Bár a régi idők arisztokratikus házasságait mindig érdekalapúnak gondoljuk, Thurzó várúr csaták és politikai játszmák szünetében papírra vetett, veretes magyarsággal írt magánlevelei a házastársi szeretet és törődés megkapó emlékei négy évszázad távolságából.
„[H]a Isten éltet és az út szenvedi, ez jüvő hétfőn vacsorára vagy éjjel otthon leszek. Az én kegyelmes Ur Istenemnek ajánllak én édes bánatimban való vigasztalóm, ez világon gyönörüségem és minden örömem, én édes szivem, ki tartson sokáig az ő szent fiáért és nagy sok esztendeiglen jó egészségben és őrizzen minden gonosztúl, álgyon is meg minden jovaival és engegye, hogy egymást nagy vígan jó egészségben láthassuk. […] Irtam Zazriván füstes házban, tehenek, borjuk és bárányok rivási közt, malaczok, ludak, tyúkók közett számtalan gyermek sírási közt. […] 27. napján böjt elő hónak 1592. Az te szerelmes társod, ki ugy szeret mint tulajdon magát Thurzo György.”
„Megtetszik én édes szivem ezbül is hozzám való szereteted, hogy rólam el nem feledkezvén, ide az hévizbe is szép kalácsokat küldöttél, mit szerelmes lölkömtűl nagy jó néven vettem. Én is innét az pusztábúl egyéb újságot nem küldhettem, hanem az minémü fűreket magam fogattattam, azokat oda küldöttem teneked, kérlek én édes szivem, vedd tülem jó neven. Adgya az Ur Isten, hogy én is az te küldötted kalácsot, és te is az fűreket jó egészséggel költhessük el. […] Irtam az hévizben 2. septembris 1593.”