A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten

Az egyik tagjuk ellen jelenleg is bírósági eljárás van folyamatban azért, mert egy fellépésük alkalmával a Hezbollah zászlaját lobogtatta, közben pedig a „fel Hamász, fel Hezbollah” jelszavakat kiabálta.

Nem lehet úgy élni az életünket, hogy New York Times-szalagcímekhez igazítjuk az értékeinket. Fárasztó munka, de higgyék el a Sziget szervezői is, másképp nem lehet.
Már lassan követni sem lehet, hányadik tiltakozó levél, poszt születik amiatt, hogy meghívták Budapestre, a Sziget Fesztiválra a Kneecap nevű ír zenekart. (A név már önmagában is egy provokáció, a térdkalácslövésre utal, ami egy időben az északír terroristák kedvelt eljárása volt ellenfeleikkel szemben).
Innentől át is adom a szót Vajda Tamás újságírónak, aki az első tiltakozó levelet megírta:
„A zenekar bőven túllépi a politikai provokáció határait. Nyíltan támogatja a Hamasz és a Hezbollah terrorszervezeteket a fellépéseiken és interjúikban. 2023 decemberében egyik tagjuk egy interjúban követendő példának, az »ellenálás hőseinek« nevezte a Hezbollah terroristáit. Október 2024 egy brit koncerten a banda ezeket skandálta: »Free Palestine – BY ANY MEANS NECESSARY!« (Szabad Palesztinát – MINDEN SZÜKSÉGES ESZKÖZZEL!), »Death to Zionists” (Halál a cionistákra!)« – ezt videók is dokumentálják. November 2024, London (Kentish Town Forum): a zenekar tagja, Mo Chara, Hezbollah zászlót lengetett, és azt ordibálta a színpadon, hogy: »Up Hamas! Up Hezbollah!« – ezt szintén (ellenőrzött) videófelvételek tanúsítják.”
Vajda eredeti, kiváló levelében arra utalt, hogy a Sziget ezzel megtagadja alapvető értékeit.
Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő is reagált a közösségi médiában (a fenti linken olvasható). Szokásos tömörségével így reagált:
Ez nem az alapértékek tagadása. Ezek az alapértékek. Az új progresszív szélsőbal alapértékei. Tudod, mint a klímázás meg a többi szokásos trendi schtick. Amikért annyira kapálóztál, nehogy kimaradj belőlük. Van egy rossz hírem számodra, zsidó testvérem. Ma te vagy a széndioxid. Te meg én, meg a három kislányom.”
De a kérdés, amit (sokadik alkalommal) fel kell tennie a történésznek: hogyan jutott ide a liberális baloldal? (A Sziget nyilván nem egy párt, de nem is egy hagyományőrző fesztivál). Azért írom a liberális baloldalt, mert azt, hogy a keményvonalas baloldal régóta Izrael-ellenes, anticionista – sokszor antiszemita –, régóta tudjuk. A Szovjetunió még kezdetben elismerte Izraelt, később azonban, amikor rájöttek arra, hogy szocialista-cionista vezetése dacára Izrael a nyugati tömbhöz fog tartozni, nem pedig a keleti blokkhoz, Sztálin az arabokat kezdte támogatni, és ezt a politikát a többi szovjet vezető is konzekvensen folytatta.
Magyarországon ugyanennek a lecsapódását lehetett látni:
a Kádár-rendszer 1967-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a hivatalos magyar kommunista sajtó tele volt az arab terroristák dicsőítésével, a „cionista imperialisták” kritizálásával, és a BM III/III. folyamatos akciókkal zargatta azokat a hazai zsidó közösségen belül, akik kicsit is szimpatizáltak a zsidó állammal.
Ilyen értelemben tehát a szélsőbaloldal anticionista álláspontja – legyen szó az újabban pártot alapító Jeremy Corbynról, az amerikai demokraták körül egyre nagyobb befolyást nyerő „squad”-ról vagy idehaza egyes szélsőbaloldali aktivistákról – semmi újat nem tartalmaz magyar szemmel, lehet lapozni és továbbmenni.
Ennél sokkal érdekesebb a balliberális oldal álláspontja, mely – akár – lehetne is Izrael-barát,
vagy legalábbis nem kéne olyan figurákat meghívnia előadni, akik szabadidejükben Hamász- és Hezbollah-zászlókat lengetnek. Ugyanez a jelenség figyelhető meg egyébként a balliberális sajtóban is: ugyanazok a lapok, amelyek cirka tíz éve még Vona Gábor röhögtek – okkal –, amiért meg akarta hívni az iráni Forradalmi Gárdát Magyarországra,
ma úgy böfögik vissza ugyanezen Forradalmi Gárda narratíváját a közel-keleti konfliktusról, mintha fizetnék őket érte.
(Nem állítom, hogy fizetik őket érte — de legyünk őszinték, ha fizetnék őket érte, az is pont így nézne ki).
