Rettegnek, mégis Orbán Viktorra szavaznának a külföldi cégek

A cégek Orbánra szavaznának 

Uwe Schneider-Kühn, a Siebtechnik gépgyártó cég részlegvezetője és Ulrich Bettermann, az OBO cégtulajdonosa is elismeréssel szólt a kormány gazdaságpolitikájáról. A német nyelvű Budapester Zeitung főszerkesztője, Jan Mainka pedig úgy nyilatkozott, hogy

– írja a G7. Ez egyébként érthető, hiszen az üzleti hangulatindexek évtizedes csúcsokat döntenek Magyarországon is.

A lap megkérdezte Arne Gobert ügyvédet is, aki a Magyarországon befektetni szándékozó külföldi ügyfelekkel foglalkozik. Ő úgy látja, hogy Magyarország jogállam és Orbán demokrata, bár a Nyugat kioktatását Berlinben arroganciának tartják.

A cégek ráadásul más térségbeli országokról, például Csehországról is hasonlóan jól vélekedtek. Ezt talán magyarázhatja az a tény is, hogy Magyarország mellett Csehországot hagyja el a legtöbb külföldi tulajdonosi jövedelem nagy vihart kavart cikkünk szerint és az is, hogy a visegrádi országokban a bérarány, azaz a bérek megtermelt jövedelemből való részesedése alacsonyabb, mint nyugaton. 

A cikk szerint „az Európai Uniótól érkező források egy része is a külföldi hátterű nagyvállalati szektorban landol”, ami megerősíti azt a vélekedést, hogy az uniós támogatások nagy részben visszaáramlanak a nyugati gazdaságokba. A KPMG tanácsadó cég tanulmánya szerint a 2007-2013-as uniós fejlesztési periódus nagyvállalati támogatásainak 66 százaléka külföldi többségi tulajdonú vállalatokhoz áramlott Magyarországon. 

Az államtól viszont rettegnek

Szintén a G7 szemlézte azt a kutatást, amely névtelen mélyinterjúkkal vizsgálta a hazai topmenedzserek vélekedését a hazai üzleti környezetről.

A külföldi cégek vezetői arra panaszkodtak, hogy a magyar állam hatalmával élve külföldi vállalatokat vesz vissza állami tulajdonba, így tulajdonképpen a fejlett nyugat-európai tulajdonviszonyok elérését igyekszik hazánkban is elérni. 

A cégvezetők szerint a stratégiai iparágakban kialakuló külföldi monopóliumok piaci erejének korlátozása „nehézzé tette” egyes külföldi cégek működését, amit súlyosbított a lakossági gáz- és áramárak csökkentése. Hozzáteszik persze azt a szakirodalomból is jól ismert tényt, hogy Magyarországon valódi államosítási hullám nem volt.

Mi az igazság?

Az üzleti szektorból származó álláspontokat minden esetben nagy óvatossággal kell kezelni. Egyrészt az üzleti hangulatindexek árnyaltabb képet adhatnak az üzleti környezetről, mint a korlátozott számú igazgatóval készült interjú. Másrészt, ahogy a fentiekből is látjuk, az üzleti szektor szereplőinek állításai meglehetősen ellentmondásos képet adhatnak a gazdaságról. Súlyosbítja e problémát, ha az elemzők gyakran összetévesztik egy gazdaság teljesítményét az üzleti környezettel, vagy egyes szereplők nyilatkozataival. Minden piacgazdaságban vannak rettegő topmenedzserek, akik sok esetben az öldöklő piaci versenytől, vagy éppen a monopolhelyzetük elvesztésétől tartanak. 

Ugyanígy minden gazdaságban találhatunk sikeres, és rettegő munkavállalókat is, róluk azonban általában már kevesebb szó esik. Az üzleti médiának nem csak a tőzsdei mozgásokat, hanem a munkavállalók hangulatának és a reálbéreknek az alakulását is érdemes figyelemmel kísérnie. „A tőzsde nem egyenlő a gazdasággal” – fogalmaz ezzel kapcsolatban az amerikai Dean Baker közgazdász. A tőzsdei hangulat például a jövőben várt profitoktól függ és ugyanígy, az üzleti hangulat is a profitvárakozásoktól és az ezzel kapcsolatos bizonytalanságtól függ.

Márpedig a profitvárakozásokat egyes magas hozamú, külföldi kézbe került monopolisztikus jellegű piacokon valóban ronthatja, ha a kormányzat gazdaságpolitikája a széles munkavállalói rétegek és a fogyasztók érdekeit helyezi előtérbe.

Valójában az egymásnak ellentmondó eredmények egyszerre, párhuzamosan is érvényesek lehetnek: az általános piaci eufória ellenére egyes szektorokban találhatunk magukat nehezebb helyzetben érző menedzsereket is.

Lehetséges az egyensúly 

A külföldi vállalatok többségének rendkívül pozitív hangulata különösen érdekes annak fényében, hogy a magyar gazdaságpolitika nagyon határozottan emeli a minimálbért és ezzel a bérarányt is (ami a bérek részesedése a teljes megtermelt jövedelemből). Sőt, a bizonyítékok alapján a cégek profitabilitását és a termelékenységet egyszerre javítja az OECD-országokban is kimagasló bérnövekedés. A vállalatok legalábbis a munkaerő drágulása miatt megkezdték hatékonyságjavító beruházásaikat.

Emellett érvel legalábbis a G7 egy harmadik cikke, amely az Európai Központi Bank új elemzése alapján kétezer magyar cég mintáján erősíti meg, hogy a hazai vállalatok egyáltalán nem terveznek leépítéseket a minimálbér emelésének hatására, sokkal inkább működésüket teszik hatékonyabbá, hogy ki tudják termelni a magasabb béreket (vagy profitokat). 

A McKinsey and Co. tanácsadó cég is erre a következtetésre jutott: míg tíz éve a vállalkozások azért növelték a hatékonyságukat és ruháztak be új technológiákba, hogy egységnyi kibocsátást kisebb létszámú munkaerővel tudjanak elérni, már a cégvezetők azon törik a fejüket, hogy változatlan létszám mellett hogyan növeljék kibocsátásukat.

Ez egyelőre megerősíti azt a vélekedést, hogy a bérarány növelése nem árt, hanem a jelenlegi világgazdasági helyzetben sokkal inkább segíti a vállalati szektor és a reálgazdaság fejlődését. A magyar gazdaságban a profitok, a profitvárakozások és a reálbérek tehát már egyszerre növekednek. Ennek köszönhető, hogy a magyar gazdaság 74 ország között a második leginkluzívabb gazdaságnak tekinthető.

Mindez felveti a lehetőséget, hogy valóban lehetséges egyensúlyt teremteni a tőke- és munkajövedelmek aránya között, a bérarány egyensúlyi (nyugati) szintre történő visszaemelése kifejezetten kedvező hatással bír a gazdasági növekedésre. Erről szól a „bérvezérelt növekedés” közgazdasági elmélete is, amit a téma egyik legfontosabb szakértőjével készített interjúnkból ismerhet meg.

Úgy tűnik, hogy

és Thomas Piketty megállapításával összhangban többségük – saját megállapítása szerint is – különösen magas profitokra tesz szert Magyarországon.