Nyílt levél Kátai Istvánnak, az első erdélyi Tisza-sziget „megteremtőjének”

2025. június 20. 22:00

Szégyelld magad, István! Nagyon szégyelld magad!

2025. június 20. 22:00
null
Horváth Gábor
Facebook

„Bagossyék – Nyílt levél Kátai Istvánnak, az első erdélyi Tisza-sziget »megteremtőjének«

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy megírjam-e a levelem neked. Több napi fejvakarás után mégis úgy érzem, ki kell állnom egy olyan közösség mellett, amely alulról építkezett (magyarként, erdélyiként, székelyként, önerőből!), és olyan magaslatokba jutott, amit még egyetlen határon túli vagy magyarországi együttes sem tudott megvalósítani.

Nem, nem akarom összehasonlítani az István, a király rockoperát a csíksomlyói Nyeregben megrendezett Bagossy-koncerttel. Kérem, senki ne forgassa ki a szavaimat!

Az István, a király rockopera felfoghatatlanul meghatározó pillanat volt a Nyeregben – a magyar zene- és színháztörténet egyik csúcsa, ha nem a legnagyobb csúcsa.

Ott voltam én is. A »hidegrázós« jelző aligha elég rá. Az egy több előadóból, zenészből, táncosból, színészből összeállított produkció volt.

A Bagossy »Csillag az égen« koncert pedig egyetlen együttes produkciója volt ugyanott, a Nyeregben.

Egyetlen határon túli vagy magyarországi magyar zenekar sem tudta ezt eddig felülmúlni, de ha majd valaki még magasabbra teszi a lécet, annak én csak örvendek, mert a magyar kultúra történelmét gazdagítja, erősíti.

Hogy te, Kátai István politikát próbálsz beleszuszakolni – mondván, hogy ennek vagy annak a pártnak a kedvezményezettje a Bagossy Brothers Company –, arra csak annyit válaszolnék: Szégyelld magad, István! Nagyon szégyelld magad!

Bagossyék 12 évvel ezelőtt még árufeltöltőként, turisztikai menedzserként, orgonakészítőként, népzenészként, egyéni előadóként próbáltak megélni a gyergyói mindennapokban.

Szégyelld magad, István, mert ezek az emberek 12 év tehetséges munkájával építették fel azt, ami ma meghatározó lett a magyar zenei életben.

Szégyelld magad, István, mert ezek a zenészek nem úgy jutottak a csúcsra, hogy bárkinél is kuncsorogtak – érted te ezt a szót, mert székely vagy –, hanem a tehetségük révén jutottak el oda, ahová kevesen teszik be a lábukat: a Nagybetűs magyar zenei szcénába. Azért merem írni ezt, mert visszaemlékszem arra az időszakra, amikor rendezvényszervezőként Norbival egyeztettem, hogy jöjjön, énekeljen el pár ismert dalt, Bagossy Laci pedig már akkor megkerülhetetlenül alkotta a dallamokat, míg Tatár Ata kongázott a háttérben, és Bartis Szili a dobok mögött próbálta bebizonyítani, hogy környékünk talán legjobbja. Kozma Zsombiról nem is beszélve, aki annak idején harmónikával próbálta tudatni a helyi, gyergyószéki közönséggel, hogy nem »kismiska« a szakmában.

Szégyelld magad, István, mert ők nem úgy lettek nagyok, hogy mást porig próbáltak alázni – vagy lealáztak. Ők tehetségük és sikereik révén lettek azok, akik.

Szégyelld magad, István, mert Bagossyékat nem a politika – sem kormánypárti, sem ellenzéki – indította el, és most sem a politika tartja őket a víz tetején – mint sokakat –, hanem tehetségük és tudatos építkezésük juttatta őket oda, ahol ma tartanak.

Nem vagyok elfogult. Egyszerűen nem tudom elfogadni azt, amit te valahol, valamikor leírtál. Azért nem jelölöm meg egy-két posztodat, mert nem akarom, hogy még tovább gyűrűzzön az a rózsaszínbe csomagolt mocskolódás – olvasd csak el a kommenteket a bejegyzéseid alatt –, amit te indítottál el.

Szégyelld magad, István. Nagyon szégyelld meg magad!

/Horváth Gábor/

U.I.: míg Bagossyék történelmet írtak, addig neked csak egy-két – ezzel kapcsolatos – ócska Facebook-posztra jutotta. Több, mint 100.000 embert köptél szembe. Köszönjük. Ja, majd' elfelejtettem! Nézd vissza Magyar Péter bevonulását Nagyváradra, amikor a Sebes-Körös partján vonul. Hát a háttérben nem Bagossy dal szól? Pfaaaajjj! Ezt most így nagyon kínos lesz kimagyarázni. Ne magyarázd ki, ne légy ócska, ne mocskolódj.

Szégyelld magad, István!”

Nyitókép: Bagossy Brothers koncert Forrás: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rendes-2
2025. június 22. 01:31
Kátai Pityu! Remélem olvasod kommenteket. Elvégre hiú, exhibicionista színésznek készültél. (Az se jött ossze:) Azt is remélem mielőbb emberedre akadsz, hogy miután becsületesen ellátja a bajodat, nem kell többet Orbánnal és a jobboldallal foglalkoznod, elég lesz neked osszeszedni a szét vert pofádat. Szégyelld magad, + menj a brantba!
KARAK-ter
2025. június 21. 16:12
Nagyon szégyellje magát ez a kátai ! Majd ha már nem lesz szüksége a fosos törpének rá ill. a TÖBBI TÁMOGATÓKRA úgy fogja félrerúgni mint butapest utcáin a száraz kutyaszart szokás .
Szuperszig
2025. június 21. 14:47
Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan.
faszatibi
2025. június 21. 13:34
Ahogy lentebb már elhangzott: a Népátszabóság egykori washingtoni tudósítója van az avatar képen. Az "igazi" Horváth Gábort tisztelnétek meg, ha kicserélnétek a képet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!