A 444 rögtön pajzsra emelte az Orbán Viktorra rárontó DK-s aktivistát (VIDEÓ)
A DK-s képviselőnek egyértelmű a célja: megdönteni Orbán Viktor rendszerét.
Húszéves volt, amikor számításai bejöttek és három hónapon belül tudta visszaadni édesapja barátjának kölcsönét. Belvárosi divatüzleteket nyitott, majd fokozatosan rendezvényszervezővé vált Buday Kollárik Tímea, a Mendzserek Országos Szövetségének vezetője, akivel nem csak a vezetővé válásról, hanem arról is beszéltünk, milyen volt Magyarországon az első 160 koronavírus fertőzött között lenni.
Hogyan vészelte át a koronavírus fertőzést?
Akkor még teljesen más volt minden. Benne voltam a Magyarországon elsőként regisztrált 160 főben, de valószínűleg már az első hivatalos eset bejelentésekor, 2020 március ötödikén már fertőzött voltam.
Azért emlékszem ennyire pontosan a dátumokra mert azon a héten szombaton tartottuk a Menedzserszövetség legfontosabb eseményét, az Év Menedzsere Díjátadó Gálát. Akkor még lehetett tartani nyilvános eseményeket, de nagyon sokat gondolkoztunk azon, hogy felelős szervezetként megtarthatjuk-e.
Végül az elnökség úgy döntött, hogy megtartjuk és kiküldünk egy hivatalos levelet, hogy csak az vegyen részt a díjátadón, aki nem volt külföldön a rendezvényt megelőző két hétben.
A Menedzserek Országos Szövetségének ügyvezetését öt éve vállaltam el, de emellett van egy rendezvényszervező cégem is, ami 2020 januárjában és februárjában nagyon sok nagyszabású rendezvényt szervezett, rengeteget dolgoztam, nagyon kimerült voltam, aminek következtében az immunrendszerem sem volt erős.
A hétvégi díjátadó gála után hétfőn tartottunk még egy sajtóreggelit, ahová elhívtuk az összes szponzort, díjazottat és, részt vett az aznap elnöki pozícióba lépő Kapitány István is. Aznap már nagyon erős fejfájásom volt és fáradékony voltam. Ennek hatására szerdán már nem mentem be az irodába és otthonról dolgoztam. Teljesen máshogy éreztem magam a korábban megélt betegségekhez képest, de a tüneteim alapján mindenki azt mondta, hogy ez nem koronavírus, mert nem volt magas lázam és nehézlégzésem.
A későbbiekben
Néhány héttel később megjött a pozitív tesztem, de otthon végig aktívan dolgoztam annak ellenére, hogy nagyon fáradékony voltam.
Akkor még nem volt kialakított protokoll a kezelésre?
Kizárólag a Szent László kórházban lehetett tesztelni. Idővel az lett a kormányzati kommunikáció, hogy akinek enyhék a tüneteik, azok maradjanak otthon. Pontosan azért nem erőltettem ez előtt a tesztet, mert semmiképp sem akartam kórházba kerülni, hiszen az akkori protokoll szerint enyhébb tüneteim voltak, annak ellenére, hogy végül minden létező tünetet produkáltam és 8 hétig tartott a betegségem.
Otthonról dolgozva is nagyon aktív időszak volt, Kapitány Istvánnal ekkor tartottuk meg az első elnökségi ülésünket természetesen már digitálisan, valamint ekkor indítottuk el a Menedzserszövetség interjúsorozatát B Menü Bombera Krisztinával címmel, amiben felsővezetők segítségével kívántunk útmutatást adni az akkori helyzetben.
Azóta elkerülte a vírus?
Szerencsére igen. Ünnepek alatt sem találkoztunk a családommal, amit januárban pótoltunk, de a nővérem nagyobbik lánya a találkozó másnapján pozitív tesztet produkált. Ezután önkéntes karanténba helyeztük magunkat és tesztet is kértünk, ahol kiderült, hogy
Folyamatosan vita tárgyát jelenti az oltás. Erről mi a véleménye? Beoltatja magát?
