A jövő nyári szezonra szóló foglalások alapján pedig már az ideinek a háromszorosára lehet tenni az utazási ágazat bevételét. Ennek azonban túlnyomó részét az idei nyári szezonról a jövő évire halasztott utazások teszik ki.
A járvány második hulláma miatt bevezetett utazási korlátozások ellenére azonban már növekednek a foglalások. Miközben az augusztus végi állás szerint az idei nyári szezonban a foglalások alapján és a sztornírozás költségeivel együtt 74 százalékkal csökkent az utazási-turisztikai ágazat forgalma, a 2020/21-es téli szezon forgalma a foglalások alapján már csak 59 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.
Az utazási irodák ügyfelei rendszerint az éppen meghirdetett lehetőségekre csapnak le. Az utazási korlátozások megszüntetésével augusztus elején például háromszorosára emelkedtek a törökországi foglalások. A görögországi foglalások pedig augusztusban egyes esetekben már felül is múlták az egy évvel korábbit.