Versenypolitika

„Az az állítás, hogy céhekre a szakmák erősebb kézbentartása céljából van szükség, teljesen alaptalan. A kézművest igazán és hatékonyan nem a céhe, hanem a vevőköre szorítja fegyelmezettségre. Fél, hogy elveszítheti megbízóit és ez az, ami visszatartja a csalástól és a hanyag munkától. Ennek a fegyelemnek a hatóerejét a zártszámú céh egyenesen gyengíti. Ahol ilyen van, ott egy bizonyos számú kézművest foglalkoztatni kell, ha jó, ha rossz a munkája. Innen van az, hogy számos nagyobb városban még a legfontosabb iparágakban sem lehet megközelítően jó munkást találni. Aki tűrhetően jó munkát akar kapni, az kénytelen azt az elővárosokban elvégeztetni, ahol a kézműveseknek nincsenek kizárólagosságot biztosító előjogaik, s így csak a jó hírnevükre támaszkodhatnak; a kész munkát azután ki-ki úgy csempészi be a városba, ahogyan tudja.

Ime ilyen módon teremt az európai gazdaságpolitika az előnyök és hátrányok összessége szempontjából igen lényeges egyenlőtlenséget a munka és a tőke különböző foglalkoztatási területein azáltal, hogy egyes területeken szűkebb körre korlátozza a versenyt annál, amelyen belül az emberek egyébként még szívesen részt vennének benne.

Másodszor. Az európai gazdaságpolitika az előnyök és hátrányok összessége szempontjából egy másik, éspedig ellentétes jellegű egyenlőtlenséget teremt a munka és tőke különböző foglalkoztatási területein azáltal, hogy egyes területeken a természetesnél tágabb körű versenyt teremt.”

In: Adam Smith: A nemzetek gazdagsága. Budapest: Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1992, p. 140.