Mindenképpen tervezem, de nem az elsők között jelentkeztem. Mivel én már túlestem a koronavíruson úgy éreztem, hogy vannak, akiknek nagyobb szüksége van rá. Ezenfelül szerettem volna visszajelzést kapni az oltásokról. Inzulin rezisztencia miatt nem minden vakcina jó számomra, már regisztráltam, de emiatt még várnom kell.
Áttérve a szakmára: menedzserszövetséget vezet, de ön sosem dolgozott multiknál. Ennek mi az oka?
Nagyon fiatalom alapítottam meg a saját vállalkozásomat.
mai fejemmel már mondhatom, hogy szinte gyereklányként. Öt évet töltöttem el a divat világában több más luxusmárka forgalmazásával, 6-7 üzletem volt a belvárosban és az akkor nyíló üzletházakban 1995 és 2000 között. Már ebben az időszakban az általam képviselt márkáknak szerveztem nagyszabású divatbemutatókat, szponzorok bevonásával, ezt követően pedig rendezvényszervezéssel kezdtem foglalkozni.
Miután mindig saját üzletet építettem, ezért mondom azt, hogy kakukktojásként kerültem a Menedzserszövetséghez, egy teljesen más világba. Az üzlet- és kapcsolatfejlesztési tapasztalatomat, valamint marketing és kommunikációs tudásomat tudtam itt leginkább kamatoztatni.
A szervezetnek köszönhetően közeli kapcsolatba került a multikörnyezettel. Mit lehet onnan tanulni?
A rendezvényszervező cégem révén már korábban is kapcsolatba kerültem multikkal, így is kerültem közel a Szövetséghez Szirmák Botond korábbi elnök úr ajánlásával, aki a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója. Nagyon sokat tanultam, fejlődtem, bár az első évben a beilleszkedés, a szervezet érdekképviseletének ellátása, 25 év után egy teljesen új látásmódot képviselő stratégia kidolgozása és annak elfogadtatása nagyobb feladat volt, mint amire eleinte gondoltam.
Így persze többször felmerült bennem, hogy szükségem van-e egy jól működő saját cég vezetése mellett erre a feladatra, de visszanézve nagyon örülök neki, hogy belevágtam. Én a multicégek működését csak kívülről látom, de az évek alatt megtapasztaltam, hogy mi a vezetők igénye, miért érdekük egy ilyen szervezetbe csatlakozni, aktív taggá válni.
Melyik projektjét gondolja a legsikeresebbnek?
Szerencsésnek tartom magam, mert
Nagyon fiatalon kezdtem karrierem építését, a maga nemében hatalmas siker volt 20 évesen nagy világmárkák kizárólagos forgalmazójának lenni és márkaüzleteket működtetni. Nagy sikernek élem meg emellett férjemmel közös rendezvényszervező cégünk, a Lime Creative sikereit és a Menedzserszövetség ügyvezetésem alatt elért fejlődését is.
A divattal már nem is foglalkozik?
A rendezvényszervezés terén életem része maradt a divat és most van egy szerelemprojektem, júliusban indítunk a NUBU-val közösen egy mini kollekciót, A®TYPICAL néven, melyen a grafikák autisták rajzai lesznek.
Felmerülhet a kérdés, hogy ilyen fiatalon hogyan tudott vállalkozásba kezdeni. Mi a titok? Kapott valamilyen támogatást?
Már a saját vállalkozásom előtt is dolgoztam, varrtam és más üzleteknek hoztam be árut Ausztriából és Olaszországból, ebből
Amire nagyon büszke vagyok, hogy három hónapon belül vissza is tudtam adni a kölcsönt, mivel az érzéseim beigazolódtak és szinte az első naptól komoly forgalma volt az első üzletemnek.
Egy fiatal számára ma a multikörnyezet vagy a kisvállalati légkör jelent nagyobb kihívást? Melyik vonzóbb?
Teljesen más kompetenciákra és habitusra van szükség szerintem egy kis- vagy nagyvállalatnál egy munkavállalónak. Emiatt nem gondolnám, hogy a cég mérete befolyásolná a kihívás nagyságát, talán
Én minden fiatalnak azt javasolnám, hogy fejlessze az önismeretét már főiskola, egyetem alatt és vállaljon minél több gyakornoki munkát különböző típusú vállalatoknál. Így amikor kilép a nagybetűs életbe és munkát keres, céltudatosabban kereshet állást és elkerülheti azt a hibát, ami a mai fiatalokra nagyon jellemző, hogy
A cégek, legyen az kis-, közép- vagy nagyvállalat, szeretik az elkötelezett, lojális munkaerőt.
