Ennél rosszabb hírt nem is kaphatott volna Magyar Péter: így áll most a Tisza Párt

A Tisza elnöke nem találja azt az eszközt, amivel pártja kitörhetne előző évi gödréből.

Elfogadta a kormány a Nemzeti hidrogén stratégiát, Magyarország ezzel nagy lépést tett az innovatív, fenntartható, zöld gazdaság irányába, írta a közösségi oldalán szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

Steiner Attila olyan eszköznek nevezte a hidrogén-technológiát, amely a 2050-re kitűzött klímasemlegességet a gazdaság fellendítésével együtt teszi elérhetővé.
A hidrogén fosszilis tüzelőanyagokat válthat föl, évente legalább 95 ezer tonnával csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást, zöld munkahelyeket teremt, erősíti az ország versenyképességét. Mint energiatároló képes az időjárásfüggő forrásokból származó villamos energia befogadására, javítva az ország ellátásbiztonságát, üzemanyagként pedig kibocsátásmentes közlekedést tesz lehetővé, az elektromos autókhoz képest nagyobb távolságra, tette hozzá.

Steiner Attila hangsúlyozta, hogy a kormány regionális szinten is gondolkodik, ezért a visegrádi államokkal közösen dolgozik a megvalósításon. Az államtitkár a bejegyzés szerint szerdán cseh, lengyel és szlovák kollégáival vitatta meg a hidrogén-technológia gazdasági jelentőségét, és az együttműködés lehetséges kereteit, amelyeket, mint írta, a július 1-jén kezdődő magyar V4-elnökség kiemelten fog kezelni.
(MTI)