Ugyanakkor bizonyos tendenciák miatt, például a munkafolyamatok automatizálódásával vagy a szervezeti struktúrák átalakulásával a munkaerő iránti igény is folyamatosan módosul.
A generációs különbségekből fakadóan is egyre kiemelkedőbb szerephez jut a tehetséges alkalmazottak kezelése. A fiatalabb munkavállalók számára, azaz az Y-generáció, de még inkább a Z- és a még gyermekkorban lévő Alfa-generáció tagjainak a munkával kapcsolatos preferenciái és munkáltatókkal szembeni elvárásai lényegesen eltérnek a korábbiaktól (például hogy milyen munkarendben, milyen feladatokat, milyen vezetési stílus és szabadságfok mellett végeznek motiváltan). Így már a vállalathoz való becsábítás (toborzás), majd a későbbiek folyamán a megtartásuk is egyre nagyobb kihívásokat okoz a cégeknek. Mivel tudják őket a jelentkezésre és maradásra motiválni?
A tehetségek kapcsán sokféle megközelítéssel és programmal lehet találkozni a vállalati gyakorlatokban. Az egalitárius vélemény szerint mindenki tehetséges valamiben,
míg az elitista felfogás követői szerint nem minden egyén (dolgozó) tekinthető tehetségnek.
Eltérően vélekednek a tehetséget alkotó adottságokról is, illetve azok fejleszthetőségéről. Nincs egyetértés abban, hogy melyek az igazán fontos készségek és képességek, illetve hogy azok velünk születettek-e, de legfőképp fejleszthetőek-e. Egyes vállalatok elsősorban az elért teljesítményre fókuszálnak, míg mások a kompetenciákat, a munkavállalóban rejlő jövőbeli lehetőségeket vizslatják inkább. Előfordul, hogy több tehetségtípust is megkülönböztetnek, például külön kezelik a vezetői tehetségek alcsoportot.