Magyarország a járvány alatt az egyik legeredményesebben védekező ország volt Európában,
így minden esély megvan arra, hogy a jó alapokkal bíró magyar gazdaság eredményes legyen az újraépülésben is – fogalmazott.
Varga Mihály egyebek mellett kiemelte a bértámogatási, valamint a versenyképesség-növelő támogatási programot. Emlékeztetett arra, hogy a gazdaságvédelemhez kapcsolódó összes intézkedéssel több mint 1,2 millió magyar munkavállalót támogat a kormány, a hitelmoratóriumnak köszönhetően pedig csaknem 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a vállalatoknál.
Galácz Ábel, a Lead Ventures vezérigazgatója elmondta, a korábbi befektetésekkel együtt az AImotive tőkeereje 75 millió dollár fölé emelkedett.
A társaság sikere bizonyítja, hogy lehet Magyarországon világszínvonalú eredményt elérni, és nem kell külföldre menni azoknak a startupoknak, amelyek jelentősebb tőkét szeretnének bevonni működésük finanszírozásába – vélekedett. Hozzátette, ez a tranzakció mutatja azt is, hogy jól tud együttműködni az állami és a magán kockázati tőke.