Nyitókép: Balaton Wine & Gourmet
Azt tulajdonképpen jól érzékelték a készítők, hogy a Joker-témában van még elmesélhető anyag. Arthur Fleck, a társadalom alján tengődő lúzer véres apoteózisa a tízes évek egyik meghatározó filmes pillanata volt. A Joker 2019-es bemutatója eseményszámba ment, és ezt manapság kevés filmmel kapcsolatban mondhatjuk el. Remekül megragadta a zeitgeistot, jól zongorázott az establishmentellenes, populista érzelmek húrjain, és a régi Scorsese-filmek, Taxisofőr meg A komédia királya nyomdokain járva hatásosan mesélt elszigetelődésről, megalázottságról, ressentimentről, elharapózó őrületről, egyszóval arról, hogyan válik szörnyeteggé egy egyébként talán jóravaló ember. A Joker bemutatása pillanatában nem csupán fontos, de egyenesen veszélyes filmnek tűnt. Emlékezzünk vissza: az amerikai médiában sokan előre rettegtek, hogy a premier alkalmával bohócnak maszkírozott incelek vérfürdőt rendeznek majd a mozikban. Ilyesmi szerencsére nem történt, viszont viták sora pattant ki azzal kapcsolatban, hogy a rendező Todd Phillips vajon tényleg védelmébe veszi-e a kisemberek erőszakorgiáját, vagy csak elrettentő képet tár elénk, hogy vegyük komolyan a mélyben munkáló indulatokat. Arra, hogy a Joker valóban olyan jó film volt-e, mint akkor érezhettük, vagy csak metszően aktuális, talán csak évtizedek múlva tudunk választ adni. Addig is – mondjuk el még egyszer – logikus dolog volt leforgatni a sztori második részét. Mert oké, hogy Fleck felfestette a maszkot, ami egy egész élet görcsös elfojtása és meghasonlottsága után, úgy tűnt, valódi személyiségét hívja elő, azt a megzabolázhatatlan és kiszámíthatatlan, a társadalmi normákon kecses tánclépésekkel áthágó személyt, aki szabadságát fölényes és pusztító gesztusokban éli meg. De hát rögtön fel is merült a kérdés: amikor rajongói körében a káosz apostolaként ugrált az autók tetején, ténylegesen megélte azt a mámoros önazonosságot, amire Gotham külsőn, az anyjával megosztott bérházi lakásban penészedve egész életében vágyott? Vagy csak egy újabb – és még tragikusabb – illúzió csapdájába esett? Joker nem épp olyan idegen személyiség, hamis perszóna, mint az elnyomott, megvetett Arthur volt? Gyilkolászásba forduló sorsa pedig nem azt példázza véletlenül, hogy – mint egy másik Arthur, Rimbaud fogalmazta meg örök érvényűen – az én, az mindig valaki más?
Phillipsék nem az első rész stílusában folytatták a történetet, ami érthető, hiszen annak sodró feszültsége aligha lett volna reprodukálható. Elvontabb, mélázósabb, szellősebb szerkezetű, ironikus zenei betétekkel tarkított mozi a Kétszemélyes téboly, és mindezzel nem is lenne baj, ha nagyjából húsz-harminc perc után nem válna egyértelművé, hogy a történet igazából nem tart sehová. Fleck elmegyógyintézeti viszontagságai, szerelmi életének és bírósági tárgyalásának eseményei kevés érdekességet, drámai helyzetet tartogatnak, az egymás után dobált jelenetek ritmustalanul, vontatottan peregnek le a vásznon. A fentebb vázolt emberi alapkérdésre választ kapunk, de meglehetősen lagymatag választ. Pedig Joaquin Phoenix kiváló – ezt szinte fölösleges is kiemelni –, és a brutalitást danolászós derűvel váltogató börtönőr szerepében figyelemre méltó a többek között Martin McDonagh filmjeiből (Erőszakik, A sziget szellemei) ismerős Brendan Gleeson is. Mellettük a Joker szeretőjévé avanzsáló Harley Quinn Lady Gaga alakításában már halványabb jelenség, bár ez inkább a forgatókönyvnek tudható be, ami nem ad különösebb mélységet a karakternek. Viszont az énekesnő most kamatoztathatja, hogy a néhai Tony Bennett oldalán elmerült a The Great American Songbook világában. Sztenderdeket, show-dalokat, örökzöld slágereket hallunk a filmben. I’ve Got the World on a String, For Once in My Life, Rodgers és Hart, Jacques Brel, Burt Bacharach és így tovább. Ezek a betétek egészen élvezetesek, jól érzékeltetik, hogy Jokeré élesen skizofrén világ, amelyben a tomboló erőszak mellett csak a varietéműsorok maníros könnyedségének van helye. Kár, hogy egyébként izgalmasabb reflexiókkal nem szolgál a film. Két dal között Joker egyszer csak a torinói ló nyakába borul, de a katarzis, bármennyire várjuk is, elmarad. Nem ezt a filmet vártuk, valami mást.
(Joker – Kétszemélyes téboly. Todd Phillips filmje. Október 4-étől a mozikban)
Hat szívmelengető történetet ígér Adalbert Stifter magyarul idén kiadott elbeszéléskötetének alcíme. Leimeiszter Barnabás írása.
Ez az élet nem lehet tökéletes, de ha ezt elfogadja az ember, jutalmul pár pillanatra megtapasztalhatja, milyen is lehetne úgy. Vagy hogy milyen lesz az a másik.
A most elhunyt Jelenits István piarista szerzetes 2020 tavaszán, a Covid-válság első napjaiban adott interjút lapunknak.
A semmiből jött a GABO Kiadó új kötete, a Joker, de az garantált, hogy jó néhány rajongó szívét elragadja ez a képregény.
Interjú Csábi Józseffel a Hollandia elleni válogatott mérkőzés előtt a 8-1-ről, mészárlásról, sérültek pótlásáról, Marco Rossi munkásságáról, a válogatott és a magyar futball közötti ellentmondásról, valamint az új feladatról, a BVSC-Zugló fejlesztéséről.
