Bevezetni az eurót, meg nem is

„Akkor miért nem rohan mindenki az eurózónába? Természetesen azért, mert a legutóbbi válság rávilágított a hátrányokra. Az önálló monetáris politika hiányában nem lehet a sokkokat egyénileg hatékonyan kezelni, pláne ha a sokkok aszimmetrikusak. A feltörekvő gazdaságoknak magasabb egyensúlyi kamatszintre van szükségük, hiszen a felzárkózás miatt nemcsak a GDP, hanem az infláció is gyorsabban nő, ami magasabb egyensúlyi kamatszintet kíván. Az árfolyam-kiigazítás lehetőségének hiánya továbbá versenyképességi problémákat okozhat, ha nagyon eltérő a magországok és a csatlakozó ország helyzete. Végezetül jelentős és tartós fizetésimérleg-hiány halmozódhat fel, ami hosszú távon ismételten kiigazítást tenne szükségessé. Ha példákat szeretnénk találni az elhamarkodott csatlakozásra, Görögország a tankönyvi illusztráció. Ugyanakkor van pozitív eset is, ráadásul a régióból: Szlovákia.

Az ő esetük megmutatta, hogy lehet sikertörténet is a csatlakozás, mindezt pedig úgy, hogy még Szlovákia sem teljesítette azokat a feltételeket, melyeket az MNB szabott a csatlakozáshoz. Utóbbiak között például a 90 százalékos EU-s fejlettségi szint elérése talán a legnyilvánvalóbb kritérium, ami jelzi számunkra, hogy a hazai csatlakozási szándék a gyakorlatban nem komoly. Szlovákia a csatlakozás évében 65 százalékon állt, épp úgy, mint ahogy most Magyarország.

Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a pozitív szlovák példa egyoldalú: a globális válság utóélete miatt mindenki laza monetáris politikában volt érdekelt, így a felzárkózás okozta alapvető reálgazdasági, inflációs és versenyképességi különbségek nem tudtak kiütközni. Meglátásom szerint a magyar gazdaság egyébként jól járhat, ha középtávon bevezeti az eurót, ám most még nem elég érett hozzá a gazdaság. Az MNB szigorú kritériumai alapján pedig a következő húsz-huszonöt esztendőben nem is lesz elég érett. Ez tényleg a »hoztam is ajándékot, meg nem is« tipikus esete.”