„Az út számít, és nem a végcél” – Így tesz túrafüggővé az El Camino

„Kisgyerekként a családdal, leginkább a nagybátyámmal elég sokat jártunk túrázni, de igazán a geocaching játékkal kezdett ez a szabadidős tevékenység elmélyülni, amibe Norvégiában a főnököm idősebbik fia vezetett be. Ennek lényege, hogy különböző GPS-koordináták segítségével lehet megkeresni különböző »kincses ládikákat«. Ezek után kutatva mozdultunk ki többször a természetbe” – idézi fel Eszéki Gergő az első meghatározó túraélményeit.

Útja Norvégiából Svájcba vezetett, ahol új munkahelyének környékét is a geocaching segítségével ismerte meg; „ott voltam teljesen egyedül, egy ismeretlen környéken, 

Az első El Caminóját követően azonban mindezt abbahagyta, mert rájött, hogy ami a geocaching előnye, az a hátránya is:

„Bár célt ad a túrázásnak, de nem az úton van a fókusz, hanem hogy a ládákat megtaláljuk. Az El Camino során viszont felfedeztem, hogy sokkal inkább feltölt, ha a túra során a tájat szemlélem, élvezem azt, ami a szemem elé tárul, és felfedezek különböző helyeket. Ez az út pedig túrafüggővé tett.” 

Két kiégés után került elő a túracipő

A nagy utazó elárulja azt is, már nagyon régóta rajta volt a bakancslistáján, hogy elinduljon a Szent Jakab-zarándokúton. Erről álmodozott, amióta látta A vándorút című filmet. 

„Normál esetben azért megy el valaki az El Caminóra, mert az életében olyan helyzet állt elő, aminek következtében nagy változásra van szüksége. De azoknak is ajánlott, akik úgy érzik, hogy nehezen jutnak egyről a kettőre. Sokszor ilyenkor szólal meg egy belső csengő, hogy kell egy kis szünet. 

 – magyarázza. 

Az El Camino szerinte amiatt is jó, mert az utazó teljesen más dimenzióba kerül általa – ha le tudja tenni az e világi rutint és terhet.

„Jómagam is két kiégésközeli állapotot éltem meg a munkahelyemen. Nagy elvárások és stressz nehezedett rám az utazás előtt. Állandóan csak a hibát vették észre a munkám során, és a jó dolgokat szinte sose dicsérték meg. Pedig az embernek egy bizonyos szintig szüksége van az elismerésre. Sőt, még a magánéletemet is megtépázta egy ügy, így egy nap azt mondtam, elegem van. Felálltam, magamhoz vettem a túracipőm, és nekivágtam” – idézi fel útra kelésének körülményeit. 

Hozzátéve, hogy sose tartotta magát egy bátor embernek, de ekkor azt érezte, ideje a határait is feszegetni.  

– mondja még ma is hihetetlen határozottsággal.

Ott lenni a pillanatban

2019-es első  El Caminója a legnépszerűbb spanyolországi zarándokútvonalon, a Camino Francésen (francia út) vezetett végig. Ez a túra egy, a francia–spanyol határon lévő kis faluból, Saint-Jean-Pied-de-Portból indul, és Santiago de Compostelába vezet. Már az első napon át kell kelni a Pireneusokon, amely szakasz Gergő szerint a legnehezebb is nagy a táv- és a szintkülönbség miatt. Maga a francia út majdnem 800 kilométer hosszú, amelyet úgy járt meg – bár nem tervezetten  –, hogy elment Santiagóba, majd ki a tengerig. Miután visszatért Santiago de Compostelába, visszagyalogolt Franciaországba. Vagyis élete első El Caminóján rögtön duplázott is. Ez  hivatalosan több mint 1750 kilométeres táv, ám a ténylegesen megtett kilométerek elérhették a 2 ezer kilométert, ami abból adódott, hogy visszafelé többször is eltévedt, hiszen nem használt GPS-t, kizárólag térképet.

„Utam kezdetén az összes közösségimédia-alkalmazást töröltem. A családdal is felfüggesztettem a kapcsolatot, és kizárólag képeslapokkal üzentem nekik, mert 

Minden nehézség és viszontagság ellenére a mai napig életem egyik nagy kalandjaként tekintek erre, mely során még a nyelvi nehézségeket is leküzdöttem” – sorolja első utazásának részleteit. 

