Ilyenek voltak Budapest utolsó napjai – angol szemmel

Adam LeBor brit újságíró és író, a Times tudósítója, a Danube Institute vendégkutatója legújabb kötetében, a Budapest utolsó napjaiban (The Last Days of Budapest) izgalmas narratívákat állít fel fővárosunk második világháborús történetéről, annak ostromáról és szovjet elfoglalásáról. A könyv nem csak 1939-ig, de egyenesen a dualizmus éveiig nyúl vissza, nyilván azért, hogy felállítsa a történelmi kereteket a magyar történelmet nem, vagy csak kevéssé ismerő olvasó számára. 

A szerző bizonyos fokig nyilván bírja a magyar nyelvet, és hosszú évek óta dolgozik Budapesten, így vannak bizonyos ismeretei a magyar kultúrával, történelemmel kapcsolatban, a legtöbb, szokásos előítélettől mentesen, a megértés bizonyos fokával viszonyul hazánk sorsához. A kötet ilyen értelemben nem is klasszikus hadtörténeti vagy politikatörténeti összefoglaló: célja inkább az, hogy bemutassa, milyen volt Budapesten élni az összeomlás előestéjén és annak sötét napjaiban. 

A szerzőnek láthatóan nem volt célja, hogy alapkutatást vagy szakirodalmi mélyfúrást végezzen, de több egy egyszerű, illusztrált, ismeretterjesztő kiadványnál. Olyan műfajban született, ami idehaza kevéssé létezik (és nem is biztos, hogy ez baj): az újságíró által írt, itt-ott lábjegyzetelt, olvasmányos, népszerű történeti irodalom műfajában. Ez egy nagyon angolszász műfaj, ami a magyar olvasó számára hosszú, viszont nem kellően mély könyveket termel, de megnyugodhatunk abban, hogy ennél jobban nyugaton nem nagyon lehet feldolgozni a magyar történelmet, ezek a keretek és a lehetőségek, ezzel érdemes élni, és a szerző élt is vele.  

LeBor külön hangsúlyt fektetett a naplókra, idézi Edelsheim-Gyulai Ilona emlékiratát, Károlyi Mihály levelezését, Szenes Hanna naplóját és Joel Brand emlékiratait – ezek érdekes források, és könnyen elképzelhető, hogy a külföldi történész vagy történelemkedvelő olvasók eddig valóban kevéssé forgatták ezeket. A kötet talán legnagyobb értéke magyar szemmel, hogy LeBor alaposan átnézte a korabeli brit titkosszolgálati anyagokat, melyek Magyarországról szóltak, ezek izgalmas és néhol értékes új forrásai a magyar történelemnek is.

A szerző fontos kérdéseket tesz fel, melyek közül néhánynak az alapos megválaszolásával egyébként valóban adós a hazai történész szakma is. Mi késztetett valakit besúgásra a korszakban, kik voltak a Gestapo kémjei, kik és miért támogatták a nyilas puccsot 1944. október 15-én? Miért vált valaki embermentővé, miközben minden korábbi megszólalása, megmozdulása ezen szerep ellen predesztinálta, és miért hallgattak, maradtak passzívak sokan mások? Milyen szerepet játszottak a titkosszolgálatok, a cionisták, a katolikus egyház, vagy éppen az arisztokrácia a második világháború hazai alakulásában vagy éppen a magyar zsidók sorsában? Ezeket a kérdéseket nem didaktikusan teszi fel, hanem a történetek révén hagyja, hogy az olvasó maga keressen válaszokat.

A könyv nem csupán új megvilágításba helyezi Budapest sorsát, hanem általánosabb érvényű tanulságokat is hordoz a háború, az emberi morál, a túlélés és a bátorság kérdéseiről. Újságíró létére nem spórolta meg a levéltári kutatást, ez egyébként méltatandó, még akkor is, ha a kötet sok nóvumot a magyar kutató számára nem tartogat. Összességében nagyon jó dolog, hogy ez a könyv elkészült, már most komoly nemzetközi sajtóérdeklődésre tarthat számot, és hogy értő és együttérző módon kezeli a huszadik századi magyar történelmet. Tegyük hozzá: utóbbi olyan kritérium, amelynek sok hazai kutató sem felelne meg… LeBor könyve fontos adalék hazánk történetének nyugati irodalmához, és az angolul értő magyar olvasó számára is érdekes lehet, amennyiben tudni szeretné, mit gondol egy brit újságíró a magyar történelemről.

Adam LeBor: The Last Days of Budapest. Spies, Nazis, Rescuers and Resistance, 1940-1945. Bloomsbury, 2025, 501 oldalon

(Nyitókép forrása: Fortepan)