet, amin az új ruhájában van azért, hogy azt megossza másokkal, de a ruhák valójában nem léteznek. 

A digitális divatipar korai stádiumban van, melyet a virtuális élet ösztönöz a folyamatban lévő járvány közepette. Teljesen sosem fogja átvenni az uralmat az élő divat felett, de a következő években tovább fog növekedni. Addig pedig a képernyőkről csodálhatjuk a digitális divat újabb termékeit.

A cikk szerzője Szalga Bogi.