Ahhoz azonban, hogy ellenálljanak a külföldről érkező legújabb elmebajnak, az intellektuális alapvetések hiányoznak a részükről.
Félreértés ne essék: alapvetően a nyugati társadalmak a legélhetőbb, legnormálisabb, nagy vonalakban „legjobb” társadalmak per pillanat a Földön. Mi sem ékesebb példája ennek, mint hogy mindenki nyugatra szeretne költözni, még azok is, akik szidják a Nyugatot.
Még a nyugati társadalmak legszigorúbb konzervatív kritikusa is szívesebben élne Amerikában, mint mondjuk Kínában, Oroszországban vagy Iránban.
Ennek – számos egyéb, például gazdasági oka mellett – egyik fő oka az alapvető emberi szabadságvágy, amit a Nyugaton tisztelnek és becsülnek, akár néha a biztonságra való, hasonlóan alapvető emberi igény rovására is. A legjobb mondjuk egy arany középút lenne, de látszik, hogy a „keleti modell” nemcsak szabadságot nem tud nyújtani, de sokszor biztonságot sem. Akkor pedig miért idomulnánk hozzájuk, ha még ennyire sem jók?
A balliberális értelmiség viszont kritikátlanul vesz át mindent, ami a Nyugatról jön:
legyen szó a woke mindenfajta változatairól, az LGBT-témában képviselt álláspontról, a feketéket érő – néha Amerikában nagyon is valós – diszkrimináció kérdéseiről, és jelen esetben pedig a migrációról, a Közel-Keleti konfliktusról és az antiszemitizmusról. Mindezt egyébként egy olyan társadalomban teszik, ahol 1. lényegében nincsen migrációs hátterű tömeg, amely cserébe támogatná őket,
2. a hazai woke fertőzés még nem tart ott, hogy bárki komolyan elhiggye, hogy Irán vagy Gáza jobb hely, mint Washington, Tel-Aviv vagy Budapest,
és 3. közben az antiszemitizmus-vád még mindig él néha egyes jobboldali és szélsőjobboldali szereplőkkel szemben Magyarországon, hogy mást ne mondjak, van egy parlamenti pártunk, amely egyszerre tartja magát szélsőjobboldalinak, és „szalámalejkumozik” az országgyűlésben. Így jöhet létre az a teljesen nyakatekert, abszurd helyzet, hogy a balliberális médiánk szerint egyszerre 1. nagyon fontosak a melegjogok, melyek Európában Magyarországon sérülnek, 2. a jobboldal még mindig antiszemita,
3. nagyon fontos behozni több millió antiszemita, homofób iszlamista migránst Európába, sőt, „az a baj, hogy továbbmennek”,
és 4. egyébként meg szégyellje magát Izrael, hogy megvédi magát, mi lesz szegény iráni atomtudósokkal?
Bizonyos értelemben szerintem Vajdának és Castelnek is igaza van.
A Sziget – és az a miliő, amelyből kinőtt – évtizedeken át azzal koppintott a magyar konzervatív oldal orrára, hogy „ti kis bugris jobboldaliak nem értitek, mi az a demokrácia, ember jogok, majd mi jól megmutatjuk, aztán tanulhattok”. Hogy ezt mennyire gondolták komolyan, és mennyire volt inkább arról szó, hogy
kritikátlanul formálták magukat olyanra, mint amit éppen elolvastak aznap reggel a New York Timesban,
kérdéses. Az intellektuális gyökereiket tekintve viszont valószínűleg eleve teljességgel képtelenek lettek volna a kritikus gondolkodásra. Fel sem merül – tisztelet a kivételnek, néhány értelmiséginek, akik az utóbbi időben inkább már a magyar jobboldali médiában mondják el a véleményüket –, hogy esetleg valami rosszat is behozhatnak, hogy esetleg nem minden arany, ami az általuk preferált országokból érkezik.
Így jutottunk el tehát oda 2025-ben, hogy cikkem írásakor – július 8-án – még bőszen hirdeti a Sziget, hogy jön a Kneecap Budapestre,
dacára annak, hogy már számtalan tiltakozás született a magyar nyilvánosságban, és jutott el nyilván hozzájuk is. De még ha le is mondják a szereplést, akkor sem mondhatják, hogy véletlen volt, nem tudták, kiket hívnak. A tanulság sajnos az, hogy nem lehet intellektuális lustának lenni, mindennel szemben kritikusan kell viszonyulni, amit elénk tesznek, és ha például a balliberális elit azt mondja, hogy a nyugatiakat és izraelieket halomra mészároló, tömeggyilkos iszlamista terroristák éltetése menő, akkor bizony el kell gondolkodni, hogy talán ez azért mégsem pontosan így van.
Nem lehet úgy élni az életünket, hogy New York Times-szalagcímekhez igazítjuk az értékeinket.
Fárasztó munka, de higgyék el a Sziget szervezői is, másképp nem lehet.
Fotó: képernyőfotó