Térdkalácslövés a szabadságnak: a Hamászt és a Hezbollahot éltető zenekar jön Budapestre – hogyan jutottunk idáig?

Már lassan követni sem lehet, hányadik tiltakozó levél, poszt születik amiatt, hogy meghívták Budapestre, a Sziget Fesztiválra a Kneecap nevű ír zenekart. (A név már önmagában is egy provokáció, a térdkalácslövésre utal, ami egy időben az északír terroristák kedvelt eljárása volt ellenfeleikkel szemben).

„A zenekar bőven túllépi a politikai provokáció határait. Nyíltan támogatja a Hamasz és a Hezbollah terrorszervezeteket a fellépéseiken és interjúikban. 2023 decemberében egyik tagjuk egy interjúban követendő példának, az »ellenálás hőseinek« nevezte a Hezbollah terroristáit. Október 2024 egy brit koncerten a banda ezeket skandálta: »Free Palestine – BY ANY MEANS NECESSARY!« (Szabad Palesztinát – MINDEN SZÜKSÉGES ESZKÖZZEL!), »Death to Zionists” (Halál a cionistákra!)« – ezt videók is dokumentálják. November 2024, London (Kentish Town Forum): a zenekar tagja, Mo Chara, Hezbollah zászlót lengetett, és azt ordibálta a színpadon, hogy: »Up Hamas! Up Hezbollah!« – ezt szintén (ellenőrzött) videófelvételek tanúsítják.”

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő is reagált a közösségi médiában (a fenti linken olvasható). Szokásos tömörségével így reagált: 

De a kérdés, amit (sokadik alkalommal) fel kell tennie a történésznek: hogyan jutott ide a liberális baloldal? (A Sziget nyilván nem egy párt, de nem is egy hagyományőrző fesztivál). Azért írom a liberális baloldalt, mert azt, hogy a keményvonalas baloldal régóta Izrael-ellenes, anticionista – sokszor antiszemita –, régóta tudjuk. A Szovjetunió még kezdetben elismerte Izraelt, később azonban, amikor rájöttek arra, hogy szocialista-cionista vezetése dacára Izrael a nyugati tömbhöz fog tartozni, nem pedig a keleti blokkhoz, Sztálin az arabokat kezdte támogatni, és ezt a politikát a többi szovjet vezető is konzekvensen folytatta. 

a Kádár-rendszer 1967-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a hivatalos magyar kommunista sajtó tele volt az arab terroristák dicsőítésével, a „cionista imperialisták” kritizálásával, és a BM III/III. folyamatos akciókkal zargatta azokat a hazai zsidó közösségen belül, akik kicsit is szimpatizáltak a zsidó állammal.

Ilyen értelemben tehát a szélsőbaloldal anticionista álláspontja – legyen szó az újabban pártot alapító Jeremy Corbynról, az amerikai demokraták körül egyre nagyobb befolyást nyerő „squad”-ról vagy idehaza egyes szélsőbaloldali aktivistákról – semmi újat nem tartalmaz magyar szemmel, lehet lapozni és továbbmenni. 

vagy legalábbis nem kéne olyan figurákat meghívnia előadni, akik szabadidejükben Hamász- és Hezbollah-zászlókat lengetnek. Ugyanez a jelenség figyelhető meg egyébként a balliberális sajtóban is: ugyanazok a lapok, amelyek cirka tíz éve még Vona Gábor röhögtek – okkal –, amiért meg akarta hívni az iráni Forradalmi Gárdát Magyarországra,

(Nem állítom, hogy fizetik őket érte — de legyünk őszinték, ha fizetnék őket érte, az is pont így nézne ki).

Félreértés ne essék: alapvetően a nyugati társadalmak a legélhetőbb, legnormálisabb, nagy vonalakban „legjobb” társadalmak per pillanat a Földön. Mi sem ékesebb példája ennek, mint hogy mindenki nyugatra szeretne költözni, még azok is, akik szidják a Nyugatot.

Ennek – számos egyéb, például gazdasági oka mellett – egyik fő oka az alapvető emberi szabadságvágy, amit a Nyugaton tisztelnek és becsülnek, akár néha a biztonságra való, hasonlóan alapvető emberi igény rovására is. A legjobb mondjuk egy arany középút lenne, de látszik, hogy a „keleti modell” nemcsak szabadságot nem tud nyújtani, de sokszor biztonságot sem. Akkor pedig miért idomulnánk hozzájuk, ha még ennyire sem jók?

legyen szó a woke mindenfajta változatairól, az LGBT-témában képviselt álláspontról, a feketéket érő – néha Amerikában nagyon is valós – diszkrimináció kérdéseiről, és jelen esetben pedig a migrációról, a Közel-Keleti konfliktusról és az antiszemitizmusról. Mindezt egyébként egy olyan társadalomban teszik, ahol 1. lényegében nincsen migrációs hátterű tömeg, amely cserébe támogatná őket,

és 3. közben az antiszemitizmus-vád még mindig él néha egyes jobboldali és szélsőjobboldali szereplőkkel szemben Magyarországon, hogy mást ne mondjak, van egy parlamenti pártunk, amely egyszerre tartja magát szélsőjobboldalinak, és „szalámalejkumozik” az országgyűlésben. Így jöhet létre az a teljesen nyakatekert, abszurd helyzet, hogy a balliberális médiánk szerint egyszerre 1. nagyon fontosak a melegjogok, melyek Európában Magyarországon sérülnek, 2. a jobboldal még mindig antiszemita,

és 4. egyébként meg szégyellje magát Izrael, hogy megvédi magát, mi lesz szegény iráni atomtudósokkal?

A Sziget – és az a miliő, amelyből kinőtt – évtizedeken át azzal koppintott a magyar konzervatív oldal orrára, hogy „ti kis bugris jobboldaliak nem értitek, mi az a demokrácia, ember jogok, majd mi jól megmutatjuk, aztán tanulhattok”. Hogy ezt mennyire gondolták komolyan, és mennyire volt inkább arról szó, hogy 

kérdéses. Az intellektuális gyökereiket tekintve viszont valószínűleg eleve teljességgel képtelenek lettek volna a kritikus gondolkodásra. Fel sem merül – tisztelet a kivételnek, néhány értelmiséginek, akik az utóbbi időben inkább már a magyar jobboldali médiában mondják el a véleményüket –, hogy esetleg valami rosszat is behozhatnak, hogy esetleg nem minden arany, ami az általuk preferált országokból érkezik.

dacára annak, hogy már számtalan tiltakozás született a magyar nyilvánosságban, és jutott el nyilván hozzájuk is. De még ha le is mondják a szereplést, akkor sem mondhatják, hogy véletlen volt, nem tudták, kiket hívnak. A tanulság sajnos az, hogy nem lehet intellektuális lustának lenni, mindennel szemben kritikusan kell viszonyulni, amit elénk tesznek, és ha például a balliberális elit azt mondja, hogy a nyugatiakat és izraelieket halomra mészároló, tömeggyilkos iszlamista terroristák éltetése menő, akkor bizony el kell gondolkodni, hogy talán ez azért mégsem pontosan így van.

Fárasztó munka, de higgyék el a Sziget szervezői is, másképp nem lehet.

Fotó: képernyőfotó