Az elnök bejelentette az interjúban azt is: fontolgatja, hogy az elnökjelöltségét elfogadó beszédét nem a Republikánus Párt konvencióján tartja meg, hanem a Fehér Házból mondja el. „Úgy gondoljuk, hogy ez biztonsági szempontból könnyebb lenne” – fogalmazott. Az elnökjelölt-állító konvenciót egyébként zárt körben, interneten rendezik meg, sajtómunkások részvétele nélkül.
Trump kitért a Black Lives Matter (BLM, Fekete életek számítanak) nevű mozgalomra is, amelyet marxista csoportnak nevezett.
Kifejtette, hogy ez a mozgalom nem az ország javát nézi. Elítélte azokat a sportolókat is, akik az amerikai nemzeti himnuszkor s a nemzeti lobogó felhúzásakor letérdelnek. Az Egyesült Államokban egyre gyakoribbá vált, hogy amikor egy-egy sportrendezvény alkalmával felcsendül a nemzeti himnusz, akkor a sportolók egy része letérdel, hogy így fejezze ki a BLM támogatását.