Kimerültséget és frusztrációt okozhatnak az online megbeszélések

Amikor 2020 elején berobbant a koronavírus-járvány és az emberek arra kényszerültek, hogy otthonról éljék az életüket, a videóhívások gyorsan elsődleges formájává váltak a mindennapi kommunikációnak, beleértve az orvosi konzultációt és az oktatást is.
Az egész napos videokonferenciák után a felhasználók rendkívüli fáradtságról számoltak be, mely meglehetősen ellentmondásosnak tűnik. Hiszen az egész napunkat az otthoni komfortzónánkban töltjük ahelyett, hogy a városban találkozóról találkozóra rohangálnánk.

De mégis miért tűnik sokkal kimerítőbbnek a több órás videókonferencia, mint egy szokványos nap?

Jeremi Bailenson szerint attól, hogy egy tucat szempár mered ránk, egyfajta hiper-izgalmi állapotba kerülünk és beindul valamiféle túlélő ösztön. Ez a fajta szorongás egy nyilvános beszédhez, és az ahhoz tartozó stresszhez hasonlítható, mely fokozatosan erősödik attól függetlenül, hogy éppen ki beszél. 

A második ok, ami miatt fárasztóbbak a videóhívások, hogy nem vagyunk hozzászokva a nonverbális jelek virtuális befogadásához. Ráadásul a személyek közötti távolság befolyásolja az érzelmeket és a viselkedést, így az emberek 15 százaléka hangosabban beszél, mint ahogyan azt a valóban életben tenné – derült ki a tanulmányból.

Szintén fokozza a stresszfaktort önarcképünk állandó látványa. Kifejezetten idegesítő tükörképünk folyamatos jelenléte, ami növeli a kritikus önértékelést, főként egyes nők esetében, akiknél depressziót is eredményezhet.

Hasonlóan nyomasztó, hogy a videókonferenciák alatt nem sétálgathatunk csak úgy ide-oda, mert egy „dobozba” vagyunk zárva. Ez mentálisan és fizikailag is keretek közé szorít bennünket. Az agyunk ugyanis kevésbé aktív, ha ülünk, a testünknek pedig szüksége van némi mozgásra. 

A cikk szerzője: Sipiczki Fruzsina