Mitől lesz jó egy vezető?
Én azt gondolom, hogy vezetőnek születni kell, de ahhoz, hogy jó vezető legyél, nagyon sok tapasztalás, önfejlesztés szükséges. Emellett nagyon sok tényezőből tevődik össze egy jó vezető ismérve, de a munkaszeretet nagyon fontos,
Számomra fontos, hogy a vezető legyen az első és az utolsó a munkahelyen, hogy
Jó érzékkel kell rendelkezni, hogy megtalálják a területükön legtehetségesebb embereket, akik a munkájukat támogatni tudják, akiktől a vezető is folyamatosan tanulhat és ezeknek a kollégáknak a segítségével sikerre viheti az adott vállalatot. Fontos vezetői tulajdonság még a jó problémamegoldó készség, az elfogadás és a pozitív attitűd. A két kedvenc mondásom, ami mottója is az életemnek: „nincs lehetetlen, csak tehetetlen” és „nincs probléma, csak megoldásra váró feladat”.
Nekem nagy hibám, hogy mikromenedzsmentet folytatok és mindenre rá akarok látni, pedig tudom, hogy
hiszen ők is abból tanulhatnak, fejlődhetnek.
A Szövetségnek van egy Jövő Menedzsere programja, amelynek keretén belül a fiatalokat bátorítják. Ennek milyen a fogadtatása?
A Menedzserszövetség egyik legsikeresebb programja a Jövő Menedzsere Mentor Program, nagyon büszkék vagyunk rá. Közel két éve indítottuk el, a most futó 4.0 programra már több, mint 30 mentorált jelentkezett nem egész egy hónap alatt. A közép- és felsővezetőkből álló mentor csapat folyamatosan változik, de kiemelt hangsúlyt fektetünk minden mentor csapat összeállításánál a női és férfi vezetők arányára és arra is, hogy a vezetők minél több szektort, területet fedjenek le.
A mentorált a regisztrációnál kijelölheti, hogy kihez szeretne kerülni, de a jelentkezési időszak lezártával (ami ennél a programnál május 31.) egy szakmai csapat párosítja össze a mentorokat a mentoráltakkal. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk folyamatosan mind a mentoroktól, mind a mentoráltaktól és nagyon erős kapcsolatok születnek a program során.
A magyar fiatalok feltétlenül vezetővé akarnak válni?
de miután kevesen jelentkeztek ebből a korosztályból, kiszélesítettük a határt 45 éves korig. Jelenleg a résztvevők 60 százaléka 30-40 év közötti, körülbelül 20 százaléka 30 alatti és 20 százaléka 40 feletti. Pont egy tegnapi projekt meetingen egyeztettünk arról, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a következő programot 40 éves korhatárra leszűkítjük, de miután egyre több 45 év fölötti vezető is jelentkezett, így kidolgozunk és elindítunk a 40+-os vezetők számára egy Senior Mentor Programot.
Arra jutottunk a szakmai csapattal, hogy ennek oka az lehet, hogy a harminc alattiak még nemrég jöttek ki az iskolapadból és ebben az életszakaszukban inkább a gyakorlati tapasztalatot preferálják. Tapasztalataink szerint inkább 30 fölött jön meg az igény ismét a tanulásra, szakmai fejlődésre. Ez egy természetes folyamat és ez így van jól.
A Menedzserek Szövetségében nagy hangsúlyt kapnak a női vezetők. Ez 2021-ben is probléma és kiemelendő kérdés?