„Húsz kilométeres szakaszig csak sétálgatunk”

Ennyi kilométerrel a háta mögött azt szokta javasolni azoknak, akik a túrázásról érdeklődnek nála, hogy 20 kilométeres szakaszig igazából „csak sétálgatunk”, az igazi túra ezután  kezdődik. Erre utal a caminós szlogenje is, ami így szólt:

Az El Caminón ugyanis mindig korán kellett indulni, és általában valóban az első tízes végére tért észhez. A leghosszabb szakasza 45 vagy 46 kilométer volt egy nap alatt, de ez már a haladó szint, kezdő túrázóknak inkább a 10-12 kilométeres szakaszok az optimálisak.

Arra a kérdésre, útja során milyen találkozásokban volt része, csak annyit mond: „rengeteg sztori van”. A telefonmentes lét miatt sajnos nem tudta tartani a kapcsolatot azokkal, akikkel ideig-óráig összesodródott,  és egy ilyen alkalom során amúgy is kevés életre szóló kapcsolódás születik.

 „Szép terv volt az is, hogy majd a zarándoklat során átgondolom az életem, de ahogy a mondás tartja, ember tervez, Isten végez. Nálam sem történt ez másképp. A túrán nem igazán volt szabadidőm és nyugalmam, mert rengeteg emberrel találkoztam. 

– emlékszik vissza.

Mindezt eleinte rosszul élte meg, de rövid időn belül rájött, hogy az emberek azzal is segítenek egymásnak, hogy meghallgatják a másik problémáit, hiszen így mindenki több szempontból tud ránézni a saját gondjai, aminek eredményeként „teljesen máshogy látod az adott szituációt, és fel tudod oldani azt. Vagyis meg tudod gyógyítani magad.” 

Egy osztrák nővel való találkozást mégis különleges emlékként őriz. Már visszafelé tartott, amikor keresztezték egymás útját. A nő eredetileg Pamplonából tartott Santiagóba, miután a Pireneusokat kihagyta a térdprotézise miatt. Természetesen ő is kérdezte Gergőt, mi járatban van, aki elmesélte, hogy már visszafelé halad, és az sokkal többet ad neki, mint a Campostelába vezető út. A másnapi reggeli induláskor útitársak lettek; a hölgy a szavai hatására ugyancsak visszafordult.

„Az El Caminónak nem véletlenül lett az a jelmondata, hogy az út számít, és nem a végcél. Igazából azon van a fókusz, mit élsz át, és nem azon, hova mész. Az a fontos, hogy úton legyél, és légy nyitott a dolgokra. 

 – mutat rá a lényegre.

A csendben és az egyedüllétben tudunk a belsőnkhöz kapcsolódni

Gergő arról is beszél, hogy nagyon sok ember nem szeret egyedül lenni, pedig a csendben és az egyedüllétben tudunk a leginkább az igazi belsőnkhöz kapcsolódni. Úgy véli, sokan félnek is ettől az állapottól, ő viszont szereti, mert az vallja, rengeteget tudunk ilyenkor tanulni, megismerjük önmagunkat. 

Arra a kérdésre, más ember lett-e az El Camino végére, határozott igennel válaszol. Miközben azt sem rejti véka alá, hogy rengeteg célja volt  az úttal kapcsolatban, de nem minden teljesült. Részben saját maga miatt, hiszen ahogy korábban említette, teljesen túrafüggő lett, és más caminósokhoz hasonlóan benne is felébredt a vágy, hogy folytassa. 

 – szögezi le.

Aminek viszont nagyon örült, hogy sikerült visszatöltenie az energiabankjait, és felfrissülten, megújultan tért vissza. „Rengeteget adott az életemhez, és sose fogom elfelejteni, amit ott átéltem”,  mondja még. És azt is, hogy a Francésszal együtt a három legnépszerűbb útvonalat is végigjárta, hiszen azóta megfordult a Lisszabonból induló szakaszon és az észak-spanyolországin is.

Tanácsok leendő vándoroknak

Akik most gondolkoznak azon, hogy nekivágnak Szent Jakab útjának, pedig azt javasolja, érdemes akár szakaszonként is megtenni az egyes útvonalakat. Sokan csinálnak így, mert munka mellett csak ilyen módon fér nekik bele. 

„Nem feltétlen muszáj az egészet egyszerre végigjárni. De teljesen más, amikor egy hónapot rászánsz, mert

 Nem véletlen, hogy sok zarándok egy válás vagy egy munkahelyi felmondás után ragad »vándorbotot«, majd feltöltődve tér vissza a mindennapokba” 

– hangsúlyozza Eszéki Gergő. 

Nyitókép: illusztráció (Pixabay), belső képek: Gerikkkee Facebook-oldala