Nyitókép: Kelsey Asbille a Meg ne mozdulj című thrillerben. (Netflix)
Német Dániel, a Magyar Krónika magazin munkatársa írása
Mindig hatalmas forgatókönyvírói bravúr, ha egy thrillerben úgy sikerül fenntartani a feszültséget, hogy a főszereplőnek rendkívül korlátozottak a cselekvési lehetőségei, például mert mozgásában korlátozottá válik. Ezt az akadályt rendívül izgalmasan ugrotta meg az egyetlen koporsóban játszódó Élve eltemetve vagy a Nyílt tengeren, amelyben egy pár a parttól elérhetetlen távolságban próbál nem a cápák eleségévé válni. És említhetjük az igaz történet alapján készült 127 órát is; ebben egy srác kirándulás közben hegyomlás miatt egy barlangban reked. A Netflix új filmje ezen a formulán csavar jókorát:
a központi karakter fizikai korlátait nem külső tényezők okozzák, hanem a saját teste.
A történetben egy fiatal nő képtelen feldolgozni a fia halálát, a traumát súlyosbítja, hogy az ő figyelmetlensége is közrejátszott a tragédiában. Így egy reggel úgy dönt, leveti magát arról a sziklaperemről, ahonnan a gyermeke is lezuhant. Egy váratlanul felbukkanó idegen férfi végül lebeszéli a döntésről, de hamar kiderül, nem felebaráti szeretetből, hanem azért, hogy ő maga gyilkolja meg. Elkábítja, majd bead neki egy injekciót, ami teljes mértékben lebénítja a testet, a nőnek azonban még a maximális hatás elérése előtt sikerül megszöknie. Értelemszerűen nem jut messzire, és mivel kis idő után csupán a szemhéjával képes kommunikálni, nincs sok esélye az erdőben rá vadászó pszichopatával szemben.