Sajnos még mindig kell vele foglalkozni. Magyarország korábban határozottan le volt maradva a nemzetközi gyakorlathoz képest. Erre jó példa az, hogy amikor öt éve átvettem a Szövetség vezetését, akkor a közel kétszáz tagból hat volt csak nő. Mostanra ez a szám közel 60-ra emelkedett a programjainknak köszönhetően. Ilyen volt idén a „Legyen Divat a Női Vezető” kampányunk, de évek óta kiemelt hangsúlyt fektetünk a női vezetők fontos szerepének kommunikációjára.
szerencsére több szervezet foglalkozik a témával. Jelenleg kidolgozás alatt van egy összefogás egy nagyon izgalmas őszi közös programmal kapcsolatban a Menedzserszövetség három partnerszervezetével, a HBLF-fel, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamarával és az MVÜK-val. Emellett most állítottunk össze a Szövetségben egy projektcsapatot 10 női felsővezető részvételével. A kick-off meeting május elején lesz és a csapat feladata a Menedzserszövetség női vezetőket támogató programjainak, kampányainak kidolgozása.
Mit üzennek a leendő női vezetőknek?
A kampányainkkal azt szeretnénk megmutatni a nőknek és a fiatal lányoknak is, hogy merjenek többek lenni, merjenek abban is gondolkodni, hogy
A női karrierépítésben kiemelten fontos szerepet játszik a támogató családi háttér, így a családok felelősségére is szeretnénk felhívni a figyelmet, továbbá amiben mi szeretnénk segíteni, az a nők önbizalmának erősítése.
Az ön fia autizmusban érintett. Ez sokak számára Magyarországon nem egyértelmű fogalom. Ez miben nyilvánul meg?
Fontos megjegyezni, hogy ez egy állapot és nem betegség. Szerencsés helyzetben vagyok, mert
Az autizmus egy nagyon széles spektrum és kisgyermekkorban felismerhető. Nagyon fontos a felismerés és az elfogadás a szülők részéről. Nagyon sok olyan szülővel találkoztam, akik nem tudják vagy akarják elfogadni a helyzetet, talán emiatt is nagyon gyakori az autista gyermekek szüleinél a válások előfordulása.
és akkor lehet a legnagyobb fejlődést elérni, ha úgy neveljük, hogy ő is tisztában van a másságával, annak értékeivel és nehézségeivel együtt.
Nekem két fiam van, Bence a nagyobbik, ő érintett autizmusban, Olivér pedig másfél évvel fiatalabb. Olivér nagyon jó testvér és nagyon nagy segítség, Bence nagyon szerencsés, hogy ilyen támogató testvére van. Mi sosem éltük meg problémaként Bencus másságát,
Én úgy gondolom, hogy a kisebbik fiam is nagyon szerencsés, hogy ebben az elfogadó környezetben nőhet fel és büszkén elmondhatom, hogy talán ennek köszönhetően is intelligenciájával már most kitűnik korosztályának fiataljai közül.
A Csudibogár Klubot Bencével alapították meg. Nyilván a koronavírus miatt ez is háttérbe szorult, de ettől eltekintve milyen eredményeket értek el?
A fizikális rendezvények a korlátozások miatt valóban háttérbe szorultak, de nagyon szuper eredményeket értünk el. A klub minden magasan funkcionáló autizmusban érintett fiatal számára szeretne lehetőséget nyújtani arra, hogy megismerje önmagát, megtalálja azokat, akik hozzá hasonlóak és barátokra leljenek egymás között.
Kialakult egy fantasztikus, 10-18 éves fiatalok közötti közösség, ahol mindenki önmaga lehet és amelyen keresztül támogatni és önálló életre tudjuk nevelni a mi kis Csudibogarainkat. Már két éve működünk, 2020. január 1-től az Együtt az Autistákért Alapítvány szárnyai alatt. Az első év arról szólt, hogy az emberek megismerjék a kezdeményezést és csatlakozzanak. Bence az arcát felvállalva szólította meg az embereket és ezért a hozzá hasonló, magasan funkcionáló gyerekek és fiatalok lettek a kis közösség tagjai.
Ebben a nehéz helyzetben is igyekszünk megtartani a közösséget, tavaly nyáron is volt három rendezvényünk, ami után már csak Zoom találkozókat szerveztünk mostanáig, havi rendszerességgel. Van egy fantasztikusan felkészült, autizmusra specializálódott gyógypedagógusunk, aki tartja a foglalkozásokat, de
Nekik a szociális kapcsolatok teremtése az egyik legnagyobb kihívás, de a mi programjainkkal kinyílik számukra a világ.