A kezelés egy lehetséges iránya

„Olyan külső és belső, eddig ismeretlen – emberi, egészségügyi és gazdasági – dráma kezdetén járunk, amely az ismeretek korlátozottsága ellenére is gyors, határozott, összehangolt programot igényel. A koronavírus által kiváltott, de már sokak által korábban előre jelzett válság már velünk van. De egyáltalán nem mellékes, hogy az áldozatok mekkorák lesznek és meddig tartanak. Ehhez a kibontakozó, súlyos gazdasági helyzet kezeléséhez egy lehetséges és nyilvánvalóan vitára ösztönző megközelítést vázolok fel.

Igaz ez elsősorban a külső, főként a nettó devizaadósság alacsony szintjére, illetve az elmúlt három év gyors, a potenciálisat nagyjából kétszer meghaladó növekedési ütemre és az ezzel együtt járó magas reálbér emelkedésre. Ugyanakkor ez a növekedés egy erőteljesen prociklikus, a gazdaságpolitika minden ágára, tehát a költségvetési (benne az európai pénzek felhasználásával), a jövedelem- és különösen a monetáris politikára kiterjedő folyamat eredménye volt. Szerkezetében sem a leghatékonyabban alakult. Nem exportvezérelt, hanem elsősorban a belföldi kereslet és ezen belül a fogyasztás és a vitatható szerkezetű, főként állami, vagy ahhoz kapcsolódó magán-, valamint a jelentős mértékben túlárazott építési beruházások által húzott növekedés volt.

Ezért már kirajzolódtak a túlfűtöttség első jelei: a folyó fizetési mérleg GDP-arányosan négy-öt százalékos többlete mínusz egy százalékra olvadt,

a munkaerőhiány és a tovább alig folytatható, bár eddig örömteli évi nyolc-kilenc százalékos reálbér növekedés, és az infláció iramának három év alatt nulláról négy százalék fölé emelkedése.

Ez utóbbi a válság sokkja nélkül bizonyára tovább emelkedett volna. Emellett 2008 után ismét tudatosan alacsony a devizatartalékok szintje. A swapokkal csökkentve alig 20 milliárd euró, nem sokkal több az éven belül lejáró devizaadósságnál, és jóval kevesebb a három havi importnál.

Ha a közelmúltunkat anticiklikus politika uralta volna, vagyis nem akkor lépünk a gázra, amikor inkább hagyni kell a gazdaság önmozgását, vagy esetleg óvatosan fékezni, akkor gazdasági sokkok esetén lényegesen nagyobb mozgásterünk lenne az elkerülhetetlen veszteségek tompítására. Ennek ellenére,

figyelembe véve a kibontakozó brutális globális és hazai válságot és a még mindig stabil pénzügyi mutatókat, lehetséges és múlhatatlanul szükséges egy átfogó és radikális stabilizációs program sürgős elindítása.

Ennek egyfelől azokra a százezrekre kell összpontosítania, akik a válság során elveszítik állásukat, vagy/és jövedelmük nagy részét. Másfelől azokra a kis-, közepes és nagyvállalkozásokra, amelyek a válság hatására egyrészt likviditási csapdába kerülnek, másrészt – ettől nem elválaszthatóan – jövedelemhiánnyal vagy /és veszteséggel kénytelenek szembenézni. A járvány valamikori lezárultát követően akkor lesz esélyünk a veszteségek feldolgozására, az újrakezdésre, ha a lehető legkisebb mértékűre enyhítjük a válság által leginkább sújtott családok, egyének szenvedését és anyagi veszteségét. Ugyancsak előfeltétel a vállalkozások tömeges átmentése, megőrzése.”

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.